Gyurcsány dönt Márki-Zay jövőjéről

Kedden, a sajtó előzetes tájékoztatása nélkül megkezdődtek a baloldali választási listaállítással összefüggő tárgyalások. Politikai elemzők szerint a füstös szobákban zajló egyeztetéseken Gyurcsány Ferenc alkupozícióban van, Márki-Zay Péter pedig béna kacsává válhat.

Mediaworks–Hírcentrum
2021. 10. 20. 11:47
MÁRKI-ZAY Péter; VARGA Ildikó
Hdmezvsrhely, 2018. mjus 29. Mrki-Zay Pter (fggetlen) polgrmester s Varga Ildik jegyz a hdmezvsrhelyi kzgyls lsn 2018. mjus 29-n. MTI Fot: Kelemen Zoltn Gergely Fotó: Kelemen Zoltán Gergely
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Gyakorlatilag titokban, a sajtó előzetes tájékoztatása nélkül találkozott Gyurcsány Ferenc és Márki-Zay Péter – derült ki a DK-elnök keddi Facebook-bejegyzéséből.

Semmi falrengető nem történt, arról beszéltünk, hogy mit kell tennünk, hogy közösen leváltsuk a kormányt

– fogalmazott a baloldal meghatározó politikusa. Gyurcsány Ferenc jelezte, sok hasonló találkozó várható.

Márki-Zay Péter korábban még elítélte az eljárást, amikor demokratikus küzdelem helyett „füstös szobákban zsírozzák le az eredményt”, ám úgy tűnik, jelenleg az ő közreműködésével éppen ez történik, hiszen a baloldali térfélen most formálódik az a közös lista, amely lényegében meghatározza, hogy kik kerülhetnek biztos befutó helyre, vagyis kik lehetnek majd tagjai a 2022-es országgyűlési választások után megalakuló parlamentnek.

Abba pedig, hogy miként áll össze a lajstrom, a legerősebb baloldali pártnak, vagyis a Demokratikus Koalíciónak van a legnagyobb beleszólása. Gyurcsány Ferenc tehát egyértelműen alkupozícióba került a párt nélkül kormányfőjelölti előválasztást nyerő Márki-Zay Péterrel szemben.

Egy esetleges baloldali választási győzelem esetén ugyanis a DK, tehát Gyurcsány Ferencék döntenék el, hogy ki legyen az ország miniszterelnöke, hiszen Magyarországon a hatályos alaptörvény, illetve a jogszabályi környezet miatt az előválasztás eredménye gyakorlatilag semmit nem számít. 

Ha ez a valaki Márki-Zay Péter lenne, a kormányfő sorsa egyértelműen a DK-elnök kezében lenne.

Egyébként, mint köztudott, az alaptörvény szerint a miniszterelnököt az Országgyűlés a köztársasági elnök javaslatára választja meg. A kormányfő megválasztásához az országgyűlési képviselők több mint a felének szavazata szükséges. Ha a miniszterelnöknek javasolt személyt a parlament nem szavazná meg, az államfő az új javaslatát tizenöt napon belül kell, hogy megtegye. Ennek ellenére bármikor kialakulhat egy olyan helyzet, hogy konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal a parlamenti többség leváltja a miniszterelnököt.

A Mediaworks Hírcentrumának nyilatkozó politikai elemzők úgy vélik, lényegében mindenről Gyurcsány Ferencék döntenek, Márki-Zay Péter pozíciói nem erősödtek.

Kiszelly Zoltán, a Századvég Alapítvány Politikai Elemzések Központjának az igazgatója: – Gyurcsány Ferenc keddi Facebook-bejegyzése is azt mutatja, a DK-elnök azt akarja elérni, hogy Márki-Zay Péter listás parlamenti helyekért menjen hozzájuk kuncsorogni. Márki-Zay tíz helyet kérhet a listán, abban a reményben, hogy meglegyen a frakcióhoz szükséges öt, ám az önmagát a szivárványkoalíció szószólójaként feltüntető Gyurcsánynak azt érzékeltette, hogy a hat párt már felosztotta maga közt a tortát, amelyből az Márki-Zay gründolta MMM mozgalom nem kap. Reálisan nézve egy-két listás helyhez juthat Márki-Zay mozgalma, oly módon, hogy az egyéni jelöltjeik választási győzelmük esetén – nem a hat párt valamelyikének a frakciójába ülnének be, hanem az MMM színeiben politizálnának, ám ez jóval kevesebb, mint az önálló frakcióhoz szükséges öt mandátum. 

Márki-Zay frakció nélkül gyakorlatilag béna kacsává válna.

Tóth Erik, az Alapjogokért Központ vezető elemzője: – Gyurcsány Ferenc találkozott Márki-Zay Péterrel, és nem fordítva. Hiába lett a hódmezővásárhelyi polgármester a hatpárti baloldali koalíció közös miniszterelnök-jelöltje fél évvel az országgyűlési választások előtt, a parlamenti frakciók választanak majd új kormányfőt, egy esetleg ellenzéki győzelem után pedig már most látható, hogy a Demokratikus Koalíció képviselőcsoportja lenne a legerősebb. Ezt a domináns, ellenzéki pozíciót erősíti meg a DK elnöke napról napra. Nem véletlenül jelentette ki a DK elnöke nemrég, hogy a törvényhozás fog miniszterelnököt választani:

ez egyértelmű üzenet volt Márki-Zaynak arra vonatkozóan, hogy bármikor lecserélhetővé, eltávolíthatóvá tudja őt tenni a DK.

Gyurcsány és Márki-Zay érdekei eltérnek jelen pillanatban: az országos lista összeállításáról alkudoznak a baloldali szavazók tudta nélkül, háttérmegállapodások mentén. Márki-Zay Péternek csak úgy lehet saját frakciója, ha a közös lista befutó helyeire bizalmi embereit beülteti, ez azonban a DK jóváhagyása nélkül nem lehetséges: ők nemcsak a 33 egyéni képviselőjükre koncentrálnak, hanem arra is, hogy az országos listán jó helyeket szerezzenek meg maguknak. Márki-Zay Péter csak a rövid távú stratégiai célját érte el azzal, hogy megszervezte a baloldal Gyurcsány-ellenes koalícióját, s megnyerte az előválasztás második fordulóját. Hosszú távon azonban Márki-Zay pontosan tudja, hogy Gyurcsány és a DK nélkül nem fog tudni kormányozni. 

Vagyis Márki-Zay is azt teszi, amit a többiek: hatalomra akarja juttatni a volt miniszterelnököt.

Rotyis Bálint, a Nézőpont Intézet elemzője: – Márki-Zay Péter kiharcolta, hogy ő is helyet kapjon a „füstös tárgyalószobákban”, ám ez közel sem jelenti azt, hogy politikai pozíciója megerősödött volna. Nincs pártja, aktivistahálózata vagy bármiféle ajánlata a baloldali pártoknak, így legfeljebb csendes hallgatóságként tud jelen lenni a Gyurcsány Ferenc által vezetett ellenzéki tárgyalásokon. Ugyanakkor azzal, hogy Gyurcsány Ferenccel együtt, egy asztalnál ülve részt vesz a baloldal választási kampányában, hiteltelenítette magát, hisz újfent bebizonyosodott, hogy sem nem Gyurcsány-ellenes, sem nem jobboldali.

Borítókép: Kelemen Zoltán Gergely

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.