A Századvég megállapításai szerint egyes szervezetek egy jól körülhatárolható politikai ideológia terjesztésére használják befolyásukat. Ideológiailag tehát ezek a szervezetek egyáltalán nem függetlenek. „Ez a politikai ideológia pedig a neoliberális elveket támogatja. Tevékenységük során jellemzően az emberi jogi kérdéseket politikai haszonszerzésre használják” – olvasható a dokumentumban.
Mint írták, a politikai függetlenségüket is megkérdőjelezi az a tény, hogy az ngo-k aktívan beavatkoznak egy-egy nemzetállam belpolitikájába. „Olyan belpolitikai kérdésnek számító ügyekben, mint például a migrációs válság, az azonos neműek házassága, a drogliberalizáció, jellemzően külföldi támogatóik véleményével megegyezően foglalnak állást. Sőt esetenként az ellenzék kezébe olyan erős politikai eszközöket adnak, amivel azok sikeresen buktathatják meg a kormányzó erőket.”
Kitértek arra is, hogy a képviseleti demokráciákban a politikai ideológiák képviseletére és a belpolitika formálására a demokratikus választásokon erre felhatalmazást szerző politikai pártok jogosultak. Az ngo-k azonban nem mérettetik meg magukat hagyományos értelemben vett választásokon, így kérdéses, hogy valójában milyen alapon is fejtik ki tevékenységüket – írták.
A tanulmány szerint az ngo-k hálózatosodás útján teremtik meg legitimációjukat: szakmaiságukat azzal igyekeznek hitelesíteni, hogy magas nemzetközi és belföldi idézettségükre hivatkoznak, mondván, ha ilyen sokan idézik őket, akkor nyilván szakmailag kompetensek. Csakhogy – mint írták – a magas idézettségük nem kizárólag szakmai kiválóságuknak köszönhető, hanem annak, hogy hálózatosodva működnek. Ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag az egész világot behálózva, szinte minden országban működtetnek fiókszervezeteket, ráadásul a hasonló profilú ngo-k együtt is működnek egymással – olvasható.
Mint írták, az ngo-k anyagilag függenek az őket támogatóktól, ennek pedig az a következménye, hogy „az ngok a szakmai szempontokat alárendelik a donorjaik gazdasági magánérdekeinek”.
