Vannak azonban olyanok is a szocialista párton belül, akik továbbra is abban bíznak, hogy Gyurcsány Ferenc maga fogja belátni – ha máshogy nem, kényszerből –, hogy hátrább kell lépnie. Szerintük ez a kényszer éppen most érkezett el, amikor Botka László előállt egy forgatókönyvvel, ami ráadásul nem személyes szimpátián vagy antipátián alapul, hanem a mai magyar realitásokon.
Azt minden informátorunk hangsúlyozta, hogy Gyurcsány Ferenc személye jelentősen csökkenti a győzelmi esélyeket, de abban már nem volt egyetértés, hogyan kellene ezt orvosolni. Vannak, akik szerint az MSZP nem tud mást tenni, mint összefog vele, és „elég lenne”, ha nem a volt miniszterelnök lenne a kampányarc. Mások viszont teljesen elutasítanak vele bármilyen együttműködést arra hivatkozva, hogy a 2014-es választási összeborulás legnagyobb hibája Gyurcsány Ferenc volt, és éppen itt látják Botka László szerepét.
Botka László bejelentkezése kapcsán azonban nem csak ezt kritizálták. Míg a szocialista politikus korábban az előválasztás mellett emelte fel szavát, mostani feltételei között mégis az szerepel, hogy a jelölteknél a „szavazatszerzési képességnek” kell számítania. Ezt ő – mint interjújában kifejtette – úgy képzeli el, hogy megvizsgálnák mindenhol, hány polgármester támogatja a jelöltségre pályázókat, milyen civil szervezetekkel van kapcsolatuk, mekkora az ismertségük. Csakhogy – emelte ki egyik forrásunk – ez éppen az a módszer, amit 2013-ban már kipróbáltak. Akkor minden párt azt állította a saját emberéről, hogy őt támogatják a polgármesterek és még a jobboldali szavazók is, az idő pedig megmutatta, hogy ennek mi lett a vége. Botka László módszere tehát ismét a homályos háttéralkuk sorozatát hozhatná.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!