Elhunyt Megyesi Gusztáv

A publicistát 66 éves korában, hosszan tartó, súlyos betegség után érte a halál.

Az Élet és Irodalom Facebook-oldalán közölte: hosszan tartó, türelemmel és méltósággal viselt, súlyos betegség után elhunyt Megyesi Gusztáv. A publicista egy év megszakítással harmincegy évig volt a lap munkatársa különböző beosztásokban, 1992 és 1993 között főszerkesztőként dolgozott. Hatvanhat éves volt.

Mint írják: ha van ÉS-stílus és szemlélet, akkor Megyesi egyik legmarkánsabb képviselője volt: a világra nyitott, szociálisan érzékeny. Néhány évig a Holmi szerkesztőbizottsági tagja, publikált a régi Magyar Hírlapban és megszüntetéséig a Népszabadságban, a Hócipő szatirikus kéthetilap vezető publicistája volt. Gazdag pályafutása során számos kötete jelent meg, legutóbb, már betegsége idején a Roló alatt című válogatás. 1990-ben Táncsics Mihály-díjat, 1991-ben Pulitzer-emlékdíjat, 2001-ben Karinthy-gyűrűt kapott.

Az Élet és Irodalom Megyesi Gusztávot saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.

Megyesi a rendszerváltás előtt dolgozott mosodai alkalmazottként, és volt a Fényszóró című üzemi lap munkatársa is. 1979 és 1981 között a Magyar Távirati Iroda tudósítója volt, 1981 és 1985 között pedig a Magyar Ifjúságnál dolgozott. Az Élet és Irodalom 1985-től alkalmazta. A kőtörő ember című publicisztikakötetéhez az előszót a szintén idén elhunyt Esterházy Péter írta. Kovács Zoltánnal közös könyvben jelentek meg nyolcvanas évekbeli irodalmi riportjai 2002-ben.

Megyesi utolsó vezércikke az ÉS két héttel ezelőtti, december 2-ai számában jelent meg. Akkor Rendszerhiba címmel a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház mosdójában több nap után felfedezett holttestről írt. Így fogalmazta meg saját tapasztalatait is az eset kapcsán:

„Sokkal inkább felhívjuk a figyelmet arra, hogy az eset óta megszólaltatott többtucatnyi egészségügyi szakember egyike se felejtette el megjegyezni, hogy nem is annyira a kórház a hibás, sokkal inkább rendszerhibáról van szó. Nem az igazgató főorvos, a főnővér, a főtakarító a felelős, hanem a rendszer hozza ki magából az efféle történteket, olcsó dolog tehát pont a Dél-pestin elverni a port. Ez jó. Ez a rendszerhiba tetszik. Ha úgy vesszük, voltaképpen az egész életünk egy nagy rendszerhiba, melynek nem látni a kimenetét.

Mi magunk igen szerencsés csillagzat alatt születtünk: az elmúlt hónapokban több kórház vendégszeretetét is élvezhettük, s mondhatjuk, már kórházi felvételünk első napja rendszerhibákat mutatott. Az ország egyik legjobb kórházában nem volt két egyformán működő lázmérő, előfordult, hogy az egyik 37,3-at, a másik 37,6-ot mutatott, de midőn egyszerre dugtuk be ugyanazt a két mérőt a bal hónaljunkba, még nagyobb különbségeket mutattak, mígnem otthoni de amúgy szuperveszélyesnek minősített higanyos hőmérőnket használta a kórterem, ez már eleve rendszerhibás volt papíron a higany miatt, viszont működött."

Megyesi betegségéről korábban is beszélt már, többek közt a nyáron, a Népszavának adott interjújában. A rendkívül nyílt beszélgetés során Friss Róbert kérdezte az újságírót, aki szóba hozta aktuális aggályait is. „Azt próbálom most magyarázni magamnak, hogy hazakerülök, és már nem lesz újdonság se nekem, se a családomnak, hogy otthon vagyok. De nem leszek-e házsártos öregember? Nehogy véletlenül azt mondjam, figyelj, hozzál már be egy őszibarackot , én nem is beszélek így” – fejtette ki.

Szóba került halálfélelem, az élet elengedése, életvégi gondolatok megrohanása is. A publicista erről így vallott: „Utólag félsz. Amikor ott vagy a közelében, meg azt beszélik fölötted, hogy hajajajaj. Hallod, hogy Megyesi bácsiznak, akkor baj van, akkor már ott leselkedik a temetkezési vállalkozó. A halált félholtként nem, csak élő emberként tudod felfogni. Hiány. Hogy valaki nincs már. Ebből mostanában meg vagyunk kínálva rendesen. (...) A napi dolgokkal kell foglalkozni. Nem azzal, hogy mire vittem az életben, meg mit kellett volna másképp csinálnom, mi az élet értelme. Össze-vissza olvasgattam filozófiát huszonéves koromban, amikor a legfogékonyabb az ember. Nagy élmény volt. Amikor a halál közelében vagy, ezek öntudatlanul működnek benned, de nem gondolsz rá, ki mit mondott róla, mint ahogyan a nyelvről sem kezdesz el gondolkodni, amikor írsz. Az jön belőled.”