Miután befejezte röptét a denevér: madarakkal gyógyulnak a mentett bőregerek

Az állatkert madármentő állomásán pillantottunk be a mentett repülő emlősök életébe.

– Neki a mellső karma tört le a szárnyán, a vitorláján lyuk is van, így valószínűleg nem tudjuk elengedni, a természetben nem maradta életben. Egy magánszemély hozta be, jó pár hónapja az állatkertben van – mutatja be az állatot, miközben az már kesztyűjét harapja. Arányaiban hatalmasak a fogai, nem véletlenül: a denevérek anyagcseréje nagyon gyors, leszámítva a téli álom időszakát tétje van annak, hogy mennyit esznek. Minden repülő rovart elkapnak, de esznek lárvákat is. Arra viszont nem adhatnak esélyt, hogy a táplálék csak úgy kicsússzon a szájukból.

A sérült bőregereket felépülésük után mindig elengedik, már amennyiben azok képesek újra boldogulni. Ha nem, akkor maradnak az állatparkban, ott viselik gondjukat. Zsófi említi a kicsi denevéreket is, amelyekből mostanában többet is bevittek hozzájuk. Utóbbiak akkor kerülhetnek bajba, amikor megpróbálnak repülni, a dolog pedig nem végződik szerencsésen. Lepottyannak, majd jobb esetben beviszi őket valaki az állatkertbe. Három-négy centis, vagy még annál is kisebb jószágokról van szó, Zsófiék őket már nem a mentőállomáson látják el, hanem átadják a karanténnak. Az az egység rendelkezik olyan tápszerekkel és eszközökkel, amelyekkel a kicsik megmenthetők. A denevérkölyköket pipettával etetik, nagyjából két hétig. Utána átszoktatják őket szilárd táplálékra, majd kapnak teret is, hogy szabadon eresztésük előtt megtanulhassanak röpülni.

– A hozzánk kerülő denevérek naponta egyszer kapnak lisztkukacot, kicsit többet, mint amennyit alapból megennének. Ez azért fontos, mert ilyenkor a táplálék bőséggel kell rendelkezésre álljon, nem szabad elfogynia. Az a kis rongy, ami oda van felakasztva, azt a célt szolgálja, hogy az állat el is tudjon bújni – mutat Zsófi a ketrecben lógó textilre, amelybe épp egy másik denevér rejtőzködik. A bőregerek mellett rengeteg madár is lábadozik a mentőhelyen, azokat az etetés mellett naponta takarítják, röpdéjüket is rendbe teszik. Megszámlálhatatlanul sokan vannak, erre gyakorlatilag elmegy az egész nap. A kicsiket például kétóránként kell etetni, a nagyobbacskákat napi háromszor.

– Az állatkertek világában még a madármentés sem annyira megszokott, a szervezett denevérmentés pedig pláne nem elterjedt. Azt inkább csak a védett területeken intézik a nemzeti parkok – veszi át a szót Hanga Zoltán.

– Nálunk ez úgy alakult ki, hogy a sérült madarat vagy denevért találó emberek elkezdték az állatkertet keresni. Az egész a madarakkal indult: Becsei Anna egykori kolléganőnk, aki a nyolcvanas években a madárház főápolója volt, kezdetben főképp fészekből kiesett fiókákat fogadott. Egyre több ilyen érkezett, aztán jöttek denevérek, mocsári teknősök is – folytatja Zoltán. A dolog egy idő után olyan méreteket öltött, hogy erre külön állomást is létrehoztak, kiállítást is nyitottak a mentőtevékenységről. Az állatkertbe csak tavaly 2000 mentett állat került be.

– Ezek nagyobb része madár, az országban mi mentjük a legtöbb emberi segítségre szoruló ilyen állatot. Kisebb részük emlős, nagyrészt denevér és sün. Utóbbi főképp azért kerül be, mert kutya megharapja. A gázolt sünök általában nem maradnak éleben, így őket már nem hozzák be. A harmadik veszélyforrás az őszi avarégetés, ami azért problémás, mert a kupacba gyűjtött levelek közé a sün befészkeli magát, ott akar áttelelni. Volt például olyan sününk, amelyet az utolsó pillanatban mentettek ki a lángok közül. Egyetlen tüskéje sem maradt, olyan füstszaga volt, hogy hónapokkal később is érezni lehetett. Mivel kislány volt, elneveztük Jeanne d’Arcnak, három évig gyógyítgattuk, mire el tudtuk engedni – meséli a szóvivő. Mint mondja, a cél ez esetben is ugyanaz, mint a denevéreknél: olyan állapotba hozni őket, hogy emberi segítség nélkül meg tudjanak élni. Arról mindig jegyzőkönyvet vezetnek, hogy melyik állat hogy került be, mi történt vele, ki hozta be. Ha felépült, igyekszenek hasonló közegben szabadon engedni.

Denevérből idén nyáron eddig hat-hét került be a mentőállomásra, de egy részük sajnos olyan rossz állapotban volt, hogy már nem volt menthető. Június elején egy hím törpedenevér is érkezett, amelynek roboráló kúrára volt szüksége, azóta már el is engedték. Az elmúlt tíz évben összesen 1452 mentett bőregér fordult meg az állatkertben. Évente tehát nagyjából 150 ilyen állatot visznek be, de az eloszlás nagyon egyenetlen: megesett már, hogy egyszerre érkezett 150-200 állat. Eddig összesen 11 különböző fajt láttak el, főképp rőt korai, nagy patkós kerül be hozzájuk. Hazánkban egyébként összesen 28 denevérfaj honos, ami jelentős szám ahhoz képest, hogy egész Európában összesen 52 fajt ismernek. Szakmai körökben emiatt mondják azt: hazánk denevér-nagyhatalom. Persze a világon több mint ezerre becsülhető a fajok száma, de ebben a trópusiak is benne vannak, amelyekből rengeteg van, és amelyek főképp gyümölcsevők, virágporral, nektárral táplálkoznak.

A mentőállomásra bekerülő 11 denevérfaj többségében urbanizált, ami nem újdonság, hiszen a templomtornyokon, padlásokon már régen is laktak denevérek. Ennek oka az, hogy a természetes életterek csökkennek, a városokban viszont vannak alkalmas élőhelyek. A bőregereket a városi közvilágítás is vonzza, egyszerűen azért, mert csalogatja a rovarokat is, így terített asztalt jelent a ragadozóknak. Az urbanizációs folyamat nemcsak a denevéreknél, hanem a sünöknél, nyesteknél, vörös vércséknél, rókáknál is megfigyelhető. A denevéreket az is a városokba tereli, hogy olyan erdőművelésen kívüli területből egyre kevesebb maradt, ahol odvas fák is vannak, viszont az épített környezetben több jó „szálláslehetőség” is akad. Például a hazai panelkonstrukciók kiválóak erre a célra, a panelelemek közti rések, redőnytokok olyan helyek, amelyekbe a bőregerek jellegzetesen beköltöznek. A lakók konfliktusba is kerülhetnek velük, ilyenkor kérnek denevérmentesítést. Ennek során a cégek szakszerűen, a helyi természetvédelmi hatóságokkal egyeztetve gondoskodnak az állatok kitessékeléséről.

– A réseket ilyenkor úgy szigetelik, hogy az állatok ne járjanak úgy, mint Kőműves Kelemenné. Ezt úgy biztosítják, hogy a szigetelésen kis csapóajtókat hagynak, olyanokat, amelyeken a denevérek ki tudnak jönni, de vissza már nem képesek menni. A megoldás csak szaporodási időn kívül alkalmazható, mert amúgy fontos, hogy az anya vissza tudjon menni a kölykökhöz. Ha ezt nem tudná megtenni, akkor megint Kőműves Kelemenné helyzete állna elő, csak a gyerekek lennének befalazva – öltözteti irodalmi köntösbe a problémát az állatkerti szóvivő.

A legtöbb mentés egyébként télen, a nyugalmi időszakban történik. Ennek oka, hogy a mi éghajlatunkon a bőregerek téli álmot alszanak, bevackolják magukat ennek eltöltésére alkalmas helyre, barlangokba vagy az épített környezetbe. Ha ilyenkor építkezések, bontások kezdődnek, vagy az állatokat valami megzavarja, akkor azok hirtelen napvilágra kerülnek – ilyenkor jellemzően nem egy, hanem több állatról van szó, sokszor egész kolóniákról, több tucat, vagy akár több száz denevérről. Ezek segítség nélkül elpusztulnának.

– Ez azért van így, mert a téli álomból ébredve nem életképesek. A denevérek ugyanis nem azért alszanak téli álmot, mert hideg van, hanem azért, mert ebben az évszakban nincs táplálékuk. Ha megnézzük, a hasonló emlősök, például az egerek nem teszik ezt, mert van mit enniük. De a hazai denevérek főleg rovartáplálékon élnek, az pedig télen nem igazán áll rendelkezésre. Az állatok így az élelem szűkössége miatt teszik el magukat télire – mondja Zoltán. Hozzáteszi, hogy a téli álom speciális állapot. Ilyenkor az anyagcsere-folyamataik egészen takaréklángon működnek, még a testhőmérsékletük is lecsökken 4 fokosra, pont azért, hogy ennek fenntartásához se kelljen sok energia, a táplálkozási szezonban összegyűjtött tápanyagok kitartsanak a következő szezonig. Ha ilyen állapotban megzavarják őket, akkor az ébredésük sem gyors, megesik, hogy eleve kihűlnek. Ez akkor történik, ha megbontják azt a fagymentes helyet, ahová behúzódtak, így közvetlenül éri őket a hideg. Ha nem is fagynak meg, táplálékot akkor sem találnak, így pillanatok alatt felélik elraktározott tartalékaikat. Elsőre furcsán hangzik, de a mentőállomásnak nincs sok gondja azzal, ha ilyen helyzet miatt egyszerre rengeteg denevér kerül be hozzájuk. Amikor ilyesmi történik, még etetni sem kell őket, csak télre megfelelő, állandó hőmérsékletű helyre kell helyezni őket. Amikor jön a jó idő, szépen elengedik mindet. Ez általában a helyi viszonyokat ismerő természetvédőkkel közösen történik, például Somogyban.

Ezek az állatok egyébként relatíve sokáig élnek, a korai denevér például a 10 évet is megélheti. Persze a jellemzőbb élettartam inkább csak 4-5 év, aminek oka az, hogy a természetben keményen kell küzdeni, meg kell dolgozni a táplálékért – ennek hatékonysága pedig csökken a kor előrehaladtával.

Az állatkertnek a mentésre külön forrása nincs, azt a költségvetésükből gazdálkodják ki. Nem kis tételről van szó, csak az erre a célra használt állatgyógyászati költségek évi 10 milliós nagyságrendet képviselnek. Emiatt hozták létre a Magyar Madármentők Alapítványt is, amelynek fő profilja a sérült állatok ápolása, gyógyítása. A mentett példányokkal a park több munkatársa is önkéntesen foglalkozik, orvosaik a nemzeti parkokkal is kapcsolatban vannak. Erre a munkára a közönség komolyabban még nem lát rá, de a vidámparki területen pont most történnek olyan fejlesztések, amelyekkel ezt a mentőmunkát a látogatóknak is jobban meg tudják majd mutatni.