Már sajnálja Hajnal Miklós, hogy közgazdászként hivatkozott magára

Közgazdászként hivatkozott magára, kiderült, hogy nincs is diplomája, már sajnálja a történteket a Momentum elnökségi tagja – írja a Mandiner.

Forrás: MANDINER2021. 11. 06. 8:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Én magam is közgazdász vagyok, szóval tudnék itt a számokkal bűvészkedni” – érvelt a Hír TV Alinda című műsorában Hajnal Miklós 2017 januárjában, a háromszoros olimpiai bajnok edzővel, Kemény Dénessel folytatott tévévitájában. De nem ez volt az egyetlen alkalom, amikor úgy tűnt: Hajnal Miklós közgazdász végzettséggel rendelkezik.

Közgazdászként mutatták be, nem helyesbített

Idén, 2021 februárjában, az ATV A nap híre Simon Andrással című műsorában is közgazdászként mutatták be a Momentum elnökségi tagját. Mint a műsorvezető a felvezetőben fogalmazott: „vendégeim a stúdióban egy jogász, aki újságíróként dolgozik,

egy közgazdász, aki politikusi pályára készül,

és egy kémia–fizika szakos tanár, aki országgyűlési képviselő.” – A műsor vendégei Rangos Katalin (újságíró), Hajnal Miklós (elnökségi tag, Momentum) és Arató Gergely (országgyűlési képviselő, DK) voltak – olvasható a Mandiner cikkében.

Az előválasztás okozta kérdések

A baloldali előválasztásig tehát nem volt kétség afelől, hogy a momentumos politikus közgazdászként száll ringbe az ellenzéki előválasztáson Budapesti 3. sz. országgyűlési egyéni választókerületében. Azonban egy az előválasztás hivatalos weboldalára feltöltött dokumentum nagy port vert fel. Kiderült:

Hajnal Miklós önéletrajza szerint nincs semmilyen felsőfokú végzettsége, így közgazdásznak sem nevezhetné magát.

Hajnal CV-jében egy idén elkezdett levelező jogász szak mellett „felfüggesztett” oxfordi tanulmányokról számolt be. Így tehát a momentumos politikus mindössze egy nemzetközi érettségivel tölti be a BKK Zrt. felügyelőbizottsági elnöki posztját, havi bruttó félmillió (502 200) forintért (lenti kép).

Fotó: Előválasztás2021.hu

A fejlemény a politikus Wikipédia-oldalát is összezavarta

A fenti tévéműsorok vagy az előválasztás kapcsán nyilvánosságra került önéletrajza miatt még a politikus Wikipédia-oldalát is átszerkesztették (megtekinthető a lenti képen, illetve a Wikipédia-oldal „régebbi változat” fülére kattintva).

Fotó: wikipedia.hu

Akár Hajnal egész kampánya is rámehet a végzettsége körüli botrányra

Apró érdekesség, hogy a közgazdászdiplomával nem rendelkező Hajnal, 2021. augusztusában az ATV-ben a valóban közgazdászdiplomával és sokéves tapasztalattal rendelkező Domokos Lászlót, az Állami Számvevőszék elnökét bírálta, mondván, őt senki nem tartja közgazdasági szaktekintélynek.

Hajnal Miklós politikai ellenfelei is igyekszenek tematizálni az ügyet. Mint arról korábban beszámolt a Mandiner, 2021 szeptemberében például

a Fidelitas egy diplomával ajándékozta meg Hajnal Miklóst.

„Cserébe csak annyit kértünk, hogy ne nézze le azokat, akiknek nincs diplomája, és szokjon le a füllentésről” – írta a szervezet közösségi oldalán. A momentumos elnökségi tag a felvételen nem tagadja a vádakat, a „diplomát” átveszi, meg sem próbál érdemben védekezni – írja a Mandiner.

A Fidelitas megmozdulásáról készült képsorokat az alábbiakban tekintheti meg:

Hajnal Miklós: Sajnálom, és elnézést kérek, ha bárkit ezzel megbántottam, hogy így hivatkoztam magamra

A Momentum elnökségi tagját legutóbb az Index kérdezte meg végzettsége kapcsán. A portál csütörtökön megjelent Kibeszélő című műsorában a politikus kérdésre válaszolva elmondta: „az a része nekem eléggé fáj, hogy engem hazugsággal vádolnak, miközben [...] én magam írtam le (utalva itt az előválasztási honlapra feltöltött önéletrajzára), hogy én felfüggesztettem az egyetemi tanulmányaimat, egyébként most kezdtem az ELTE-n a jogi tanulmányaimat, tehát nem arról van szó, hogy én ne tartanám fontosnak egyébként az élethosszig tartó tanulást, de azért az kicsit méltatlan, hogy ebben azt állítják, hogy én hazudtam volna” – idézi fel cikkében a Mandiner.

Hajnal az adás (lenti videó) során egyébként elmondta azt is, hogy éppen a NOlimpia-kampány kezdete miatt döntött úgy, hogy félbehagyja oxfordi tanulmányait. Mint fogalmazott: „nagyon közel voltak a rendes választások is, és én azt tartottam akkor a helyes döntésnek egyrészt a NOlimpia lendületét meglátva, másrészt bízva abban, hogy akár már azon a választáson is változást tudunk elérni, hogy rám most itthon van szükség.”

A politikus hozzátette: „és a közgazdász részre reagálva, én azt a részét egyébként a magam részéről

sajnálom, és elnézést kérek, ha bárkit ezzel megbántottam, hogy így hivatkoztam magamra.”

Hajnal fentebb idézett nyilatkozata az alábbi videóban (20 perc 12 másodperctől kezdődően) tekinthető meg:

Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.

Borítókép: Hajnal Miklós (Fotó: INDAVIDEO)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.