Márki-Zaynak még arab bérlájkolók sem tudtak segíteni

Ismét jelentkezik a LikeFight, a Mandiner új, a közösségi médiát mint közéleti harcteret elemző sorozata. Ezúttal november első két hetének közösségi médiás aktivitását elemezték.

Forrás: Mandiner.hu2021. 11. 20. 19:44
Forrás: Mandiner.hu
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hivatalos pártoldalak

Első ránézésre a pártok versenyében sima Fidesz-győzelemmel zárult november első két hete. Kicsit alaposabban megvizsgálva azonban kiderül, hogy a verseny a látszatnál kiélezettebb volt, csakhogy a Fidesz óriási mennyiségű interakciót ért el a párt kongresszusának napján, 14-én ugyanis 244 ezer interakciót szereztek. A Mandiner csapata az összes aznapi bejegyzést kielemezte, és kiderült, hogy messze a határvédelem volt a Fidesz legtöbb interakciót hozó témája.

A portál már az első elemzésében rámutatott arra, hogy bár a baloldali médiumok igyekeznek fiatalos, „új erőnek” bemutatni a Momentumot és a Mindenki Magyarországa Mozgalmat, a fiatal tömegek becsatornázásának egyelőre semmi jele nem látszik a neten.

November elején ugyanis még a KDNP is maga mögé utasította a Momentumot és Márki-Zay Péter mozgalmát. De az is sokat elmond, hogy egyetlen momentumos politikus sem tudta még felküzdeni magát a LikeFight baloldali top 10-es listájára.

Az interakciószámok október óta egyelőre azt jelzik, hogy az interneten a messiásként várt új szereplők valójában lefelé húzzák a baloldal kampányátlagát.

Véleményvezérek és mémoldalak harca

A politika számára a közösségi média a mozgósítás leginnovatívabb terepe, annak pedig legizgalmasabb szeglete a véleményvezérek és mémoldalak világa, ahol nincsenek szabályok, minden találat ér. A paletta egyébként rendkívül színes: megtalálhatók itt régi, nagy mémoldalak, véleményvezérek és politikailag elkötelezett blogok is.

A jobboldal dominanciája, ismételt győzelme és a megafonos véleményvezérek túlsúlya alátámasztja a jobboldali stratégia létjogosultságát, a nemzeti tábor fiatal arcai húzzák maguk után a jobboldali Facebook-közösséget, míg a baloldal most alaposan lemaradt a versenyben.

A véleményvezérfronton nem is az az érdekes, hogy ki nyert, hanem az, hogy mi történik a baloldalon. Ha megnézzük a baloldali mémoldalakat és véleményvezéreiket, akkor már hetek óta azt láthatjuk, hogy a Gyurcsány Ferenchez bekötött szereplők viszik a prímet: a baloldalon a DK kommunikációját harsogó mémoldalak, blogok és újságírók, illetve Homonnay Gergely és Gyurcsány-fan macskája jelentik a maximumot. A Momentum, a Párbeszéd vagy éppen Márki-Zay mozgalma semmilyen eredményt nem tud ebben a szcénában felmutatni.

A Mandiner megjegyezte, hogy a DK-s oldalszerkesztők élete most nem könnyű, elég, ha betekintünk a Márki-Zayt propagálni próbáló bejegyzéseik hozzászólásai közé, az ellenzéki törzsbázis véleménye megosztó a saját miniszterelnök-jelöltjükről. Az ellenzéki közvélemény meghatározó arcai is gyakran nárcisztikus, összeférhetetlen alakként festik le a hódmezővásárhelyi polgármestert.

A portál pár hete arra vállalkozott, hogy megvizsgálja, mekkora szeletet tudnak maguknak kihasítani a pártok, a politikusok, a véleményvezérek és a mémoldalak abból a figyelemből, amit a választók a közösségi médiában töltenek. A szereplők eredményességét interakciószámok (like, komment, megosztás) és videómegtekintések alapján mérik. Az adatok pontosak, azokat közösségimédia-elemző rendszerek segítségével gyűjtötték, ellenőrizték.

Ahogy az elmúlt két hét elemzéséből is kitűnik, kiélezett a verseny a közösségi médiában. A LikeFight alakulásáról az elkövetkező időszakban is beszámolnak majd.

Borítókép: Mandiner.hu (Grafika)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.