Visszatér a polgári körök szellemisége
A Védett Társadalom Alapítványt a Soros György-féle hálózat ellentételezéseként a hagyományos értékek, és a normalitás védelmére hozták létre.
A Védett Társadalom Alapítványt a Soros György-féle hálózat ellentételezéseként a hagyományos értékek, és a normalitás védelmére hozták létre.

Órákat töltünk a virtuális térben, az internet rabságában. Ott minden elérhető, a szobából sem kell kilépnünk ahhoz, hogy megteremtsük a létezésünk feltételeit.

Most induló kisvállalkozásom első sorai ezek. Jámbor célom: kicsit mélyebbre ásni a szokottnál. A rovatcím is – Mélyszántás – erre utal. A földről merengek majd, erről a megmaradt maroknyiról…




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Sok nyarat töltött a miniszterelnök Mezőtúron.

Mezőtúrra is ellátogat a miniszterelnök.

Különös arcát mutatja az időjárás.

A főpolgármester félrevezeti a fővárosiakat a szolidaritási hozzájárulás ügyében – mutatott rá Sára Botond.

Sulyok Tamás magyar érdekeltségű sporteseményeket is megtekint.

A terminálokat csapásmérő drónok irányításához használták.

A NATO-főtitkár kijevi felszólalása ellentétes a NATO érvényben lévő döntéseivel.

Életének meghatározó eleme volt az írás és a sport.

The Budapest politician warned warned that what many people now take for granted would no longer be guaranteed after a change of government, as the focus would shift from families to profit.

Az ingyenes vetítések különleges filmes utazást ígérnek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.