időjárás 3°C Salamon 2021. October 24.
logo

A DK és Tatabánya alpolgármestere is feljelentést tesz Márki-Zay embere ellen

Magyar Nemzet
Forrás: Mandiner, Facebook
2021.10.14. 16:49 2021.10.14. 17:14
A DK és Tatabánya alpolgármestere is feljelentést tesz Márki-Zay embere ellen

Popovics Juditnak lesz lehetősége a bíróságon megpróbálni bebizonyítani az igazát, mert be fogjuk perelni 

– így reagált a DK-s Gréczy Zsolt Popovics Judit kijelentéseire, miután az megerősítette: Márki-Zay Péter igazat mondott a legutóbbi miniszterelnöki vitán, ugyanis a DK valóban megzsarolta őt. 

A történtek kapcsán a Demokratikus Koalíció közleményt adott ki, amely szerint a DK mellett Lusztig Péter tatabányai alpolgármester is büntetőfeljelentést tesz Márki-Zay embere ellen, nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazásért.

 A Mindenki Magyarországa Mozgalom tatai politikusa a Partizán műsorában ugyanis azt állította, hogy 

Tatabánya DK-s alpolgármestere kávézni hívta őt, ahol azt kérte tőle, „ne zavarogjon civilként”, helyette inkább foglalkozzon a családjával. Később pedig azzal fenyegették meg, hogy macskáját felhúzzák a kerítésre, sőt állítólag a gyerekei és a szerettei is szóba kerültek, 

de ezekre nincsenek tanúi, és bizonyítékai.

Ezek is érdekelhetik

Madridban díszkivilágítással emlékeznek az '56-os évfordulóra

magyarnemzet.hu

Kínosan kevés ember, alig néhány ezren lézengenek a baloldal rendezvényén

origo.hu

"Lesz" vagy "kérek"? Illemtan az alapoktól...

she.life.hu

Meghalt Venczel Vera

origo.hu

Borzasztóan aggódtam a fiamért!

magyarnemzet.hu

A kormány melletti kiállás és egyben a baloldal elleni demonstráció is volt a Békemenet

magyarnemzet.hu

Borzasztóan aggódtam a fiamért!

magyarnemzet.hu

Elhunyt egy hároméves kislány és ötéves testvére is

magyarnemzet.hu

Menekül és fenyeget Korózs Lajos - videó

origo.hu

Kínosan kevés ember, alig néhány ezren lézengenek a baloldal rendezvényén

origo.hu

Menekül és fenyeget Korózs Lajos - videó

origo.hu

Hont András akár név szerint fel tudná sorolni, kik voltak az ellenzéki tüntetésen

magyarnemzet.hu

Több százezres tömeg a békemeneten, néhány ezren a baloldal rendezvényén

magyarnemzet.hu

A vártnál is több résztvevő miatt előbb el kellett indítani a Békemenetet

magyarnemzet.hu

"Lesz" vagy "kérek"? Illemtan az alapoktól...

she.life.hu

Madridban díszkivilágítással emlékeznek az '56-os évfordulóra

magyarnemzet.hu

Hont András akár név szerint fel tudná sorolni, kik voltak az ellenzéki tüntetésen

magyarnemzet.hu

Meghalt Venczel Vera

origo.hu

A kormány melletti kiállás és egyben a baloldal elleni demonstráció is volt a Békemenet

magyarnemzet.hu

Elhunyt egy hároméves kislány és ötéves testvére is

magyarnemzet.hu

Íme, a retró-lakberendezés csúcsa: bemutatunk egy Trabant kanapét

lakaskultura.hu