időjárás 4°C Salamon 2021. October 24.
logo

Az MSZP beállt Márki-Zay Péter mögé

Magyar Nemzet
2021.10.14. 16:27 2021.10.14. 16:38
Az MSZP beállt Márki-Zay Péter mögé

A Magyar Szocialista Párt hivatalos közleményben tudatta: rendkívüli elnökségi ülésen úgy döntött a párt vezetése, hogy Márki-Zay Pétert támogatja az ellenzéki előválasztás második fordulójában.

Ahogy arról az Index korábban beszámolt, az MSZP társelnöke, Tóth Bertalan az ellenzéki előválasztás második fordulójában Márki-Zay Péterre szavazott. A párt korábbi állásfoglalása az volt, hogy sem Dobrev Klára, sem Márki-Zay Péter mögé nem állnak be. Tóth Bertalan most azt is közölte, hogy rendkívüli elnökségi ülést hívott össze annak érdekében, hogy Márki-Zay Pétert az MSZP támogatásáról biztosítsák. Eszerint 

a Magyar Szocialista Párt országos elnöksége mai rendkívüli ülésén értékelte az előválasztás második fordulójának eseményeit, a miniszterelnök-jelöltek által képviselt programot és a kormány- és korszakváltás esélyeit. Mindezek alapján a Magyar Szocialista Párt országos elnöksége úgy döntött, hogy az előválasztás második fordulójában – korábbi tartózkodó álláspontját megváltoztatva – Márki-Zay Pétert támogatja a demokrata ellenzéki szövetség közös miniszterelnök-jelöltjének a 2022. évi országgyűlési választásokra

– olvasható a párt közleményében. Arról is írnak, hogy az elmúlt napokban mindkét miniszterelnök-jelölt azzal a kéréssel fordult az MSZP vezetéséhez, hogy tegye egyértelművé álláspontját az aspiránsok támogatásáról.

Azzal érvelnek, hogy

bár mindkét miniszterelnök-jelölt hasonló, az MSZP elvárásaival összhangban álló baloldali–zöld programot képvisel – Márki-Zay Péternek van nagyobb esélye arra, hogy 2022-ben megnyerje az országgyűlési választást.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP másik társelnöke korábban azt mondta: Karácsony Gergely visszalépése az MSZP-s szavazatokat is megoszthatja. Közben több MSZP-s politikus is bejelentette már, hogy Dobrev Klárát támogatja, például Hiller István, az MSZP választmányi elnöke, Horváth Csaba zuglói polgármester, Gajda Péter kispesti polgármester, Nemény András szombathelyi polgármester, valamint Szitka Péter kazincbarcikai polgármester.

Ezek is érdekelhetik

Orbán Viktor: A magyarok sorsáról a magyarok fognak dönteni

origo.hu

Orbán Viktor: Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha Góliát elkerül

magyarnemzet.hu

Örök nyugalomra tért Venczel Vera, Jászai Mari-díjas magyar színésznő

metropol.hu

Így vonul az elképesztő tömeg - képek

origo.hu

Örök nyugalomra tért Venczel Vera, Jászai Mari-díjas magyar színésznő

metropol.hu

Magát ünnepelte az ellenzék

hirtv.hu

Elhunyt Venczel Vera Jászai Mari-díjas színésznő

magyarnemzet.hu

Óriási tömeget vonzott a Békemenet (képekkel)

vg.hu

Magát ünnepelte az ellenzék

hirtv.hu

Orbán Viktor: Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha Góliát elkerül

magyarnemzet.hu

Hazaküldi Erdoğan a török igazságszolgáltatást bíráló nagyköveteket

magyarnemzet.hu

Hazaküldi Erdoğan a török igazságszolgáltatást bíráló nagyköveteket

magyarnemzet.hu

Hamut és füstöt okádott az Etna

hirtv.hu

Tölgyessy Péter kemény szavakkal illette Márki-Zayt

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor: A magyarok sorsáról a magyarok fognak dönteni

origo.hu

Menekül és fenyeget Korózs Lajos - videó

origo.hu

Hamut és füstöt okádott az Etna

hirtv.hu

Így vonul az elképesztő tömeg - képek

origo.hu

Tölgyessy Péter kemény szavakkal illette Márki-Zayt

magyarnemzet.hu

Íme, a retró-lakberendezés csúcsa: bemutatunk egy Trabant kanapét

lakaskultura.hu

Óriási tömeget vonzott a Békemenet (képekkel)

vg.hu

Menekül és fenyeget Korózs Lajos - videó

origo.hu

Elhunyt Venczel Vera Jászai Mari-díjas színésznő

magyarnemzet.hu

Íme, a retró-lakberendezés csúcsa: bemutatunk egy Trabant kanapét

lakaskultura.hu