Elkezdődött Magyarország legnagyobb ünnepi összefogása

Immár 26. alkalommal hirdette meg országos adventi pénzadománygyűjtését az Ökumenikus Segélyszervezet. Az idén harmincéves karitatív szervezet azért gyűjt, hogy az ünnepi segélyakciók mellett az egész év folyamán segíteni tudja a nélkülözőket, valamint kitörési pontokat tudjon kínálni a szegénységből. Az adventi adománygyűjtés hagyományainak része, hogy az összefogás az első adventi gyertya közös meggyújtásával veszi kezdetét, melyet idén Lévai Anikó jószolgálati nagykövet és Gáncs Kristóf kommunikációs igazgató lobbantottak lángra.

Magyar Nemzet
2021. 11. 28. 16:41
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az országos adventi pénzadománygyűjtés emblémája, a „szeretet.éhség.” tört mézeskalácsszív évente emberek százezrei számára jelent egyet karácsony egyik legfontosabb üzenetével: a cselekvő szeretettel, a szegények, a hiányt szenvedők támogatásával 

hangsúlyozta az ünnepi sajtótájékoztató keretében az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója, megjegyezve: ez az egyre szélesedő ünnepi összefogás teszi lehetővé, hogy az ünnepeken túl is, egész évben hatékonyan tudják segíteni a nélkülözőket és bajbajutottakat. 

Gáncs Kristóf felidézte:

a 2020 adventjén összegyűlt közel 232 millió forint öt százalékát fordították ünnepi segélyakciókra: több ezer adag meleg étel kiosztására, tüzelőre, élelmiszer-segélycsomagokra, valamint a segélyszervezet átmeneti otthonaiban élő családok és további több ezer gyermek számára szervezett karácsonyi programokra. A fennmaradó források pedig nagyban hozzájárultak a segélyszervezet egész évben folyamatosan működő szociális intézményeinek támogatásához, valamint konkrét fejlesztésekhez.

Utóbbiak közül kiemelte az olaszliszkai intézményének bővítését egy új gyermekfejlesztő-központtal, a szolnoki intézmény udvarának rendezését és egy játszótérrel való felszerelését, Vizsolyban, Boldogkőújfalun és Lakócsán a Felzárkózó települések program keretében létrehozott Jelenlét-pontok körülményeinek és felszereltségének fejlesztését, továbbá egy új Jelenlét-pont létrehozását Felsődobszán.

Az idei jótékonysági akció kapcsán Gáncs Kristóf elmondta: hosszas előkészületek és széleskörű partneri összefogás előzte meg a gyűjtést annak érdekében, hogy idén is minél többekhez jusson el a felhívás, és minél egyszerűbben lehessen csatlakozni az országos összefogáshoz. Arról is szólt, hogy 2022-ben az adományokból a szolnoki központ újabb, főként gyermekek számára tervezett közösségi terekkel történő bővítését, valamint az országos vonatkozású munkahelyteremtő (mezőgazdasági) fejlesztési célokat szeretnék megvalósítani. 

Az adománygyűjtési formákat ismertetve a kommunikációs igazgató kiemelte: 

a 1353-as adományvonalon hívásonként, illetve sms-enként 250 forinttal bármikor és bárhonnan lehet csatlakozni az összefogáshoz. Aki nagyobb összeget szeretne felajánlani, és rendelkezik bankkártyával, az a www.segelyszervezet.hu oldalon egyszerűen és biztonságosan adakozhat.

Természetesen továbbra is lehet segíteni átutalással és csekken a 11705008-20464565 bankszámlaszámon is, a nagyobb postákon pedig kihelyezett gyűjtődobozokban gyűjtik a pénzfelajánlásokat, és csekken is lehet adományozni. Hozzátette: bár az advent csak ma veszi kezdetét, az előző évekhez hasonlóan a gyűjtés a Tesco áruházakban már november 15-én elkezdődött, és advent első vasárnapjáig már több mint hatvanezer darab 250 forintos adománykupont vásároltak az áruházak kasszáinál.

Borítókép: Gáncs Kristóf, Lévai Anikó és Rost Andrea operaénekes meggyújtják az első gyertyát  (Fotó: Fekete Dániel/MÖS)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.