Szijjártó Péter kifejtette, keletről a háborús menekültek érkeznek, naponta 12-13 ezren, akiknek joguk van belépni Magyarországra, hiszen a háború elől nem lehet máshova menni, mint a szomszédba.
Szijjártó Péter: Magyarországnak a béke az érdeke
– Magyarország egyszerre áll nyomás alatt keletről és délről – mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Ezzel szemben a délről érkezőknek nincs joguk az országba érkezni, hiszen az illegális migránsok több biztonságos ország határait, köztük Szerbia és Magyarország határát sértik meg – hangsúlyozta a tárcavezető.Kiemelte, Magyarország délről továbbra sem engedi be az illegális migránsokat, hanem szigorúan védi a határait, ezért szükség van határvadászegységek létrehozására.Szijjártó Péter fontosnak nevezte, hogy a NATO a keleti mellett a déli kihívásokra is figyeljen, ahol egyre súlyosabb problémát jelent a terrorfenyegetés, az ukrán gabona hiánya miatt feltételezhető éhínség következtében pedig a migrációs hullámok példátlan megnövekedésére is számítani lehet.
A miniszter megerősítette: Magyarországnak minden létező szempontból a béke az érdeke, ugyanakkor minden egyes perc, amely háborúval telik Ukrajnában biztonsági kockázatot jelent. Ezért fejleszteni kell a magyar hadsereg erejét, amelynek érdekében az ország már jövőre eléri a kétszázalékos GDP-arányos védelmi kiadásokat – mondta.
Hangsúlyozta, a NATO-ban háborús hangulat uralkodik, nagy szerencse azonban, hogy továbbra is tartja magát az az álláspont, amely szerint mindent el kell követni annak érdekben, hogy ne jöhessen létre egy direkt, közvetlen konfliktus a NATO és Oroszország között.Szijjártó Péter újra bölcs döntésnek nevezte, hogy a NATO szövetségként továbbra sem szállít fegyvereket Ukrajnába, hiszen az még nagyobb tragédia kockázatával fenyegetne.A tárcavezető kitért arra is: tavaly őszig elképzelhetetlen volt Európában, hogy nem áll majd rendelkezésre elég energiahordozó, aztán beköszöntött az energiaellátási válság, amelyet a háború még tovább súlyosbított.
A miniszter elmondta, korábban elképzelhetetlen árak alakulnak ki a világ energiapiacán, ezért a jövőben azok az országok lesznek biztonságban, amelyek saját maguk is elő tudják állítani a felhasznált energiát. Magyarországnak ebben a paksi atomerőmű bővítése jelent majd hatalmas segítséget– mondta.Szijjártó Péter kiemelte, továbbra is folyamatosan gyorsíttatják a beruházást, hogy 2030-ra az új blokkok kereskedelmi használatba állhassanak, mert akkor az ország – a napenergia-beruházásokkal együtt – nagyon közel lesz az önellátáshoz a villamos energia területén.
További Belföld híreink
Emlékeztetett, pár napja Isztambulban tárgyalt Alekszej Lihacsovval, a Roszatom vezérigazgatójával annak érdekében, hogy szeptemberben el lehessen kezdeni a konkrét építkezést.A miniszter felidézte, hogy a szankciók semmilyen módon nem akadályozzák ezt a munkát, hiszen az Európai Unió a háború kitörésekor kimondta, a nukleáris energia békés célú felhasználása semmilyen módon nem esik a szankciók hatálya alá.
Borítókép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Diákok kérdéseire válaszolt Kapu Tibor a világűrből + galéria
A kutatóűrhajóst az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen győztes diákok élőben kérdezhették többek között a súlytalanság hatásairól és az űrben végzett kísérletekről.

Magyar Péter ukrán kém barátja panaszkodik, hogy kémkednek utána + videó
Nem tetszik Tseber Rolandnak, hogy lebukott.

Olyan eszelős hőség lesz, hogy kiadták a narancs figyelmeztetést
Csütörtökön hazánkban lesz olyan hely, ahol közel 40 fokot fognak mérni.

Azahriah sértegetése után felháborodott az internet + videó
Több millió embert sértett meg az előadó.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Eltűnt egy ALDI-ból egy 15 éves fiú Budapesten

Milák utódja robbant be?! Magyar Eb-arany pillangón nagy fölénnyel, 16 évesen! + videó

Már meg is született Vajna Tímea kislánya? Ő lehet az első a családban

Felháborodtak a pedagógusszervezetek a tiszás tanáron, aki már az óvodásokat is érzékenyítené

Zámbó Jimmy fia is reagált Ruszin-Szendi zsírleszívására

Baloldali megmondóember állt ki a Csík zenekar énekesnője mellett + videó

Takarítás Liverpoolban: távozott egy világbajnok is, Klopp embere

9 egyszerű kevert süti, amit gyorsan elkészíthetsz a kánikulában is

Azahriah sértegetése után felháborodott az internet + videó

Lenőni Azahriah mellé

Megfagynak ebben az országban, megdőlt a hidegrekord + videó

Váratlan helyről kapta meg a kegyelemdöfést Aranyosi Péter, Kormos Anett volt a tettes
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Diákok kérdéseire válaszolt Kapu Tibor a világűrből + galéria
A kutatóűrhajóst az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen győztes diákok élőben kérdezhették többek között a súlytalanság hatásairól és az űrben végzett kísérletekről.

Magyar Péter ukrán kém barátja panaszkodik, hogy kémkednek utána + videó
Nem tetszik Tseber Rolandnak, hogy lebukott.

Olyan eszelős hőség lesz, hogy kiadták a narancs figyelmeztetést
Csütörtökön hazánkban lesz olyan hely, ahol közel 40 fokot fognak mérni.

Azahriah sértegetése után felháborodott az internet + videó
Több millió embert sértett meg az előadó.