Megszűnnek a járványügyi korlátozások

Mától megszűnnek a még hatályban lévő járványügyi korlátozások. A sikeres védekezési stratégiának és a lakosság magas átoltottságának köszönhetően a járvány ötödik hulláma visszahúzódóban van, ezért már nem kell maszkot viselni a zárt terekben és a tömegközlekedésben, illetve megszűnnek a rendezvényekre vonatkozó korlátozások is. A hatodik hullám veszélye miatt az egészségügyi veszélyhelyzetet továbbra is fenntartja a kormány.

Munkatársunktól
2022. 03. 07. 5:45
null
Fotó: Andras Eberling
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Hétfőtől megszűnik a maszkviselési kötelezettség, illetve a munkáltatók a jövőben már nem írhatják elő az oltás felvételét a munkavégzés feltételeként, ezalól az egészségügy és a szociális szféra kivételt képez

– jelentette be Gulyás Gergely még csütörtökön a Kormányinfón. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a részletekkel kapcsolatban akkor elmondta: a kormány döntésének értelmében megszüntetik a maszkviselési kötelezettséget a tömegközlekedési eszközökön, az állomásokon, a megállóhelyeken és a pályaudvarokon, az üzletekben, a bevásárlóközpontokban, a postákon, az ügyfélszolgálatokon, a színházakban, a mozikban, a múzeumokban, illetve a vendéglátóhelyek dolgozóinak sem kell maszkot hordaniuk munkavégzés közben. Azt is hozzátette: természetesen saját egészsége védelmében a jövőben is bárki viselhet maszkot.

A kormány döntése értelmében eltörölnek minden olyan korlátozást is, amely eddig valamely szolgáltatás igénybevételét védettségi igazolványhoz kötötte. Megszűnnek a rendezvényekre vonatkozó megkötések is: a sport-, kulturális és egyéb zenés-táncos rendezvények, illetve az ötszáz főnél nagyobb létszámú szabadtéri események is védettségi igazolvány nélkül látogathatók ezentúl.

A védettségi igazolvány kiállítására és érvényességére vonatkozó szabályok viszont nem változnak, mivel azokat az európai uniós Covid-igazolványhoz kapcsolódó szabályozásnak megfelelően alakították ki, és az uniós országok továbbra is maguk határozzák meg az országba való belépés feltételeit. A Magyarország területére történő beutazás viszont szabaddá válik.

A korlátozások feloldásáról szóló kormányrendelet értelmében a munkáltató döntésétől függően, de legkésőbb 2022. április 1-jén feloldják azok fizetés nélküli szabadságát is, akik eddig a kötelező munkáltatói előírás ellenére nem oltatták be magukat. Az oltás felvétele tehát csak az egészségügyi és a szociális dolgozóknál, valamint a honvédelemben elvárás, a közigazgatás többi területén már nem.

Mivel a kórházban ápolt betegek száma is csökken, ezért az egészségügyi szolgáltatásokat is a normál működés szerint lehet igénybe venni, a maszkviselés ellenben ezentúl is kötelező a kórházakban. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának tájékoztatása szerint a koronavírusos betegek ellátása az erre kijelölt intézményekben zajlik. A tárca tájékoztatása szerint a járvány miatt elhalasztott műtéteket és kezeléseket a kórházak folyamatosan végzik, ugyanakkor a továbbiakban is biztosítják a kórházi oltópontok működését. 

A koronavírus-járvány gyakorlatilag napra pontosan két éve változtatta meg mindennapjainkat. Az októberben kezdődött negyedik, majd a későbbi, decemberben megjelenő ötödik hullám szinte összeért, a koronavírus delta variánsát egyre inkább az omikron váltotta fel. A szakemberek előrejelzései alapján azonban ez már nem okozott olyan súlyos megbetegedéseket, mint a korábbi variánsok, így az ötödik hullám hamarabb lecsengett, mint a korábbiak.

A mostani intézkedések nem érintik az egészségügyi veszélyhelyzetet, a különleges jogrendet a kormány a hatodik hullám veszélye miatt továbbra is fenntartja.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Éberling András)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.