Kitűnőre vizsgázott a Liget-projekt

Nem túlzás kijelenteni: a Liget-projekt keretében megvalósuló fejlesztésekkel a legkisebbektől a legnagyobbakig mindenki elégedett. A lapunknak nyilatkozó emberek hangsúlyozták: bárki bármit mond, nagyra értékelik, ami a Városligetben történik, ez ugyanis a rend irányába mutat.

2021. 08. 17. 6:37
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Még csak délelőtt tíz óra van, de a városligeti nagyjátszótér már zsúfolásig megtelt gyerekekkel. A tizenhárom ezer négyzetméteres parkrész futkározó, mászkáló, hintázó, ugráló és csúszdázó gyerekek zsivajától hangos, akik szüleik és nagyszüleik felügyelete mellett veszik birtokba a játékokat.  

 

Imádjuk ezt a játszóteret

– Nekem már felnőtt gyermekeim vannak, tehát nem vagyok erre jártas, régen pedig nagyon nem így nézett ki a Városliget

 – válaszolja lapunknak Anna, aki éppen a hároméves unokájára vigyáz. A kisfiú nagymamája elmondja, hogy ő először jár a városligeti nagyjátszótéren, ugyanakkor elégedett a fejlesztésekkel, és a gyerek is élvezi a különböző típusú játékokat. – Gyakorlatilag ő választja ki, hogy mivel szeretne játszani, így azokat a játékokat nézzük meg, aminél Andriska megáll. A köteles mászókák nagyon tetszenek neki, valamint a hálós hinták is. Ha úgy látom, hogy fel tud mászni rájuk, akkor megengedem, hogy használja. 

 

Anikó, aki a huszonegy hónapos kisfiával tölti a délelőttöt a nagyjátszótéren, szintén elismeréssel beszél a parkrészről: 

– Azokkal az anyukákkal, akikkel ide járunk – mert ilyen kis közösségek is alakultak – imádjuk ezt a játszóteret. 

Látjuk azt is, hogy nagyon karbantartják a homokozót is, szedik a szemetet, valamint a játszóteret is söprik reggelente, tehát erre a részre nem tudunk rosszat mondani – osztja meg tapasztalatait a fiatal édesanya. 

 

Budapest első számú gyerekparadicsomában persze nemcsak a legkisebbek, hanem minden korosztály megtalálja a számára ideális játékot. Van miből válogatni, ugyanis 

a parkrészbe közel félszáz különleges játékelemet állítottak fel, úgy összeválogatva, hogy azok korosztályonként csoportosítva megfelelően fejlesszék a kulcskompetenciákat és a kognitív képességeket.

 Az órási területen hat különféle csúszda, tízféle hinta és körhinta, négyféle forgójáték, három homokozó, hétféle egyéni és páros rugós játék, két darab egyedi tervezésű, fél tucat elemből álló nagy köteles-mászó komplexum, tíz, földbe süllyesztett trambulin és hosszan kanyargó patak zsilipekkel és vizes játékokkal várja a gyermekeket. 

A fővárosiak örülnek a rendezettebb több élményt nyújtó, megújuló Városligetnek Fotó: Kurucz Árpád

– Nagyon élvezem a játszóteret. Tök jól meg van csinálva, hogy lehet edzeni és játszani is. Nagyon gyakran járunk ide, meg a Liget másik felébe is szoktunk, ahol a másik játszótér van, és ahol lehet halakat etetni – vélekedik Rozina. A kislány azt is elmondja, hogy ő a csúszdákat kedveli a legjobban, emellett megjegyzi, hogy 

a játszótér így jó, ahogy van, ő semmilyen plusz játszóelemet nem hiányol. – Ez így nagyon jó, nagyon jól érzem itt magam - hangsúlyozza. 

Családbarát árak

Míg a gyerekek a játékokat dicsérik, a szülők és a nagyszülők beszámolójából kiderül, nemcsak a különleges játékelemekkel, hanem a játszótér kialakításával, valamint a szolgáltatásokkal is elégedettek. 

 

– Pár napja voltam itt a másik unokámmal, most pedig ismét eljöttünk, mert annyira tetszett. Ilyen nagy játszótéren én még Magyarországon nem voltam. Itt egy egész napot el lehet tölteni – vélekedik Edit, aki azt is megjegyzi, hogy a játszótér nagyon biztonságos is, sőt a büfében is teljesen családbarát árak vannak. Edit egyik rokona szintén a fejlesztéseket méltatja, sőt kiemeli, hogy szakmailag sem talál kivetnivalót a játszótér kialakításában.

 – Én is játszóházak és szórakoztatóparkok építésével és üzemeltetésével foglalkozom, így óhatatlanul szakmai szemmel is nézem, de eddig rendben van. 

A nagyjátszótér szomszédságában terül el a főváros legsokoldalúbb sportközpontja is, ami ingyenes sportpályák és sporteszközök garmadájával várja a sportok szerelmeseit, sőt rekreációs szempontból igen fontos szerepet tölt be a környező kerületekben élők számára. Bár délelőtt a sportpályáknak csak egy része van használatban, de a futóköröket, valamint a kondiparkot már használják az emberek. Csaba, aki a szabadtéri kondiparknál végez erősítő gyakorlatokat, elmondja: 

– Ez a része a Sportcentrumnak mindig tele van, hiszen a kezdő felhasználók mellett a park speciális eszközei alkalmasak a sportot magas szinten űző street workout versenyzők edzésére is, amivel már tíz éve foglalkozom. 

Nagyon kis komplex park ez, szépen fejlődik a Liget, és a futókörnek is örülök. Tegnap futottam tíz kört a két kilométeres futókörön, illetve már volt alkalmam a kosárpályát is kipróbálni – sorolja.

 

Lerobbant terület volt

Bár hétfőnként a Millennium Háza zárva tart, sokan töltik az időt az épület környékét díszítő rózsakertnél is. – Mi szinte mindennap kijövünk, mióta a Liget élhető, mert eddig nagyon el volt hanyagolva, így bárki bármit mond, mi nagyra értékeljük, ami eddig történt. 

A Városliget régen egy lerobbant park volt, alig jártak ide emberek, most pedig tömegek jönnek, tehát le a kalappal 

– osztja meg tapasztalatait Lajos bácsi, aki feleségével, Lilla nénivel együtt az árnyékban üldögélve hallgat egy orosz műsort. – Szerintem jobb, ha alkotnak és nem rombolnak egy városban, de ami itt történik, az a rend irányába mutat. Csillagos ötöst érdemelnek a fejlesztések, amit nagyon tudunk értékelni – teszi hozzá. 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.