időjárás 4°C Virgil 2021. November 27.
logo
Deák Dániel szerint megbicsaklott a balliberális narratíva

Sok fiatal áll a Fidesz mögött

Kreft-Horváth Márk
2021.10.28. 05:50 2021.10.28. 08:43
Sok fiatal áll a Fidesz mögött

Bár korábban határozottan állították a baloldalon, hogy a fiatalok már mind velük szimpatizálnak, a kormánypárttól pedig eltávolodtak, ez nem felel meg a valóságnak. Ebben a kérdésben a baloldal már az előválasztási kampány alatt meghazudtolta a saját állításait, amikor azt a gyanút keltette a fiatal szavazókról, hogy fideszesek. Az október 23-i ünnepségek még inkább összetörték a balliberális narratívát. Míg a békemeneten rengeteg fia­tal vonult, és Orbán Viktor mögött is ők álltak sorfalat, addig a baloldali tüntetésen már csak a beszédekben szóltak róluk.

A baloldal már hosszú hetek óta építi azt a hamis narratívát, miszerint az előválasztás megmozgatta a fiatalokat. Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint ezt az állítást egyetlen számítás sem támasztja alá, a baloldali előválasztás kapcsán sincsenek erre vonatkozó adatok, így ez csupán a politikai propagandakommunikáció része a baloldalon, mintsem egy valós helyzetleírás.

Az elemző szerint a felmérések azt mutatják, hogy a baloldal szavazótábora elöregedett, a fiatalos Momentum pedig gyakorlatilag megsemmisült az előválasztás során. – Ezért kommunikálják most azt, hogy Márki-Zay Péter megváltást jelent ebből a szempontból, de ez nem fedi az igazságot – tette hozzá az elemző.

Felidézte, hogy a liberálisként azonosított Republikon Intézet augusztusi felmérése szerint a Fidesz szavazói­nak a 33 százaléka 39 év alatti, ami a társadalom korfáját tükrözi. Az MSZP esetében ez a szám csupán 12 százalék, de a DK esetében is csak 26 százalék. A felmérés Deák Dániel szerint jól mutatja, hogy míg a baloldali pártok rétegpártok, addig a Fidesz egy igazi néppárt, amelynek a támogatottsága az egyes korcsoportok körében arányosan oszlik meg. Az elemző szerint ezt a békemenet is jól szimbolizálta, hiszen idősek és fiatalok, fővárosiak és vidékiek egyszerre vonultak a kormány álláspontját támogatva.

Emlékezetes, a kormányoldal békemenetén csaknem félmillió ember vonult, míg a baloldal kampányrendezvényén talán ha pár ezren lehettek az érdeklődők. A Mandiner közölt egy fotógalériát is, amelyen rengeteg fiatal szülőt, egyetemistákat, gimnazistákat örökítettek meg, ahogyan a békemeneten vonulnak. Beszédes volt az is, hogy az ünnepi beszédét elmondó Orbán Viktor mögött fiatalok álltak több sorban.

Ezzel párhuzamosan a baloldal színpadán a szónokok egyedül mondták el beszédeiket, némi tömeg csak akkor alakult ki, amikor a rendezvényt moderáló Osváth Zsolt (VV Zsolti) a pódiumra szólította a baloldal 106 egyéni képviselőjelöltjét. A politikusokkal együtt fotózkodtak a pártok miniszterelnök-jelöltjei és Gurmai Zita is, aki a megállapodás értelmében nem indul egyéniben jövőre, Tatabányán ugyanis kikapott DK-s ellenfelétől.

A miniszterelnök-jelöltek beszédei­ben is csak egy-egy gondolat erejéig jelentek meg a fiatalok, mint a baloldal lelkes támogatói. Fekete-Győr András szerint az előválasztáson a fiatalok meneteltek az élen, miközben a kampány idején még kétségbeesett videóüzenetben kereste ezeket a szavazókat. 

A Momentum azóta leváltott elnöke akkor azt mondta, hogy nem látja a sátraknál az egyetemistákat, most viszont arról beszélt, hogy fiatalok százezrei vették kezükbe a sorsukat és döntöttek úgy, hogy megújítják az ellenzéket. 

A Gyurcsány Ferenc listájára felkéredzkedő, az előválasztáson mindössze három és fél százalékos eredményt produkáló Fekete-Győr szerint a fideszes szavazók megszólításával kellene kétharmadot elérniük pár hónap múlva az ország­gyűlési választásokon. Orbán Viktor szerinte „az utolsó beszédét mondta el október 23-án”, a fideszes honfitársait pedig „kiszabadítaná a narancssárga karanténból”.

Márki-Zay Péter beszédében jelezte, hogy fiatalokat látott a „tömegben”, majd párhuzamot vont az ’56-os forradalmárokkal. Jóllehet a Hont András baloldali publicista által megosztott képen Lantos Gabriella és más kipróbált baloldali figurák voltak láthatók a színpad előtt felállított kordonok mögötti első sorban, de a HVG élő közvetítésében valóban fel lehetett fedezni néhány fiatalabb résztvevőt is. A hódmezővásárhelyi polgármester ezután már nem említette meg többet a fiatalokat, inkább gyorsan szapulni kezdte a Fideszt.

Borítókép: Bach Máté