időjárás 2°C Csenge , Ráhel 2023. február 4.
logo
Nyirati Klára szerint 2009 előtt a volt szocialista politikus kormánya sodorta válságba az országot

Keményen odaszólt Gyurcsánynak Baja momentumos polgármestere

Borsodi Attila
2021.08.01. 12:22
Keményen odaszólt Gyurcsánynak Baja momentumos polgármestere

Ma ismét találkoztam Bajnai Gordonnal, Magyarország egykori miniszterelnökével, aki 2009–2010-ben, egy év leforgása alatt kivezette az országot a Gyurcsány-kormány által okozott gazdasági válságból – erről írt bejegyezést Baja momentumos polgármestere. A Gyurcsány-kabinetet bíráló Nyirati Klára kiemelte: a Bajnaival folytatott beszélgetésen egyetértettek abban, hogy „az összefogás az egyetlen lehetséges mód arra, hogy végre megtörténjék az igazi rendszerváltás”. – Ennek érdekében minden nézetkülönbséget félretéve éppúgy együtt és egymásért kell dolgoznunk, mint a 2019-es önkormányzati választás idején! – tette hozzá.

Nyirati Klára nem véletlenül üzent a többi balliberális pártnak, hiszen Baján egy ideje áll a bál a baloldalon.

Balról kapott bírálatot a DK elnöke
Fotó: MTI/Mohai Balázs

A polgármester a közelmúltban arról tájékoztatott, hogy a legutóbbi képviselő-testületi ülésen a DK–Jobbik vezette belső ellenzék újra durván szembement a momentumos városvezetéssel, amely így ismét kisebbségben maradt. Nyirati név szerint említette azokat – László Károlyt (DK), Hornyák Józsefet (Jobbik), Preininger Rozália jobbikos országgyűlési képviselőjelöltet és Teket Melindát –, akik miatt elbuktak a város számára fontos javaslatok.

Előtte Nyirati Klára a Jelennek adott interjúban is felhívta a figyelmet a helyzet tarthatatlanságára. Arra mutatott rá, hogy a korábbi DK-s alpolgármester, László Károly folyamatosan ellene dolgozik, és a gyurcsányista képviselő ma már többet támadja őt, mint a Fideszt.

S ebben az akcióban Nyirati szerint a jobbikos és a két független képviselő személyében László Károly szövetségesekre is lelt. Baja momentumos polgármestere úgy véli, hogy László Károly személyes konfliktusa valójában az országos pártérdekeket szolgálja, hiszen a DK–Jobbik-összeölelkezés célja egyértelműen az, hogy gyengítse az MSZP-t és a Momentumot.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.