Hirtelen szívhalál az Ironmanen

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A lapunknak nyilatkozó kardiológus szerint orvosi vizsgálat nélkül nem szabadna indulni ilyen megméretésen.

Kuslits Szonja
2016. 08. 01. 20:14

A keringési rendszer hirtelen leállása tehát valós veszély, éppen ezért volna fontos, hogy egy-egy ilyen verseny előtt a résztvevők konzultáljanak egy szakorvossal, okozhat-e számukra problémát a terhelés. A főigazgató szerint akár versenyzői jogosítványt is kötelezővé kellene tenni a résztvevőknek, hogy ne történjenek olyan szörnyűségek, mint a hét végén. Ezzel kapcsolatban kerestük a szervezőket is, akik lapunkkal közölték: az orvosi vizsgálat nem kötelező a verseny előtt, azonban az online regisztráció során jelezni kell, ha az induló egészségügyi állapota kockázatokat rejthet a verseny szempontjából.

– Üdvözlendő, hogy egyre többen sportolnak, a futás is töretlen népszerűségnek örvend, de nem biztos, hogy helyes, amikor idősebb emberek valamely különösen nagy terhelést jelentő sportágat választanak. Az Ironman kimondottan azt akarja bizonyítani, hogy a résztvevők olyan kemények, mint a vas, de olykor a vas is rozsdás, és akkor messze nem bír ki extrém terhelést. Néhányaknak talán át kellene gondolni, hogy mivel akarnak bizonyítani – szögezte le Ofner Péter.

Az utóbbi években több hasonló eset is előfordult, az élsportolók között sem ritka, hogy nem derült ki időben a szívprobléma. Ocskay Gábor, a székesfehérvári Alba Volán SC jégkorongozója, kilencszeres magyar bajnok például bár 2004-ben megtudta, baj van a szívével, nem hagyott fel szenvedélyével, folytatta a sportot. 2009 márciusában heveny szívelégtelenségben vesztette életét. Kolonics György kétszeres olimpiai bajnok kenus nem tudott szívtágulattal járó szívizombetegségéről, ő 2008 júliusában, 36 évesen egy edzésen lett rosszul, és az újraélesztés ellenére sem tudták megmenteni. Későn derült ki a baj Fehér Miklós, az egykori válogatott focista esetében is, akinek 2004-ben szívroham miatti hirtelen halála az egész országot megrázta.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.