Botrányhősök a Gyurcsány Ferenc vezette DK elnökségének új tagjai

„Helyreigazítás: Lapunk 2023.február 9-i számában „Botrányhősök a Gyurcsány Ferenc vezette DK elnökségének új tagjai” címmel megjelent cikkében valótlanul állítottuk, hogy Barkóczi Balázs megvert egy férfit és a feleségét”

Magyar Nemzet
2023. 02. 09. 5:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Garázdaság miatt jogerősen elítélt, szexbotrányba belebukott, illetve a müncheni repülőtérről rendőrök által elvezett politikusok a Gyurcsány Ferenc vezette DK elnökségének új tagjai. Bár Vágó István távozott a testületből, az egyebek mellett antiszemita kirohanásáról is elhíresült „kvízmester” a DK online tévéjében tovább folytatja közéleti tevékenységét.

Mivel a DK hétvégi kongresszusa elsősorban Gyurcsány Ferenc gyűlölködő, Rákos Mátyást idéző évértékelő beszéde miatt vált „emlékezetessé”, kevés szó esett arról, hogy azon egyúttal tisztújítást is tartottak, melynek során mondhatni válogatott társasággal frissítette elnökségét a párt. 

A DK elnökségének új tagja lett Barkóczi Balázs, Dobrev Klára árnyékkormányának oktatási és kulturális árnyékminisztere, a párt szóvivője, akit még 2009-ben, egyebek mellett garázdaság miatt ítélt el jogerősen a bíróság

Barkóczi 2006. április 3-án betört egy Isaszegen található ház udvarába, ahol fenyegetett és megvert egy férfit, illetve annak a feleségét. 

Tette mindezt a város MSZP-s önkormányzati képviselőjeként két másik férfival együtt, aki közül az egyik a rokona volt, a másik pedig rendőrként dolgozott. A sértett állítása szerint a politikus és az ismerősei alkohol vagy kábítószer hatása alatt állhattak.

A magát a legeurópaibb pártnak nevező DK elnökségébe beválasztották továbbá Gréczy Zsoltot is, akiről országgyűlési képviselőként 2019-ben kerültek nyilvánosságra pornográf felvételek.

Ezeket saját bevallása szerint is ő maga készítette önmagáról és amelyeken Gréczy egyebek mellett önkielégítés közben volt látható. 

Bár a DK kellemetlennek tartotta az ügyet, kiállt képviselője mellett, aki később lemondott mandátumáról. – Normális ember ilyet nem csinál – kommentálta annak idején Hollik István kormányszóvivő, hogy a DK-s politikus saját magáról készített pornográf felvételeket.

A DK elnökségének harmadik új tagja pedig a párt EP-képviselője, Dobrev Klára árnyékkormányának árnyék-külügyminisztere, Rónai Sándor lett, akit tavaly októberben, a müncheni repülőtéren rendőrök vezettek el.

Mindennek lapunk egyik olvasója volt szem- és fültanúja, aki fotót is készített az esetről. Elmondása szerint egyszer csak hangos szóváltásra lett figyelmes és ekkor vette észre, hogy Rónai a reptéri személyzet tagjaival veszekszik. Olvasónk bár messzebb állt a vitatkozó felektől, a hangos szóváltásból azt szűrte le, hogy Rónainak nem jutott hely a Brüsszelbe tartó járaton. A magából kikelt DK-s politikust végül két rendőrnek kellett közrefogva elvezetnie. Rónai Sándor később közösségi oldalán, hosszasan magyarázta a történteket. Állítása szerint ennek az volt a lényege, hogy nem engedték átszállni egy olyan Brüsszelbe tartó járatra, ami nemcsak rá, hanem másokra is várakozott. – Fontos leszögeznem ennél a pontnál, hogy én kértem a rendőrök értesítését […], akik egyébként a kérésemnek megfelelően kísértek el a Service Centerhez, ahol aztán megköszöntem a segítségüket, és elköszöntünk egymástól – állította Rónai. 

Végül de nem utolsósorban: nem indult újra elnökségi tagságáért Vágó István, aki ettől függetlenül a DK online tévéjében folytatja tovább közéleti tevékenységét, ami nem feltétlenül örvendetes hír eddigi politikai teljesítménye tükrében. Az egykori kvízmester az elmúlt években ugyanis számos ostoba és botrányos kijelentést tett. Ezek közé tartozik, amikor Vágó a több százezer magyar elhurcolásával, meggyilkolásával járó 150 éves török megszállást relativizálta, vagy amikor a náci birodalomhoz hasonlította a Trianon előtti Magyarországot. 

De Vágó István súlyos antiszemita kirohanást is tett, amikor Köves Slomóra utalva közösségi oldalán úgy fogalmazott, hogy „Ateistaként nem érdekel a zsidók és az I.ten (kiírva vagy kipontozva, nagy- vagy kisbetűvel, nekem édesmindegy) viszonya, nehezen viselem a kaftános-pajeszos-kalapos zsidók látványát, nem hatnak meg szertartásaik, és semmi közösséget nem érzek velük. És nem is akarok.”

Borítókép: Vágó István volt „kvízmester" a „legeurópaibb” párt elnökével és a szintén leköszönt Avarkeszi Dezsővel (Fotó: Mirkó István)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.