időjárás 12°C Hedvig 2021. October 17.
logo

Tovább titkolózik Karácsony az egyetemi fizetéséről

Jakubász Tamás (MWH)
2021.09.22. 10:27 2021.09.22. 10:32
Tovább titkolózik Karácsony az egyetemi fizetéséről

Karácsony Gergely a jelek szerint továbbra sem hajlandó tisztázni, pontosan mikor és mennyit keresett, amíg a Budapesti Corvinus Egyetemen dolgozott. A Mediaworks Hírcentruma ma ismét megkereste a Főpolgármesteri Hivatalt az ügyben, ám mint korábban, a Városházán ismét elhárították a kérdést, s azt javasolták: felvetésünkkel forduljunk az egyetemhez.

Ezt meg is tettük, vagyis sokáig már nem titkolózhat a főpolgármester.

Hazugságszámláló című vezércikkünkben a Karácsony-jelenséget jártuk körbe. Írásunk ITT érhető el.

Karácsony Gergely egyetemi, adjunktusi keresetének kérdése azután került a közvélemény érdeklődésének homlokterébe, hogy nyilvánossá vált az Oktatási Hivatal vizsgálatának eredménye. A hivatal 32 oktatót érintő vizsgálódásában azt állapította meg, hogy csupán egyetlenegy személynél akadtak gondok, ő pedig – mint azt a Magyar Nemzet megírta – nem más, mint Karácsony Gergely. A hivatal szerint a főpolgármestert korábban úgy nevezték ki adjunktusnak, hogy ennek feltételei nem voltak meg. A történésekről a minap a Mediaworks Hírcentrumának riportere próbálta megismerni a baloldali politikus véleményét.

Ekkor Karácsony egyrészt ismét az őt alkalmazó Budapesti Corvinus Egyetemre mutogatott, másrészt megemlítette, hogy százezer forintért dolgozott. Azonban utóbbi megjegyzése erősen kérdéses. A Mediaworks Hírcentruma ugyanis úgy értesült, hogy Karácsony adjunktusként nem százezer, hanem 218 ezer forintot keresett. Az ellentmondás feloldásáért korábban már kerestük a Főpolgármesteri Hivatalt, de akkor is azt tanácsolták, forduljunk a Corvinushoz.

Karácsony Ezúttal az adjunktusi fizetéséről hazudott – írtuk tegnap, cikkünket ITT olvashatja el.

Ezek is érdekelhetik

Angela Merkel Magyarországot és Lengyelországot védte

hirtv.hu

Óvja otthonát és szeretteit modern, digitális eszközökkel!

origo.hu

Kiránduljon a Mecsekben, és töltsön egy napot Pécs legfestőibb negyedében!

travelo.hu

Hamarosan kiderül, ki lesz az ellenzéki miniszterelnök-jelölt

vg.hu

Életképek a kerítés túloldaláról + videó

magyarnemzet.hu

Kvíz: Mennyit tudsz a sütőtökről?

gyogyzona.hu

Angela Merkel Magyarországot és Lengyelországot védte

hirtv.hu

Vészesen ürülnek a szerb olajmezők

vg.hu

Mintegy 800 ezer antigén gyorstesztet kapnak a háziorvosok

vg.hu

Mintegy 800 ezer antigén gyorstesztet kapnak a háziorvosok

vg.hu

Óvja otthonát és szeretteit modern, digitális eszközökkel!

origo.hu

Évekig könyörgött fekvőrendőrökért a gyorshajtók miatt, aztán megtörtént a baleset, amiből soha nem épül fel - videó

origo.hu

Egy magyar ötlet: fenyő helyett lombosakat!

magyarnemzet.hu

Egy magyar ötlet: fenyő helyett lombosakat!

magyarnemzet.hu

Évekig könyörgött fekvőrendőrökért a gyorshajtók miatt, aztán megtörtént a baleset, amiből soha nem épül fel - videó

origo.hu

Hamarosan kiderül, ki lesz az ellenzéki miniszterelnök-jelölt

vg.hu

Karácsony Gergely a vérgőzős bolsevikok nyomdokain

magyarnemzet.hu

Kiránduljon a Mecsekben, és töltsön egy napot Pécs legfestőibb negyedében!

travelo.hu

Karácsony Gergely a vérgőzős bolsevikok nyomdokain

magyarnemzet.hu

Az olasz maffia kedvenc fogását foglalták le a hatóságok egy razzia során