időjárás 7°C 2021. October 20.
logo
Nemzetközi hálózatot épít a Védett Társadalom Alapítvány

Visszatér a polgári körök szellemisége

Kárpáti András (MWH)
2021.09.27. 05:50
Visszatér a polgári körök szellemisége

Külföldről is élénk érdeklődés övezi a Védett Társadalom Alapítványt. Földi László kuratóriumi elnök a Mediaworks Hírcentrumának elmondta, hogy a Soros György-féle Nyílt Társadalom Alapítvány tevékenységével szemben létrejött, az emberi alapértékeket védelmező alapítványnak már a tengerentúlon is vannak fiókszervezetei. Hazánkban a normalitást képviselő szervezeteket – például hagyományőrző, család-, és életvédelmi szerveződéseket – szeretnék összekötni, és az egykori polgári körök mintájára építenének ki hálózatot.

A kétezres évek elején szerveződött polgári körökhöz hasonló kezdeményezések létrejöttét segítené elő a Védett Társadalom Alapítvány (VTA). Erről a szervezet kuratóriumi elnöke, Földi László biztonságpolitikai szakértő beszélt a Mediaworks Hírcentrumának. Szavai szerint az alapítvány – amellyel a Soros György-féle Nyílt Társadalom Alapítvány tevékenységének ellentételezéseként a hagyományos értékek és a normalitás védelmére hoztak létre – abban is segédkezne, hogy helyi, települési szinten is szerveződjenek egymást támogató csoportok, értékközösségek.

Összehoznák a normalitás képviselőit

– Célunk, hogy az informális közösségek mellett bejegyzett, tagsággal működő szervezetek alakuljanak, és saját programokat szervezzenek. Most folyik a tematika kimunkálása szakemberek bevonásával. Keressük azokat a szervezeteket, amelyek helyi szinten képesek felvállalni az elsődleges lépéseket. Ernyőszervezetként a hasonlóan gondolkodó szervezeteknek egyfajta koordinációs lehetőséget is biztosítanánk. Segédkeznénk abban, hogy egyebek mellett egymásra találjanak a keresztény, család-, és életvédelmi, valamint a hagyományőrző szerveződések és más olyan szervezetek, amelyek az emberi alapértékeket képviselik – fejtette ki a biztonságpolitikai szakértő.
 
Hangsúlyozta, hogy minden érdeklődő a kedve és habitusa szerint vehet részt a kezdeményezésben. – Ugyanolyan szívesen várjuk azokat, akik csak meghallgatnának minket vagy elmondanák a véleményüket, mint akik cselekvőként szeretnének részt venni a további hálózatépítésben – hangsúlyozta, majd hozzátette: az alapítvány hírlevelében minden héten beszámolnak a legközelebbi terveikről.

– Külföldön is számos hasonló szervezet létezik, többen közülük már felvették velünk a kapcsolatot, s már szorosabb együttműködés van kialakulóban az USA-ban, Litvániában,  Kanadában, Ausztráliában, Dél Afrikában, és Európa számos országában működő, a miénkkel rokon gondolkodású szervezetekkel. Többükkel közös pont, hogy ők is a nyílt társadalmakkal szembemenő értékeket képviselnek. A letteknél például Free Society Foundation, vagy Szabad Társadalom Alapítvány néven szerveződött a kezdeményezés – számolt be róla a kuratóriumi elnök.

Felveszik a kesztyűt

Földi László elmondta, hogy az USA-ban és Kanadában pedig (Kalifornia és Georgia államban, valamint Torontóban és Vancouverben) létrejött több fiókintézményük is, amelyek a Védett Társadalom Alapítványhoz hasonló információs tájékoztatási munkát fejtenek ki. – A kezdeményezésünk iránt külföldön is tapasztalható lelkesedésre jellemző, hogy például Ausztriából jelentkezett egy olyan csapat, amely vállalta, hogy az általunk elkészített anyagokat nyolc nyelvre lefordítja, hogy minél többen megismerhessék a véleményünket a világban – jegyezte meg a kuratóriumi elnök.

Arra is kitért, hogy a normalitás védelmében jogi vonalon is fellépnek, s a Budapest Bizottság megszervezésével olyan ügyekben szeretnének precedens értékű pereket indítani a közeljövőben, amelyekben a Soros György-féle Helsinki Bizottság Magyarország érdekei ellen dolgozott és fordult különböző európai uniós bírói fórumokhoz. Példaként említette a migrációval kapcsolatos ügyeket, valamint a különböző kisebbségi jogoknak a többség rovására történő kiszélesítését, továbbá a kisgyermekeknek az iskolákban és óvodákban történő érzékenyítését LMBTQ-propagandával.

Ártalmas közömbösség

– Valljuk, hogy nem szabad közömbösnek maradni az említett kérdésekhez hasonló ügyekben, mert az tönkreteszi a társadalmat. Szeretnénk elérni, hogy a normalitás melletti kiállásában senkinek ne kelljen attól félnie, hogy ezért támadni fogják a neoliberális elit pénzén létrehozott rendszerek és a velük szimpatizáló hangoskodók – fogalmazott Földi László. – Fontos tudatosítani – folytatta –, hogy utóbbiak vannak kevesebben, ha tetszik, törpe kisebbségről van szó, akik csak a hálózati és intézményi hátterük segítségével tűnnek jelentősebb csoportnak. Mindemellett jelentős nyomást gyakorolnak például a jogászokra és a pszichológusokra, és különböző eszközökkel sikerült is elérniük, hogy ezeknek a szakembereknek egy jelentős része ódzkodjon kiállni a normalitás mellett, attól tartva, hogy lenézik vagy kiközösítik őket. Szeretnénk elérni, hogy ne ezen hálózatok tematizálják a szakmai diskurzust az említett területeken, oly módon, hogy a normalitás eszméit állítjuk szembe a neoliberális narratívával. Így vértezzük fel azokat, akik szívük szerint kiállnának a hagyományos értékek mellett, de jelenleg bizonytalanok, mert úgy érzik, hogy túlerővel kellene megküzdeniük – tudatta a biztonságpolitikai szakértő.

Beszámolója szerint már számos olyan jogvédővel és véleményformálóval is felvették a kapcsolatot – egyebek mellett Svédországban, az Egyesült Királyságban, és az USA-ban –, akikkel első körben videóinterjúban fognak beszélgetni a közösen vallott elvekről, s ezeket felrakják az alapítvány információs csatornájára, amely hamarosan elérhető lesz a YouTube-on, s riportokat, írott anyagokat, valamint interjúkat is tartalmaz majd.  – Terveink szerint konferenciákat és kapcsolatépítésre, valamint véleménykifejtésre is alkalmas fórumokat szervezünk. De emellett rendszeresen járunk meghívásokra előadásokat, és konzultációkat tartani az érdeklődőknek – közölte Földi László.