Eldurvult a végére az előválasztás

Nem telik botrányok nélkül a baloldali előválasztás finise sem. Karácsony Gergely előbb azt nyilatkozta, hogy Gyurcsány Ferenc sms-ben megzsarolta, később viszont már visszakozott, és politikai játszmákat emlegetett. Sms-ben fokozódott a feszültség Dobrev Klára és Márki-Zay Péter, a versenyben lévő két baloldali miniszterelnök-jelölt között is, akik egy közös nyilatkozatot nem tudtak összehozni. Kocsis Máté, a parlamenti Fidesz-frakció vezetője emlékeztetett: az előválasztásnak semmilyen közjogi jelentősége nincs, és már az első fordulóban eldőlt, hogy a baloldal valódi erejét Gyurcsány Ferenc fogja adni.

2021. 10. 16. 6:55
null
Köztisztviselők napjaAz eseményen köszöntő beszédet mond Karácsony Gergely főpolgármester, Boros Péterné az MKKSZ elnöke és dr. Orbán Balázs miniszterhelyettes. fotó Teknős Miklós MN Fotó: Teknős Miklós
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ma véget ér a baloldali előválasztás, ami komoly csörtét hozott az indulók, így a miniszterelnök-jelöltek között is. Ráadásul az utóbbi napokban nagy szerepet kaptak az sms-ek. Mint ismert, Karácsony Gergely a héten úgy fogalmazott, hogy „hosszú azoknak a politikusnak a listája, akik megpróbáltak megzsarolni, rajta van Gyurcsány Ferenc is”. Az előválasztástól visszalépő főpolgármester azt állította: a DK elnöke ezt általában sms-ben szokta megtenni. Konkrét esetre nem nevezett meg példát. Vannak a listán más politikusok is – tette hozzá –, de nem mondott konkrétumokat. Erre válaszul Gyurcsány Ferenc felszólította a főpolgármestert, hogy hozza nyilvánosságra ezeket az sms-eket.

Ezután Karácsony már visszakozott. Az ATV Egyenes Beszéd című műsorában a kérdésre, hogy miért nem fordult a rendőrséghez, úgy fogalmazott: „mikor azt mondjuk, hogy zsarolás, az egy politikai játszma, nem büntetőjogi értelemben beszélünk róla”. Karácsony hozzátette, nagy bajnak érezné, „ha ezekkel az sms-ekkel kellene szórakoztatni egymást”. „Nem úgy működöm, ha valaki mond valamit, ami nekem nem tetszik, elkezdek fenyegetőzni” – mondta, hozzátéve: az sms-eket olyan fenyegetőzésnek nevezi, amikből aztán „nem lett semmi”. 

A telefonos üzenetek témát szolgáltattak a még versenyben lévő két baloldali miniszterelnök-jelölt közötti adok-kapokban is, miután Márki-Zay Péter megosztotta Dobrev Klárával váltott sms-eit, amikben kettejük tervezett közös nyilatkozatáról váltottak szót. – Vitáink, a bennünket támogatók, követők közti, nem egyszer harcias, esetenként nem megalapozott megjegyzések a kampány hevében csaknem természetesek − állt volna a közleményben. Márki-Zay Péter nem húzott ki mondatokat a nyilatkozatból, beleírta volna abba azonban, hogy „meggyőződésünk, bármelyikünk is legyen az előválasztás győztese, őt fogjuk mi is támogatni”. A Mindenki Magyarországa Mozgalom jelöltje egy mondatot arról is beleírt volna a közös nyilatkozatba, hogy felszólítanak mindenkit az egymás iránti szeretetre és elfogadásra. Márki-Zay Péter emellett átírt volna egy mondatot, ami az Orbán Viktorral szembeni esélyekről szólt. Dobrev Klára ugyanis azt szerette volna, ha úgy jelenik meg a közleményben, hogy egyforma esélyük van a kormányváltásra 2022-ben. Márki-Zay Péter azonban a friss közvélemény-kutatásokra hivatkozva hazugságnak tartotta ezt a kijelentést.

− Nekem ez így nem elég, Péter. Ez felhatalmazás mindenkinek a további sárdobálásra. Sajnálom, akkor ez nem tud közös lenni. − Módosítsuk, hogyan? − állt a következő üzenetekben, Márki-Zay Péter azonban azóta sem kapott választ. Dobrev Klára azt állította, hogy nem a szöveg, hanem a köztük történt rágalmak és vádaskodások miatt nem jött létre a közös nyilatkozat. 

GYURCSÁNY HATÁROZZA MEG AZ IRÁNYT

– A baloldal nyilván nem öncélúan, önmagáért tartotta meg ezt a komédiát. Szerintem a szervezeti érdekük az, hogy a választások előtt a mozgósítható baloldali tábor elérhetőségeit begyűjtsék. Csak hát ezzel nehéz egy kampányt elvinni, úgyhogy kitalálták ezt a színjátékot vagy komédiát – mondta Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője a 888.hu-nak adott interjújában az előválasztásról. 

A politikus hozzátette: meg lehet érteni azokat is, akik egy pillanatig komolyan gondolták ezt a dolgot, de már az első fordulóban eldőlt, hogy a baloldal valódi erejét Gyurcsány Ferenc fogja adni. – Ez már abból is látszik, hogy az övé lesz a legnagyobb frakció. Bárhogy is alakulnak az országgyűlési választások, a baloldalon Gyurcsánynak lesz a legtöbb képviselője. Márpedig a parlament viszonylag egyszerű szabályok szerint működik, a legnagyobb frakciónak, az abból eredő erőnek előnye van a többivel szemben. Így voltaképpen az is teljesen mindegy, ki lesz a miniszterelnök-jelölt, mert a legnagyobb frakciót adó párt elnöke, jelesül Gyurcsány Ferenc lesz az, aki a politikai irányokat meghatározhatja – jelentette ki Kocsis Máté. 

A Fidesz frakcióvezetője emlékeztetett: Bod Péter Ákos is azt mondta, hogy közjogi értelemben az előválasztásnak semmi jelentősége nincs, hiszen a parlament választja a miniszterelnököt. – Meglepő, hogy ezt a baloldalról mondják ki, megerősítve a feltételezést, hogy ez igenis egy színjáték. Bármikor leváltható majd Gyurcsányék által az esetleges miniszterelnökük, és mindenkor bárki jelölhető a helyére – hangsúlyozta Kocsis, aki hozzátette: „Gyurcsány Ferencet soha semmi nem kötötte, ami a tisztességen alapul”.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.