Szent László királyunk lánya talán a legtitokzatosabb alak az Árpád-ház szentjeinek hosszú sorában, egy magyar királylány, aki római császárné lett és az ortodoxia szentje. Mozaikarcképe nyolc évszázad után is meg nem fakuló fenséggel tekint le ránk a kereszténység egyik legnagyszerűbb templomának faláról: az Istenszülő egyik oldalán a hamvasszőke, piros arcú császárné merev, ceremoniális öltözékében, a másik oldalon II. Komnénos János, a császár, s mellettük, a sarokban meghúzódva Mánuel, a trónörökös: egy barna bőrű, fekete hajú férfi és egy fiatalember. Hasonló portrét az Árpád-ház egyetlen másik tagjáról sem ismerhetünk. A magyar királylány három nevet viselt életében. Eredeti magyar nevét krónikáinkból ismerjük, elsőként a Képes Krónika említi, mely Pyrisk néven nevezi meg Szent László lányát: „Interea imperatrix Constantinopolitana filia regis Ladizlai nomine Pyrisk…” A név körül van valamennyi bizonytalanság. Amennyiben a Pyrisk nem a Piros, hanem a Piroska név visszaadása, érthetetlen, miért marad le a szóvégi -a, ami a nevet ragozhatóvá tenné a latin szövegben, s nem világos, hogy miért találunk i-t az o helyén. Amennyiben a név esetleg a latin Prisca névből ered, még kevésbé érthető a szóvégi -a elmaradása. Az Árpádok között semmi nyoma Szent Prisca tiszteletének vagy egyáltalán ismeretének, a név az Árpád-korból ismeretlen, azonban ez igaz a Piroska névre is, így az eredeti magyar névalak nem állapítható meg teljes bizonyossággal.
Bizánci császárnéként természetesen át kellett térnie az ortodox hitre, és az Eiréné nevet kapta, amelyet anyósa, Eiréné Dukas és a kor több más bizánci császárnéja is viselt. Halálos ágyán a kor bizánci szokásainak megfelelően szerzetesi fogadalmat tett, és a Xené, „Idegen” szerzetesi nevet veszi fel. A név elsődlegesen arra utal, hogy a keresztény hívő csak vendég, látogató ebben a világban a mennyei haza felé igyekezve, de talán többet is láthatunk a név mögé – bár nem tudhatjuk, hogy a Konstantinápolyban leélt évtizedek után ténylegesen idegennek érezte-e még magát, s azt sem, hogy milyen emlékeket őrzött szívében szülőhazájáról.
Házassága révén korán elhagyta az országot, így nem meglepő, hogy a hazai források nevén és házasságán kívül nem árulnak el róla mást. 1088-ban született, korán árvaságra jutott, anyja, Adelhaid, Szent László második felesége 1090-ben meghalt, és 1095-re a király is halott. Így unokatestvére, Könyves Kálmán házasítja ki. Anna Komnéné történeti művében idéz egy Alexios és Kálmán közötti szerződést, amelyben a császár sympentherosként, apóstársként nevezi meg a királyt, de ez csupán arra utal, hogy a királylányt Kálmán házasította ki, és a családi kapcsolat az Alexios és Kálmán közötti politikai kapcsolatok megerősítését szolgálta. A hazai forrásokban hasonló bizonytalanságot tapasztalunk férje személyét illetően: a Képes Krónika egyes másolatai úgy tudják, hogy Piroska férjét Mauritiusnak hívták, Bonfini Komnénos Mánuel feleségének hiszi.
A görög források bőbeszédűbbek, de itt is találkozhatunk meglepő hallgatással: Eiréné sógornője, Anna Komnéné, az európai irodalom egyetlen női történetírója még csak meg sem említi öccse feleségének a nevét. A görög szerzők általában említik idegen származását, ami abban a korban szokatlan volt, hosszú idő óta ő volt az első nyugati császárné Bizánc trónján. Kinnamos tudja, hogy apja neve Vladislavos volt. Theodóros Prodromos udvari költő, amikor később megírja a császárné sírversét, a következő szavakkal emlékezik meg származásáról: „Áldott ősöktől származom, a teljes nyugati birodalom királyaitól, Iulius Caesarok neveltek fel és a Kharisok koronáztak meg szépséggel”. Prodromos egy másik versét a császári pár fiának 1122-es társuralkodóvá koronázása alkalmából írta, a vers szövegének egy jelentős részét itt is a császárné dicséretének szenteli, itt még extravagánsabb szavakkal dicsőíti Eiréné származását, akit egész Nyugat úrnőjének nevez, ily módon a császári frigyet szinte kozmikus perspektívába helyezi, kelet és nyugat egyesüléseként mutatja be. A görög források számontartják, hogy nyolc gyermeket szült, négy fiút és négy lányt, akik közül hárman élték őt túl. Házasságkötésére 1104-ben vagy 1105-ben került sor, mivel 1106-ban már ikergyermekei születnek Thessalonikében.
Amikor a magyar királylány új hazájába érkezik, a Komnénos-dinasztia s egyszersmind a középkori Bizánc is fénykorát éli. Az még a jövő titka, hogy férje, János a dinasztia legjelentősebb uralkodója lesz, de már akkor is kijelölt trónörökös, így tudható, hogy Piroskát egy napon a Római Birodalom császárnéjává fogják koronázni.
A trónutódlásra végül 1118-ban kerül sor, nem minden nehézség nélkül. A haldokló császár, Komnénos Alexias lánya, Anna a trónt saját férje és közvetve saját maga számára szeretné megszerezni, s ebben anyja is támogatja. Az összeesküvések közepette Jánosnak végül nem marad más választása, mint anyját és nővérét kolostorba küldeni. A Komnénos-ház nőtagjaival ellentétben Eiréné nem avatkozott be a napi politikai ügyekbe, de ez nem jelenti azt, hogy ne játszott volna fontos szerepet a császári udvar életében; hasonlóan az Árpád-ház számos további női szentjéhez, élénk karitatív tevékenységet folytatott, a hagiográfiai források élete főműveként a Pantokratór monostort mutatják be, amelynek épületkomplexuma kórháznak és idősek otthonának is helyt adott. A családot mélyen megrázta, amikor 1134. augusztus 13-án Eiréné váratlan hirtelenséggel elhunyt Bithynia tartományban, ahová férjét, Komnénos János császárt kísérte a szeldzsuk törökök elleni hadjáratra. A császár a Pantokratór-monostorban temetteti el feleségét, s maga is ezt választja végső nyughelyéül, s a későbbiekben a monostor lesz a Komnénos- és később a Palaiologos-dinasztia temetkezési helye.
A császárné jellemét és személyiségét bővebben mutatják be a források. A monostor alapító okirata Eiréné életének talán legszemélyesebb dokumentuma. A megemlékezésben Komnénos János kijelenti, hogy a monostor néhai hitvesének a kezdeményezése volt, s megindító szavakkal fejezi ki gyászát: „Felajánlom Neked [t. i. Istennek], ami már a Tiéd, aki általad találtam társat a tervezésben és a kivitelezésben, életem társát és segítőjét, még ha a mű teljes befejezése előtt eltávozott is a világból a te titokzatos végzésed alapján, és távozása révén kettészakítva hagyott itt engem.”
A történetíró Kinnamos így ír Eirénéről: „János császár Eirénét, Vladislavos lányát vette feleségül, a legtisztább életű (ha van ilyen) és az erények legmagasabb fokára jutott asszonyt. Bármit is kapott férjétől, a császártól vagy a birodalomtól, semmit sem tett félre gyermekei számára, semmit sem költött fényűző ékszerekre, sem pompára. Jó cselekedeteket vitt végbe egész élete folyamán mindazokkal szemben, akik bármit kértek tőle. Monostort alapított Bizáncban a Pantokratór nevére, mely nagysága és szépsége révén a legkiemelkedőbbek közé tartozik. Ilyen volt ez a császárné.”
Eiréné szentté avatására már Mánuel uralkodása alatt kerül sor, valószínűleg 1166-ban, s ezzel ő lesz Bizáncban a XII. század egyetlen kanonizált császárnéja. Igen valószínű, hogy az esemény nem teljesen független az Árpád-ház hasonló gyakorlatától. István, Imre és Gellért kanonizációja 1083-ban történt. Eiréné szentté avatásakor a császári trón várományosaként a Bizánci udvarban él Béla herceg, a későbbi III. Béla király, Eiréné rokona (unokatestvérének, Álmosnak a dédunokája). Később Béla lesz majd, aki kezdeményezi László király szentté avatását. Eiréné tisztelete azonban nem lesz olyan széles körű, mint rokonaié, Erzsébeté vagy Margité. Személye túlságosan kötődött a Komnénos-házhoz és általában a császársághoz. Az oszmán hódítás utána a Pantokratór-monostort mecsetté alakítják, a régi császársírok az enyészeté lesznek.
Egy halvány nyomát ismerjük csak annak, hogy Piroska-Eiréné alakja talán mégsem merült teljesen feledésbe. Hans Dernschwamm (1494–1568/69) a Verancsics Antal vezette 1553-as békekövetség tagjaként látogatott Konstantinápolyba, az útról részletes naplót vezetett. Az út eredményei között két aránylag közismert tudományos felfedezés is volt: Augustus császár politikai végrendeletének, a Monumentum Ancyranumnak a felfedezése és a konstantinápolyi magyar nyelvű rovásírásos felirat lejegyzése. Dernschwamm beszámol arról is, hogy felkereste a Theotokos Pammakaristos-templomot, mely még akkor is keresztény templom volt és a pátriárka székhelye. Itt látta egy nő fakoporsóját, akit a helybéli magyarok és rácok „Sent Pinttegk asson”-nak neveztek. Ő egy rác asszony lett volna, egy rác despota lánya, aki Szent István fiának, Szent Imrének lett a felesége. Az adatokban minden bizonnyal legalább két különböző szent alakja keveredik. A Szent Péntek, pontosabban Szent Paraszkéva név alatt egy szláv eredetű mitikus alakot és több történetileg is létező szentet ismerünk, egyikük egy X. századi szent asszony, akinek az ereklyéit Nándorfehérvárról menekítették a török elől Konstantinápolyba, majd onnan a XVII. században a moldvai vajdának, Vasile Lupunak ajándékozták, s azóta Moldávia védőszentje. A Szent Péntek név erre a szentre vonatkozik, s talán a Dernschwamm által látott szarkofág is ezen asszonyé volt, bár ebben már nem lehetünk biztosak. Szent Imre feleségét azonban sehol máshol nem nevezik Szent Pénteknek, s nem tartják a szerb despota lányának. Dernschwamm kommentátorai felhívták rá a figyelmet, hogy az Árpád-házzal való kapcsolatba hozás legvalószínűbb oka az, hogy valahol, valakik összekeverték Eiréné-Piroska császárné alakjával. Azt, hogy kik voltak Dernschwamm informátorai, a szöveg teljesen egyértelművé teszi: a Magyarország meghódítása során Konstantinápolyba hurcolt magyar rabszolgák. Ők voltak azok, akikhez eljutott egy vigaszt nyújtó, távoli hír arról, hogy Konstantinápoly földjében egy szentéletű Árpád-házi királyasszony alussza örök álmát.
Az eredeti cikk a Magyarságkutató Intézet oldalán olvasható.
A szerző a Klasszika-filológiai Kutatóközpont tudományos főmunkatársa
A borítóképen: A konstantinápolyi Hagia Szophia belső tere. A szerző saját felvétele
