Wurlitzer dallama szól a Városligetben, a „színészek” korabeli jelmezekben Szép Ernő Május című darabját játsszák. Látszólag átlagos színházi előadáson ülünk, ám koránt sincs így. Nem nehéz észrevenni, hogy a sorok szélén, a takarásban börtönőrök vigyázzák a játszók minden mozdulatát. A József Attila Színház színpadát öt büntetés-végrehajtási intézet csapata vette birtokba egy délutánra, hogy háromnegyed órás darabjaikat bemutassák a közönség előtt.
A második alkalommal életre hívott versenyre kizárólag olyan fogvatartottak jelentkezhettek, akik dolgoznak, és vállalták, hogy szabadidejükben a szakkörökben készülnek fel a versenyre. Amint azt Csóti András, a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka közölte, 21 szakkör közel 240 elítéltje jelentkezett a versenyre. A különleges fináléba végül a Váci Fegyház és Börtön, az állampusztai, a szombathelyi, a pálhalmai és a tiszalöki országos büntetés-végrehajtási intézet jutott be. – A tanulás nem nekem való – hangoztatja az egyik tiszalöki rab Lúdas Matyi szerepében, ám „konvertálva” a mondatot a börtönvilágra, ennek éppen az ellenkezője igaz: a tapasztalat az, hogy az élmények, az újonnan szerzett ismeretek nagyon is hasznára válnak az elítélteknek.
A csapatokban – igaz, kényszerűségből – a női szerepeket is férfiak játsszák; az egyetlen koedukált csoport Pálhalmáról érkezett. A télen szabaduló Bécsi Erzsébet korábban már játszott egy játékfilmben, így volt némi fogalma a színjátszásról. Azt mondja, azért örült a lehetőségnek, mert így ők, rabok is meg tudják mutatni: van bennük annyi tehetség, mint a „kintiekben”. Hozzáteszi, az is vonzó volt a lehetőségben, hogy fiúkkal játszhattak. – Először fura volt a másik nemmel találkozni, de később a szerepeken keresztül egyre jobban megismerkedhettünk egymással – magyarázza Erzsébet.
A virágárust alakító Lakatos Melinda a próba nehézségeiről beszél. Azt mondja, komoly feladatot jelentett számukra, hogy megértsék a Szép Ernő-darab lényegét, s hogy kellőképpen bele tudják élni magukat egy első világháború idején játszódó történet szereplőinek lelkivilágába. Ebben azonban segített nekik Csadi Zoltán, a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház művésze, aki szabadidejében foglalkozott az elítéltekkel a darab sikeréért. Bécsi Erzsébet csatlakozva a gondolatmenethez azt is megemlíti, Csadi „civil lendületet” hozott a börtönfalak mögé, művészlelke építgette az ő lelküket is. Meséli, rengeteget tanultak a próbafolyamat során, s azt érezték, újra szabadok. Kérdésünkre, hogy a nemsokára bekövetkező szabadulása után foglalkozna-e újonnan szerzett „képzettségével”, Lakatos Melinda azt feleli: amíg ült, elvégzett egy vendéglátós-tanfolyamot, tehát van egy „papírja”, azt többre értékeli.
Szabadulása után viszont biztosan fog irodalommal foglalkozni Áder Péter, mivel a pálhalmaiak darabjának ő volt a dramaturgja, kezdetben ő instruálta a színészeket is. Korábban számos darabot írt már, vezeti a drámaszakkört, és a börtöniskolában korrepetitor. Az „akaratos” női főszereplővel kezdetben sokat vitáztak, ám később rájöttek mindketten, csak kiegyezve tudnak együtt dolgozni harmonikusan. A szóban forgó női elítélt egyébként kiemelkedett a mezőnyből, a legjobb női alakítás mindenképpen az övé volt.
Arra a felvetésre, ha ennyire kedveli a színházat és az irodalmat, miért éli életét a rács mögött, Áder Péter azt feleli: ha az ember megcsúszik egyszer, utána nincs megállás. És bár a börtönökben gyakran hangzik el ez az önfelmentő vélekedés, elismeri: bár színházban is dolgozhatott volna, bűnöző életmódja meggátolta ebben – amit mellesleg utólag nagyon bán. Tervei szerint 2018-as szabadulása után írni fog.
A Cool Head Klan nevű együttes számára, a Nincs szebb állat, mint a lúd címűre érkeznek a tiszalöki szereplők. A színpadon virágosláda, zöldellő fa, ludak, Matyi éppen a döbrögi vásárba indul. A Bëlga zenekar Rendőrmunka című slágere vezeti fel a szombathelyiek Szerepcsere, egy fedett nyomozó kalandjai a börtönben című darabot, amelyet egy fogvatartott, Turi Gábor írt. Valaha színitanodában foglalkozott a színjátszással, ami meg is látszik: nemcsak saját csapatából, de a börtönszínházi találkozó teljes mezőnyéből is kiemelkedik tudásával. Amikor „belekeveredett” a drámaszakkörbe, felmerült, indulhatnának a versenyen, ám nem tudták, mivel nevezzenek, így esett a választás Turi Gáborra, aki el is vállalta, hogy ír egy darabot. – Nem voltam benne biztos, hogy jó lesz a darab, de ami leírva nem tűnik működőnek, eljátszva sokszor az – mondja. A karaktereket kifejezetten rabtársaira írta, olykor a cselekményt is hozzájuk igazította, végül együtt csiszolták készre a színművet. A darab egy rendőrről szól, aki a Terrorelhárító Központ munkatársa szeretne lenni, ehhez viszont azt a feladatot kapja, hogy épüljön be a rabok közé, és derítsen fel kisebb bűnügyeket.
A szerző számára a legszebb pillanat az volt, amikor meghallották a közönség tapsát. – Sokat jelentett, hogy a rabtársakat ki tudtuk kapcsolni a börtönvilágból, hogy adhattunk nekik valamit – mondja Turi Gábor.
