Hivatásos és szerződéses határvadászok védik az államhatárt

Napjainkra beigazolódott, történelmi hiba volt a Gyurcsány-kormány részéről, hogy 2007-ben úgy szüntette meg az önálló határőrséget, hogy tapasztalt határőrök ezreit küldte el, a határvédelem feladatait pedig nem teljeskörűen szerveztette át a rendőrség keretei közé. Így 2015 óta immár másodszor kell a határvédelmet jelentősen megerősíteni.

2022. 08. 08. 6:02
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Amióta az Európai Unión belül 2007. december 17-én a schengeni övezet tagja lett hazánk is, attól kezdve az uniós belső határok szabadon átjárhatóvá váltak, kivéve Románia és Horvátország felé. Magyarország schengeni határországként védi az uniót többek között az illegális migráció ellen is. A Gyurcsány-féle SZDSZ–MSZP-kormány ebben az időben számolta fel az önálló határőrséget, amiért már akkor is sok bírálatot kapott. 

Napjainkra beigazolódott, történelmi hiba volt úgy megszüntetni a határőrséget, hogy tapasztalt határőrök ezreit küldték el, a határvédelem feladatait pedig nem teljeskörűen szervezték be a rendőrség keretei közé.

Erre a hibára először a 2015-ös, Európára zúduló migránsáradat mutatott rá. Emiatt döntött a kormány a rendőrség határvédelmi képességének növeléséről. Napjaink újabb tömeges migránsinváziója miatt azonban máshonnan odavezényelt rendőrökkel és katonákkal kellett megerősíteni a határvédelmet. Az ukrajnai háború miatt milliószám menekülők, a fokozódó migráció, valamint a déli határon próbálkozó, egyre agresszívabb jövevények kikényszerítették az újabb megerősítést, egy négyezer fős szerződéses határvadász szolgálatba léptetését.

A határra vezényelt rendőrökre saját szolgálati helyükön is nagy teher hárul, ott van szükség a közbiztonság fenntartására, a katonáknak pedig a háborús helyzet miatt vissza kell térniük alapfeladataikhoz. A határvédelem szerződéses határvadászokkal történő megerősítése után ez meg is történhet.

Szerveződik a határvadászezred

Jelenleg a Készenléti Rendőrségen belül önálló határvadászezred megszervezése zajlik. Azért ott, mert a 2015-ös invázió eredményeként, annak kezelésére ott alakultak meg a hivatásos határvadászokból álló első egységek. 

A kormány 2016. augusztus 10-én döntött a Készenléti Rendőrség határvadász bevetési osztályainak háromezer fővel történő bővítéséről, melynek megvalósításaként a korábbi határrendészeti igazgatóság mellé egy újabb határrendészeti igazgatóságot állítottak fel:

a határvadász bevetési osztályok száma hétről tizenötre bővült. A hivatásos határvadászok 12 hónapos általános rendőri, valamint speciális határrendészeti kiképzésen átesve őrmesterként kezdték szolgálatukat. 

Kónya József nyugállományú határőr ezredes, címzetes egyetemi docens 2016-ban kifejtette, hogy  a Készenléti Rendőrség határvadászainak nem elég dacolni a természeti körülményekkel, hogy esetenként napokig passzív figyelés az osztályrészük, majd a hirtelen beavatkozás. A határvadász járőrözik, jogsértőket kutat fel és fog el, társaival kötelékbe rendeződve az államhatár rendjéért felel. Csoportok betörését hárítja el, övezeteket zár le, területeket fésül át és ellenőriz, migrációs tömegek mozgását biztosítja, bekapcsolódik ellátásukba, őrzi a szálláshelyeiket. 

A határvadász csakis önvédelem céljából használja fegyverét, számos feladatot ellát, egyet azonban biztosan nem: nem vadászik embertársaira.

A határvadászok zöld sapkát hordanak (Fotó: Origó/Polyák Attila)

Hivatásos határrendészek és - vadászok

A Készenléti Rendőrség jelenleg mintegy kilencezer fővel a legnagyobb magyar rendőri egység. 

Ezen belül négyezer fővel a legnagyobb egység a Határrendészeti Igazgatóság hivatásos határrendészekkel és határvadászokkal. Ennek az igazgatóságnak jelenleg hét határvadászosztálya működik hivatásos állománnyal. Meghatározó szerepet töltenek be a határvadász mélységi ellenőrző osztályok. Az itt szolgálók az ország belterületén azokat a külföldieket kutatják fel, akik a hivatalos utat megkerülve, törvénysértő módon jutottak be az országba. Ugyanúgy feladatuk a nemzetközi vonatok ellenőrzése, mint az autópályáké. Szolgálatuk ellátása során Budapesten ugyanúgy jelen vannak, mint vidéken. Előfordul, hogy szállodákat, máskor magánlakásokat ellenőriznek. A munkaügyi hatósággal együttműködve pedig építkezéseken az illegálisan itt tartózkodó munkásokat szűrik. 

A mélységi ellenőrző osztály általában a Nemzeti Nyomozó Iroda illegális migráció elleni osztályának információi alapján dolgoznak, de még a VÉDA rendszert figyelő rendőrök sztrádán haladó gyanús járművekről szóló jelzései alapján is akcióba lépnek.

Szerződéses határvadászok

A Készenléti Rendőrség meglévő képessége erősödik tovább a négyezer szerződéses határvadász toborzásával, kiképzésével és szolgálatba lépésével. 

Szerződéses határvadász tisztesekkel alakul meg a napokban a Készenléti Rendőrségen belül az önálló határvadászezred, ahol a tisztesek maximum három évig szolgálhatnak. A határőr sorkatonák feladatait hajtják majd végre, ám státusuk szerződésesként az egykor továbbszolgáló határőrökének felel majd meg. (1998. április 25-án búcsúztatták az utolsó határőr sorkatonákat, azóta nincs sorozott határőr.)

Az első évben határvadász őrvezető, a másodikban határvadász tizedes, a harmadikban határvadász szakaszvezető rendfokozatban szolgálnak. Az lehet szerződéses határvadász, aki már elmúlt 18, de még nincs 55 éves, sikeresen teljesíti a határvadászvizsgát, megfelel az alkalmassági –  fizikai, pszichológiai – követelményeknek, kifogástalan az előélete, vállalja, hogy feddhetetlenségét bármikor vizsgálhatja nemzeti Védelmi Szolgálat. 

Az új ezred tiszthelyettesei és tisztjei, valamint parancsnoka hivatásos rendőrök lesznek, akik a Készenléti Rendőrség jelenleg is működő Határvédelmi Igazgatóságán szolgálnak. A létrehozandó ezred szerződéses határvadászai szerződésük lejártakor dönthetnek majd úgy, hogy – újabb képzés és vizsgák után – hivatásos határvadászként folytatják-e a  szolgálatukat. 

Borítókép: Zajlik a határvadászok toborzása (Fotó: Police.hu)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.