Módosítani kellene a KRESZ-t az elektromos rollerek miatt

Egyre többen választják a városi közlekedés eszközéül a bérelhető elektromos rollert. A használók számával együtt növekszik azoké is, akik összevissza száguldoznak vele, veszélybe sodorva a többi közlekedőt, elsősorban a gyalogosokat. A KRESZ módosítása megoldaná a problémát.

Kerékgyártó György
2021. 08. 09. 6:18
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem tartott lépést eddig egymással az alternatív, elsősorban elektromos hajtású városi közlekedési eszközök rohamos terjedése és az eszközök használatának szabályozása. A mindennapi közlekedésben elsősorban a bérelhető elektromos rollerek lettek népszerűek, ami érthető: több társaság is kínál ilyeneket, a rollerek halkak, nem bocsátanak ki füstöt, könnyen elérhetők, igaz, elég drágák. És rendkívül gyorsak. Ez a tulajdonságuk hasznos, ha az ember gyorsan szeretné elérni a célját a mindennapi közlekedésben, de roppant veszélyes, ha járdán, zebrán haladnak vele, hiszen – mint említettük – az elektromos rollernek nincs észlelhető hangja, könnyen előfordulhat, hogy a gyalogos elé lép.

A problémával nem csak a budapestieknek kell szembenézniük. Az RT nemzetközi médiahálózat brit szerkesztősége augusztus elején összehasonlította, milyen kérdéseket vet fel a rollerek használata két, egymástól eltérő közlekedési kultúrájú nagyvárosban, Londonban és Moszkvában. A brit fővárosban a riport szerint úgy becsülik, hogy 2021 végére az elektromos rollerrel eddig okozott balesetek száma elérheti a kétszázezret. Moszkvában az elmúlt két évben tíz halálos balesetet okoztak ilyen közlekedési eszközökkel. Mindkét metropolisz megpróbálkozott a jogi szabályozással.

Londonban saját tulajdonú elektromos rollerrel egyáltalán nem lehet közúton és közterületeken közlekedni, ezeket csak magánterületen lehet használni a tulajdonos beleegyezésével. Bérelt járművel pedig kizárólag közúton lehet haladni.

Moszkvában azzal próbálták megoldani a helyzetet, hogy a rollerekre sebességkorlátozást vezettek be: nem közlekedhetnek 15 km/h sebességnél gyorsabban. A televíziós anyag szerint azonban a jogi rendezés nem jelentett teljes megoldást, ma is sokan használják ezeket az eszközöket felelőtlenül.

A fővárosi önkormányzattól megpróbáltuk megtudni, létezik-e Budapestre vonatkozó egységes szabályozás, ám egyelőre erre nem kaptunk választ. 

Az azonban tény, hogy a belvárosban már évekkel ezelőtt lépni igyekeztek a szabályozás érdekében,

bár 2018-ban, amikor végül is a kerület képviselő-testülete elfogadta a rendeletet, még elsősorban a turistaattrakciónak számító segwayek okoztak inkább gondot. „Belváros önkormányzata az országban elsőként hozott létre helyi szintű szabályozást az így kialakult kaotikus helyzet rendezésére, illetve a jövőbeni, esetleges baleseteket megelőzendően. Ennek keretében nem a teljes tiltást, hanem az észszerű szabályozást választottuk. Így azok a polgárok, akik személyes célból szeretnének egy ilyen új közlekedési eszközt használni, megtehetik – a vonatkozó KRESZ-szabályok és az új önkormányzati rendelet betartása mellett –, azzal, hogy a korábban korlátlan turisztikai és csoportos felhasználás viszont határok közé szorul” – olvasható az V. kerület honlapján. A 2018. június 15. óta hatályos rendelet világos: ezekkel az eszközökkel tilos a gyalogutakon és a gyalogos övezetekben közlekedni. A járvány kitörése előtt, amíg sokan használtak ilyen eszközöket, a helyi közterület-felügyelők figyeltek a rendelet betartására.

Azt, hogy a probléma túlmutat Belváros határain, már kormányzati szinten is felismerték.

Révész Máriusz kormánybiztos még tavasszal nyilatkozott az Inforádiónak arról, hogy a kormánybiztosság és az Országos Baleset-megelőzési Bizottság (OBB) több szervezet bevonásával dolgozik a KRESZ módosításának javaslatán. Erre nemcsak az elektromos rolleres közlekedés miatt van szükség, de a tervezet ezzel is foglalkozik majd. Révész Máriusz elmondta, hogy az egyeztetés már évek óta folyik (a munkát a pandémiahelyzet is sokáig lassította), és a cél az, hogy belátható időn belül lezáruljon a tervezés szakasza.

„Én nagyon-nagyon bízom benne, hogy az OBB-vel történt egyeztetés után most már végre lesz egy olyan csomag, ami elfogadható lesz mindenki számára” – fogalmazott Révész Máriusz az Inforádiónak.

 

Borítókép: Például így sem lehetne száguldozni a főváros útjain        Fotó: Bach Máté

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.