– Ne haragudjon, de már három helyre adakoztam idén, nem megy – így utasította vissza egy rózsaszínsapkás hölgy azt a szórólapot, amit a Magyar Máltai Szeretetszolgálat aktivistájaként nyújtottam volna át neki egy csepeli nagyáruház aulájában. Paradoxonként hangozhat, de a szeretetszolgálat immár szokásosnak mondható karácsonyi gyűjtésén ezt a véleményt ugyanolyan gyakran hallották az aktivisták, mint a lelkendezést, hogy „azért választottam magukat, mert tudom, hogy így jó helyre megy az ajándék”. Hogy mi a jó hely, az persze relatív: ahogy minden évben, úgy ezúttal is akadtak, akik kicsit közelebb hajolva, körülnézve és suttogva megkérdezték: ugye magyaroknak megy az adomány? Érdekesség, de migránsozást nem hallottam senkitől sem. Nem ritka az sem, ha valaki a nejére hárítja az adakozást, ezúttal egy kalapos férfi vetette oda foghegyről a bevásárlókocsiját tolva, hogy „pénzügyekben az asszonnyal kell tárgyalni”. Sztenderd válasz még, hogy valaki rászorulónak mondta magát azután, hogy elmondtam neki az alábbi szöveget.
„Jó napot kívánok/kezét csókolom/helló, elnézést a zavarásért, a Magyar Máltai Szeretetszolgálattól vagyunk, és rászorulóknak gyűjtünk tartós élelmiszert karácsonyra. Ha bármilyen vásárlással hozzá tudna járulni ehhez, azt nagyon szépen megköszönnénk.” Sokan voltak, akik e szöveg hallatán teljesen lezártak, még a kézbe vett szórólapot is visszaadták, vagy látványosan összegyűrték és kidobták. Egy idős férfi például közölte, hogy ne gyűjtsük az élelmiszert, inkább osztogassunk szerb rizses húst a szegényeknek kint a téren.
Sokan viszont úgy vették el a szórólapokat, hogy közölték, ismerik a máltaiak akcióját, páran rá is kérdeztek, hogy mire van szükségünk: esetleg lisztre, cukorra, édességre, tésztára vagy konzervre? Bementek a boltba, és kifelé jövet hozták is az adományt. Volt, aki egy tábla csokit, más egy egész kosarat. Sokszor még az aprót is benne hagyták, hogy vásároljuk le. Köszönetként fából készült karácsonyfadíszt és bibliai idézeteket kaptak.
