Életfogytiglanra ítélték Szilágyi István fiát

Megszületett az elsőfokú, egyelőre nem jogerős ítélet Szilágyi István meggyilkolásának ügyében. Mint ismert, a színészt a vádak szerint saját fia ölte meg brutális kegyetlenséggel még 2020 májusában. Sz. Péter a tárgyaláson nem ismerte el tettét.

Forrás: PESTI SRÁCOK2022. 03. 16. 19:42
Szilágyi István _ színész _ FORRÁS WIKIPÉDIA
Szilágyi István _ színész _ FORRÁS WIKIPÉDIA Forrás: WIKIPÉDIA
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bár az ítélet nem jogerős, de Sz. Péter legkorábban huszonöt év után bocsátható szabadlábra, tíz évre eltiltották a közügyektől, és a korábbi két év felfüggesztettet is le kell töltenie, emellett kétmillió forint bűnügyi költséget is meg kell fizetnie – írja a Blikk.

A tárgyalási nap a szakértők meghallgatásával kezdődött, illetve felsorolták, hogy milyen sérüléseket szenvedett Szilágyi István. A színész kötőhártyája bevérzett, az arckoponyáján szilánkos törések voltak, az orrcsontja törött volt, a bordája eltört, s tizenöt-húsz ütés is érhette. A szakértők megállapították, hogy a bordatörés keletkezhetett a halált megelőzően vagy akár beállta után közvetlenül is; a színész a többi sérülése még akkor szerezte, amikor életben volt. A bántalmazás több percen át tartott, de akár fél óra is lehetett.

Miután a bizonyítási eljárás befejeződött, az ügyész megtartotta a perbeszédet, amelyben kiemelte, hogy bár a vádlott nem ismerte el a terhére rótt bűncselekményt, és így megbánást sem tanúsított, a bizonyítékok egyértelműen arra utalnak, hogy ő végzett az édesapjával. A tárgyalás végén megszólalt Sz. Péter is:

Legalább egyszer szembesítettek volna minket az édesanyámmal, akivel mást vallottunk. Amikor megtörtént ez az eset… én pánikba estem attól, amit apám csinált. Nem tudom, mi történt, ért-e engem ütés vagy sem, de a földről keltem fel. Borzasztóan sajnálom ezt a történetet így, ahogy van, de nem tudok vele mit kezdeni. Megütöttek, elveszítettem az eszméletemet, nem tudom…

– fogalmazott.

A vádhatóság szerint a fia, Sz. Péter még 2020 májusában otthonukban, brutális módon, különös kegyetlenséggel agyonverte egy kalapáccsal.

A cikk ide kattintva érhető el.

Borítókép: Szilágyi István (Fotó: Wikipédia)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.