Ezután következett az interjú legérdekesebb része, amikor a baloldal negyedik kétharmados vereségének okairól volt szó, és amellyel kapcsolatban Molnár Csaba azt fejtegette: az ellenzék 2010 óta lassan szinte mindent kipróbált már, kivéve egyet. – Azt, ami egyébként győzelemre vezetett 2002-ben és 2006-ban, hogy legyen egy domináns párt. Erre készül most a DK, amely ezért alakított árnyékkormányt Dobrev Klára vezetésével – fogalmazott Molnár, aki szerint nem gátolja a DK érvényesülését, hogy Gyurcsány évek óta, minden felmérés szerint az ország legelutasítottabb politikusa. „A magyar demokrácia […] pártelvű és nem személyi elvű. Egy politikus jóságát és politikai befolyását, erejét nem a személyes népszerűsége méri” a parlamentáris rendszerekben, hanem a pártjának a támogatottsága – magyarázta Gyurcsány bizalmasa. Példaként Dávid Ibolyát és Karácsony Gergelyt említette, akik hiába számítanak népszerűnek a felmérések szerint, a pártjuk támogatottsága nagyon alacsony.
Molnár Csaba egy domináns baloldali pártra vonatkozó felvetése már csak azért is fontos, mert az megegyezik Gyurcsány Ferenc 2014-ben, az önkormányzati választások előtt a Népszabadságban közzétett elképzelésével, miszerint egy egységes Demokrata Pártot kellene létrehozni az Orbán-rendszer ellen.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!