Orbán: Véget érhet a politikai korrektség elnyomása

A kormányfő szerint Trump megválasztása és a brexit új korszak kezdetét jelzik: visszatér a demokrácia.

MNO
2016. 11. 30. 15:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Orbán Viktor arra számít, hogy a brexithez és az amerikai elnökválasztáshoz hasonló eredményt hoz majd az olaszországi népszavazás, illetve az osztrák és francia elnökválasztás; azaz olyan változások indulnak meg, melyek révén a politikai elit döntései és a népakarat ismét átfedésbe kerülnek.

Ezt a folyamatot úgy jellemezte, nem egyszerűen csak egymás után telnek a napjaink, hanem egy, a világ korábbi formájától távolodó időszak közepette éljük az életünket.

Trump győzelme szerinte azt is jelenti, hogy lejárt a demokrácia exportjának primitív gondolatára épülő külpolitika korszaka.

Minderről a Magyar Diaszpóra Tanács VI. ülésén, a Várkert Bazárban beszélt a kormányfő, aki úgy véli, a politikai korrektség elvárása eddig gúzsba kötötte a gondolkodást és a közbeszédet. Így példálózott:

ha nemzetről mertünk beszélni, akkor nacionalistának minősítettek, ha valaki a teremtést vagy a családot hozta szóba, akkor azt klerikálisnak és középkorinak, illetve szexistának, homofóbnak bélyegezték.

Ez a szellemi elnyomás eszköze, aminek amerikai lábát sikerült kiütni, de Európában még jelen van és gondot okoz – véli a miniszterelnök –, ugyanakkor itt is küszöbön állnak változások.

Időközben Közép-Európa nagyobb befolyást szerzett, akkorát, amekkorával nem rendelkezett Mátyás király uralkodása óta, és ebben a helyzetben kiemelt érdek, hogy a V4-ek minden országa erősödjön – magyarázta a politikus, hozzátéve, a V4-országok bizalmi közössége egyben Magyarország gazdasági sikereinek környezete.

Hazánk folyamatos erősödése a diaszpóráknak is jó, így ugyanis egy erős anyaország áll mögöttük – folytatta. Fekete bárányok voltunk, és éppen ezért sikertörténet a mienk – így Orbán.

A V4-es együttműködés mellett fontosnak nevezte a NATO-t is, amely jelentősen csökkenti a hazánkat fenyegető veszélyeket, ám ez nem jelenti azt, hogy ne volna szükség nemzeti haderőre, miközben a térségben újra beindult a fegyverkezés. 

A következő néhány év egyik fontos feladata, hogy Magyarország ne maradjon le a térség többi hadseregének ütőerejétől, és itt is legyen egy olyan biztonsági fejlesztés, amely a magyar hadsereget komolyan vehetővé és tényleges erőkifejtésre alkalmassá teszi.

Az atlanti időszaknak vége – jelezte –, az előttünk álló évszázadban a világ öt legjelentősebb gazdaságából négy a csendes-óceáni térségben lesz.

Az unió nem tudja magát megújítani új erőforrások nélkül, ezért Orbán Viktor a EU bővítését javasolja: Szerbia, Montenegró és Macedónia felvétele az unióba magyar nemzeti és összeurópai érdek.

###HIRDETES2###

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.