Az autósok pánikolnak az új parkolási díjak miatt

Az autósok elleni újabb intézkedésnek nevezte a Magyar Autóklub jog- és érdekvédelmi bizottságának elnöke az új parkolási rendszer bevezetését. A lapunknak nyilatkozó Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára szerint sem jó irány a díjak emelése, Tarlós István korábbi főpolgármester pedig egyenesen sarcolásnak nevezte a szabályozást.

2022. 07. 05. 5:55
null
Parkolóóra Illsuztráció. 20200701 Budapest Foto Bach Máte Magyar Nemzet Fotó: Bach Máté
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Az intézkedés tulajdonképpen az autósok a fővárosból és az agglomerációból való kitiltásának újabb kísérlete – emelte ki lapunk megkeresésére a parkolódíjak emelésével kapcsolatban a Magyar Autó­klub jog- és érdekvédelmi bizottságának elnöke. 

Kovács Kázmér ügyvéd szerint bár az előterjesztő különböző szakmai érvekre próbált hivatkozni, azonban ha végigtekintjük az autósok elleni intézkedéseket – mint a kerékpársávok erőszakos megvalósítása, a rakpart lezárása –, a parkolási rendszer megváltoztatása is ebbe a sorba illeszkedik.
Kovács Kázmér kifejtette: ha a részleteket nézzük, nemcsak arról van szó, hogy az 525-ről 600 forintra emelik a díjakat, hanem a területi zónahatárok bővítésével kapcsolatban is vannak aggályok. Az elnök emlékeztetett: az Alkotmánybíróság néhány éve foglalkozott a díjak felszámításának jogszerűségével, és állást foglaltak arról, hogy a parkolási díjak akkor jogszerűek, ha forgalomszervezési célokat szolgálnak. Az ügyvéd szerint viszont a 22 óráig tartó díjköteles parkolás és a szabadabban lévő helyeken a díjak bevezetése nem jogszerű és az nem alkotmányos célt szolgál, hanem az önkormányzati bevétel szaporítását.
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára, Csókay Ákos lapunknak kiemelte: üdvözlik az egységesítést, mivel szerinte a négy zónába való besorolás a könnyebb eligazodást segíti. Ugyanakkor a díjak emelésével kapcsolatban kifejtette, hogy az semmiféleképpen nem a jó irányba tett lépés. Mint mondta, alapvetően a parkolási díjból további parkolóhelyek kellenének, mivel például többek között a Belváros vagy a korábban virágzó kis- és Nagykörút mentén égbekiáltó a parkolási lehetőségek hiánya. Szerinte az új rendszer a nagyobb bevásárlóközpontokat hozza előnyös helyzetbe, ugyanakkor a kiskereskedők életét tovább nehezíti. Hangsúlyozta: több kisiparostól kapnak visszajelzést, hogy például a VI. kerületben nem tudnak munkát vállalni, mert nem tudnak parkolni. 

– Kerékpárral és villamossal nem lehet iparosfeladatokat ellátni – tette hozzá a főtitkár.
A parkolódíjak emeléséről Tarlós István is nyilatkozott:

Ezek horrordíjak, erre szokták azt mondani, hogy ez már sarcolás. Szerinte ez nem fogja megoldani a problémát.

Nem tudom, hogy milyen megfontolások alapján jelölték ki a zónákat, egyébként 2019 őszén még kilenc kerületben a 23 közül egyáltalán nem volt fizetős parkolás – tette hozzá Tarlós István. 

Múlt szerdán szavazta meg a baloldali többségű Fővárosi Közgyűlés Karácsony Gergely előterjesztését, így szeptembertől drasztikusan drágul a parkolás. Négy zónára osztják a fővárost, a legtöbb helyen pedig a mostaninál jóval magasabb áron várakozhatnak majd az autósok. A Belvárost is magában foglaló A zónában például egységesen 600 forint lesz egy óra parkolás. Vannak olyan területek – például a Józsefváros egy része –, ahol jelenleg 265 forint az óradíj, azonban szeptembertől ott is 600 forint lesz. De az autósoknak nemcsak a díjemelés fájhat: a módosítás több helyen kitolja a fizetős időszak végét, lesz, ahol este tíz óráig kell majd fizetni.

 

Szegeden is emelték a parkolódíjakat. A parkolási díjak emeléséről és jövő júliustól a díjköteles parkolási zónák kibővítéséről is döntött a szegedi közgyűlés hétfői ülésén. A legdrágább díjzónában az 535 forintos óránkénti parkolódíj január 1-jétől 600 forintra emelkedik. A minden zónára érvényes éves kombinált parkolóbérlet ára 352 ezer forintra emelkedik, de a belvárosi lakók 13 750 forintért vásárolhatnak otthonuk környezetében érvényes éves bérletet; 2024-ben 650 forintra emelkedik a szegedi belvárosban az órás parkolás ára, az éves kombinált bérlet pedig 384 ezer forintba kerül majd.

Borítókép: Nemcsak a gépkocsi-tulajdonosok, hanem a szakmai szervezetek is aggályosnak ítélik az új rendszert (Fotó: Bach Máté)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.