Élő közvetítés 2021. szept. 15. 10:58

Magyarország ma Európa egyik legbiztonságosabb és legszabadabb országa

A kormány január elsejéig meghosszabbítja a veszélyhelyzetet – közölte Gulyás Gergely a mai Kormányinfón. A miniszter a koronavírus-járvány közelgő negyedik hulláma mellett a múlt vasárnapi pápalátogatásról, valamint az előválasztáson egymásnak feszülő baloldali politikusok támadásairól is beszélt.

Elek Nikoletta - Ternovácz Áron
Fotó: Illyés Tibor
Cikk kép: undefined
A nap eddigi összefoglalója

– A negyedik és az ezt követő járványhullám alapvetően el fog térni a mögöttünk hagyott három hullámtól, hiszen az oltási olyan eszköz ami alapvetően védettséget ad. Valamennyi orvosi adat egyértelműen alátámasztja, hogy aki be van oltva, annak a védettsége a sokszorosára nő

– hangsúlyozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a szerdai Kormányinfón, hozzátéve: a harmadik oltás is elsősorban az idősebbeknek, a hatvan év feletti korosztálynak ajánlott.

Felkészülés a negyedik hullámra

– Ha az oltás működik, akkor Magyarország is működni fog, ezért a kormány nem kívánja a lezárások politikáját folytatni. Magyarország járványügyi szempontból Európa egyik legszabadabb és legbiztonságosabb országa

– mondta el Gulyás Gergely.

A miniszter közölte: a kormány döntött arról is, hogy a veszélyhelyzet meghosszabbítását kezdeményezi az Országgyűlésben, hiszen gyors reagálási képességére a továbbiakban is szükség lesz. A kormány arra számít, hogy nőni fognak az esetszámok, de jóval kevesebben kerülnek majd kórházba vagy lélegeztetőgépre, mint korábban.

– Tárgyalunk a munkáltatókkal arról, hogy ha szigorúbb szabályokat akarunk az oltottságra előírni, akkor  a munkáltatónak legyen-e  lehetősége arról dönteni, hogy megkövetelje az oltást a munkavállalóktól. Látjuk, hogy van olyan ország, amely a gyakorlatban ezt már bevezette. Jogos igény a munkáltatótól, hogy számíthasson a munkavállalóira, részben pedig amiatt, hogy a munkavállalóik ne veszélyeztessék senki egészségi állapotát

– mondta a miniszter.

A tárcavezető tájékoztatása szerint most is van Pfizer- és Moderna-vakcinából 3,5 millió adag, sőt folyamatosan érkeznek a további szállítmányok, és amint a Pfizernek lesz a 12 év alattiaknak kifejlesztett vakcinája, abból is fog a kormány vásárolni. A 60 év felettiek oltási akciója kapcsán elmondta: a háziorvosok és a rezidensek munkájának köszönhetően – akik személyesen keresték fel az embereket – 13 ezer főt oltottak be, de sajnos az elutasítás nagyon magas. A kormány ennek ellenére továbbra is arra biztatja az orvosokat, sőt jogszabályilag is lehetővé tették az orvostanhallgatóknak is, hogy ebben az akcióban ők is részt vegyenek.

A miniszter arra is kitért, hogy napi szintű egyeztetések vannak az egészségügyi ellátórendszer vezetőivel arról, hogyan lehetne a várólistákat a lehető leghamarabb megszüntetni. Elmondása szerint erről egy héten belül születik döntés, az ehhez szükséges forrásokat pedig a kormány biztosítani fogja – húzta alá.

Az oltás a megoldás

– Kár azt a látszatot kelteni, hogy a maszk hasonló hatékonyságú lenne, mint az oltás. Maszkviselési kötelezettség volt a második és harmadik hullám alatt is, ettől még látjuk, hogy akkor milyen komoly áldozatokat kellett elszenvednünk nekünk is, és minden országban, ahol így jártak el. Az oltás viszont érdemben tud segíteni. Ennyi a különbség a kettő között – rögzítette Gulyás.

 – Mindenkinek azt javasoljuk, hogy oltassa be magát. Az idősebbeknek a harmadikat is ajánljuk. Ha valaki a harmadikat is felveszi, akkor rendkívül alacsony a matematikai esélye annak, hogy ne legyen immunválasz 

– mondta el a politikus, hozzátéve: a magyar állam mindent megtett, hogy akár azoknak is, akik nem regisztrálták magukat az oltásra, biztosítsuk az oltást. A miniszter továbbá rögzítette: az elhunytaknál elmondható, hogy egyes kivételes esetektől eltekintve a legidősebb korosztályban történt elhalálozás, többnyire 80 év felettiek vagy súlyos krónikus betegek.

Pápalátogatás

Gulyás Gergely szeretne köszönetet mondani annak a húszezer embernek, aki részt vett a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szervezésében, és külön szeretnének köszönetet mondani a rendőrség állományának, valamint a terrorelhárítás szolgálatának.

– Vasárnap a pápai szentmisét 250 ezren hallgatták a helyszínen, az Andrássy úton szombat este 300 ezren vonultak a menetben. Sem a jelenlegi pápa, sem elődje, soha eucharisztikus kongresszuson nem vett részt

– rögzítette a politikus.

Gazdasági lehetőségek

A hitelmoratóriummal kapcsolatban a miniszter úgy tájékoztatott: minden esetben vizsgálni fogjuk, hogy a bankok tisztességesen jártak-e el és a piaci gyakorlat is tisztességesen ment végbe, de egyelőre más döntés nincs, minthogy október 31-ig lehet nyilatkozni, hogy a hitelmoratóriumot fenn kívánja-e tartani.

– A gazdasági növekedés számai a harmadik negyedévben bizakodásra adnak okot, a turizmus egyedülálló rekordot mondhat magának idén nyáron, a kormánynak pedig sikerült túlteljesíteni azt az ígéretét, hogy ahány munkahelyet a járvány tönkretesz, annyi újat fog létrehozni. Ez azt jelenti, hogy ma 4,704 millióan  dolgoznak. Soha ennyi aktív munkavállaló nem volt még itthon, ezért a kabinet reméli, hogy  meglesz az 5,5 százalékos növekedés – húzta alá Gulyás Gergely.

– Az egyetemek finanszírozási kerete több mint száz százalékkal fog növekedni. Szeretnénk arra ösztönözni az egyetemistákat, hogy különböző sporttevékenységeket folytassanak, úgy, hogy a hallgatóknak ez előnyt jelentsen

– mondta el Gulyás Gergely.

– Ha a minimálbér emelkedik, akkor hasonló mértékben kell emelkednie a garantált bérminimumnak is – válaszolt a köztévé kérdésére Gulyás Gergely, hozzátéve: – Idén kell erről dönteni, és nyilván minél előbb, annál jobb, de nem szeretnék a tárgyalófelekre nyomást gyakorolni. A béremelésért a munkáltatók adócsökkentést kérnek, erről folynak a tárgyalások.

Gyurcsány és a többiek

Lapunk kérdésére, miszerint mit gondolnak arról, hogy az őszödi beszéd után 15 évvel Gyurcsány Ferenc a baloldal vezére, a miniszter kifejtette: – Ez a baloldalt minősíti. Miután 2010-ben csődbe vitték az országot és elvesztették a választást, két célt tűzött ki maga elé a baloldal: hogy karanténba zárják a Jobbikot és megszabadulnak Gyurcsány Ferenctől. Ehhez képest Gyurcsány vezetésével fogtak össze a Jobbikkal.  

– A politikának kétségkívül megvan a maga sajátos természete, de ennek nem része a nyílt és gátlástalan hazudozás, ezt Gyurcsány honosította meg a magyar közéletben és politikában. Ráadásul ebben a tekintetben az elmúlt 15 évben sem következett be pozitív változás, és biztos, hogy a választói bizalommal való visszaélés a Gyurcsány-korszakban valósult meg, mivel azt megelőzően és azóta is elképzelhetetlen Magyarországon

– tette hozzá Gulyás.

A Stop, Gyurcsány! Stop, Karácsony! kampány kapcsán Gulyás Gergely megjegyezte: 2022-ben hazánk egy sajátos választás előtt fog állni, ugyanis az embereknek két kormány közül kell majd választani. Az egyik a Gyurcsány-kormány, a maga ismert teljesítményével és eredményeivel, és az elmúlt évtized kormányzása.

– Korrupt politikusokkal nem hiteles a korrupció üldözése. A korrupció feltárására vonatkozó szándék egy politikai vád, nem pedig őszinte törekvés az ellenzék részéről – jelentette ki.

Jakab fojtófogást alkalmazó embereivel kapcsolatban Gulyás Gergely rögzítette: – Ha valaki testőröket alkalmaz, azt érdemes megmondani. Ha nyíltan hazudik, az nem helyes. Ha valaki azt mondja, hogy nem alkalmaz testőröket, közben a közpénzből 40 milliót költ erre, az a politikában tűrhetetlen és elfogadhatatlan.

– Ha valaki egyszerű többséggel akar alkotmányozni, akkor nincs jogállam. Ennek gyakorlati végrehajtását nem a polgári törvénykönyvekben kell keresni – rögzítette Gulyás Gergely, hozzátéve: egyelőre a balliberális jelöltek keresik Gyurcsány Ferenc kegyeit, aki majd eldönti, hogy ki lesz a kiválasztott közülük, addig a lehető legképtelenebb állításokat fogalmazzák meg.

A főpolgármesterrel kivételeztek

– Abszurdnak tartom Karácsony Gergely azon megjegyzését, hogy a Corvinus hibázott, mert alkalmazta őt. A főpolgármester nem tett eleget a rá vonatkozó jogszabályi feltételeknek. Csodák csodája, mikor tette ezt? – tette fel a kérdést. – Abban az időszakban – válaszolt rá rögtön –, amikor miniszterként még a Gyurcsány–Bajnai-kormányban is szerepet vállaló rektor volt a Corvinus élén. 

Ugyanabban az időszakban, amikor Gyurcsány Ferencnek adott tanácsokat Karácsony Gergely. Az előírások mindenkire kötelezők voltak, csak vele kivételeztek

– húzta alá Gulyás.

A kormánypárti politikus kiemelte, hogy Kiss Ambrus inkorrekt nyilatkozatot tett az uniós pénzekről, hiszen ma is vannak egyeztetések a fővárossal az uniós projektekről, illetve a fővárosnak a következő hétéves uniós költségvetésből járó pénzekből. Szavai szerint az EU-s szabályok előírják, hogy a kevésbé fejlett területeken kell a pályázati pénzeket elkölteni, de ami Budapestnek marad, ott információi szerint közel vannak a megállapodáshoz. Hozzátette: érdemi véleménykülönbséget sem lát, mert a fejlesztésekről elsősorban Budapest dönt.

Gulyás Gergely a Lánchíd felújításának finanszírozása kapcsán közölte: ezt a kormányhatározatnak megfelelően ki fogják fizetni, így ha a Lánchíd 18 hónapig lesz lezárva, akkor az állam hatmilliárd forinttal járul hozzá a projekthez.

Ezután a Budapest közterületein uralkodó állapotokra reagálva Gulyás Gergely hangsúlyozta: aki itt él Budapesten, az meg tudja ítélni, hogy milyen változás történt az elmúlt két évben: szemét, dugók és újra nagy számban hajléktalanok jellemzik Budapestet. – Én is úgy gondolom, hogy a főpolgármesternek, bár használhatja ugródeszkának a Főpolgármesteri Hivatalt, de ha közben  ellátná a feladatát, és Budapest nem lenne lényegesen rosszabb állapotban, mint korábban volt, mindannyian boldogabbak lennénk – tette hozzá.

LMBTQ-propaganda

A Miniszterelnökséget vezető miniszter az Európai Parlament keddi állásfoglalására reagálva – miszerint minden tagállamnak el kell fogadni az azonos neműek házasságát és élettársi kapcsolatát – közölte: az EP-ben megszületett határozatoknak nincs jelentőségük, ezeket a helyükön kell kezelni, ezek helye pedig a papírkosár.

– Elképzelhetetlennek tartom, hogy a magyar kormány legalizálná a melegházasságot. Nem tartom jónak a szót. A marihuánát lehet legalizálni. Szerintünk azonos neműek között nem létezik házasság. Ez egy filozófiai fogalom. Az azonos neműek közötti élettársi jogviszony szabályait még egy baloldali kormány fogadta el, ők is úgy gondolták, hogy ez helyes, a házasság nem. Mi ezt a törvényt semmilyen formában nem módosítottuk. Az azonos nemű pároknak jelenleg is jogukban áll élettársi jogviszonyt létesíteni

– húzta alá a politikus.

EU-s támogatások

– Magyarország azt akarja hogy az uniós projektek mielőbb elinduljanak. Ez Magyarország érdeke – közölte a miniszter. Hozzátéve: Abban bízunk hogy az Európai Bizottság nem szegi meg a szavát, és meg fog állapodni a magyar kormánnyal is. Legalább ötvenszázaléknyi esély van erre. – Ha az EU be akar avatkozni a magyar választásokba, az egy más helyzet. Ez a szerződések szövegével, szellemével, lojális együttműködés elvével és mindennel, ami az EU-t életben tartja, ellentétes lenne. Nem javaslom, hogy ebből induljunk ki – tette hozzá.

– Az EU-s szerződésszegés esetén még könnyebb lenne a helyzet, mint a norvég alapnál, hiszen teljesen egyértelmű, hogy a helyreállítási alapból az egyes országoknak járó pénzeket a bizottság ki kell hogy fizesse. Mi megállapodni szeretnénk a bizottsággal, ezért nem is jogi eszközökben gondolkodunk. Úgy gondoljuk, hogy az EU egysége érték, és akkor bizonyos ügyekben megállapodásra kell jutni

– közölte a politikus.

Gulyás Gergely a tárgyalások kapcsán elmondta: ahhoz, hogy a helyreállítás létrejöhetett, Magyarországnak kompromisszumot kellett kötnie. – Mi a közös hitelfelvételt először nem támogattuk, de belementünk, mert vannak olyan országok, amelyek gazdaságát jobban érintette a járvány, mint Magyarországét. A lehető legkevesebb, amit elvárhatunk most, hogy a bizottság is korrekt módon tartsa be a jogszabályokat, és ne váljon komolytalanná, hiszen egyszer már megállapodtunk, csak a családvédelmi törvény elfogadását követően a bizottság elhalasztotta a megállapodás aláírását – tette hozzá.

– A kormány bukása után baloldali kabinet várható Norvégiában, de nincs előírva, hogy egy baloldali kormánynak ne lehetne több esze, mint egy jobboldalinak, ez magyar sajátosság, hogy nálunk ez elképzelhetetlen. A világ más pontján lehet ez másként is. Meglátjuk, hogy az új kormány miként viszonyul a helyzethez – közölte.

Erősödő nyomás a határokon

A fokozódó migrációs nyomásról szólva a politikus hangsúlyozta: folyamatosan háromezer rendőr és katona jelenlétére van szükség a határvédelem biztosításához. Ez jelentős megterhelést jelent a katonaságnak és a rendőrségnek is. – Azt látjuk a számokból, hogy a déli határon növekedni fog a migrációs nyomás. A migrációs útvonalakon többen érkeznek, mint 2016 óta bármikor, ezért lehet, hogy nagyobb erőket kell oda csoportosítani. A legfontosabb az az egységes üzenet, ahol azért a 2015-ben kiátkozott magyar álláspontot még a nyugat-európai baloldal egy része is kénytelen követni. 

– Ami nekünk most nagyon fáj, hogy most, amikor több ország is kerítést épít, akkor ehhez az Európai Bizottság hozzájárul. Minket nemcsak kritizáltak, de nem kaptunk egyetlen fillért sem

– emlékeztetett Gulyás Gergely.

A migráció kapcsán a miniszter kijelentette: a nyugat-európai zöld- és baloldali pártok új állampolgárokat és azok szavazatait remélik a migrációtól. A magyar baloldal is azért támogatja a migrációt és azt, hogy az évszázadok alatt kialakult kulturális homogenitás – ami ma a politikai értelemben vett magyar nemzetet jelenti – megszűnne, mert ők ettől politikai előnyt remélnek.

További Belföld hírek

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.