Meggyanúsítottak egy befolyásos ügyvédet, aki több tíz millió forintot zsarolhatott ki az egyik ügyfelétől

Zsarolással gyanúsítanak egy neves ügyvédet, aki korábban fontos pozíciókban dolgozott a rendőrségnél – értesült a Magyar Nemzet. Az ügyben évekkel ezelőtt egy vállalkozó tett feljelentést, de úgy tudjuk, többeket is hasonló módon semmizett ki a rendőri kapcsolataira is hivatkozó jogi szakember.

Pámer Dávid
2023. 03. 16. 10:55
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Súlyos bűncselekmény gyanújával folyik nyomozás a Budapesti Rendőr-főkapitányságon (BRFK) egy korábban a rendőrségnél fontos pozíciókat betöltő ügyvéd ellen – tudta meg a Magyar Nemzet. Információink szerint napokkal ezelőtt házkutatást is tartottak az otthonában. Az ügyben kerestük a rendőrséget is, ők megerősítették a nyomozás tényét és azt, hogy egy személyt hétfőn zsarolás bűntett gyanúja miatt hallgattak ki gyanúsítottként. Hozzátették: a férfi  aki szabadlábon védekezhet  nem tett vallomást, a gyanúsítással szemben pedig panasszal élt.

A történet előzménye, hogy egy vállalkozó 2019-ben a rendőrséghez fordult azzal, hogy egy ügyvéd kisemmizte őt. A férfi feljelentésében megemlítette, hogy 2013 nyarán ismerte meg az ügyvédet, aki korábban a rendőrségnél dolgozott magas rangban, több fontos pozícióban, de évekkel ezelőtt más szervnél is komolyabb beosztásban volt. A sértett kifejtette: az ügyvéd egy ideig polgári peres ügyekben képviselte, majd évekkel később egyik ismerőse is megbízta őt, hogy legyen a védője egy megyei rendőrségen folyó büntetőügyben.

A sértett ismerősét később letartóztatták, majd másnap a feljelentő e-mailt kapott az ügyvédtől, hogy „SOS, azonnal menjen be hozzá az irodájába”.

A vállalkozó be is ment az irodába, ahol az ügyvéd közölte vele, hogy „baj van”, ismerősét már egy éve figyelte a hatóság, ezt a rendőri kapcsolataitól tudja. Ezek után egy A4-es papírt tett le a férfi elé, majd 

azt mondta, hogy fizessen 50 millió forintot, és akkor ismerőse nem fog ellene vallani, neki semmi baja nem lesz az ügyből. 

A feljelentő azt állította, a papíron olyan meggyőző információk szerepeltek, amelyek miatt nagyon megijedt. Két hetet kért, hogy összeszedje a pénzt, az ügyvéd pedig megígérte, ha fizet, „barátai abbahagyják a nyomozást, nem lesz ügy”.

Mindezek mellett az ügyvéd hangsúlyozta, hogy olyan ügyekbe is belekeverhetik a férfit, ha nem adja oda a pénzt, hogy „élete végéig börtönbe kerül”. Az üzletember első körben 32 milliót fizetett, majd a maradék részletet a sértett egyik barátja adta oda az ügyvédnek azok után, hogy a feljelentő állítása szerint a házánál megjelentek a rendőrség emberei.

Ennek ellenére a férfit a milliók kifizetése után letartóztatták abban az ügyben, amiben az  ismerőse is érintett volt – áll a feljelentésben, amely arra is kitért, hogy az ügyvéd a férfi családtagjait is megkereste, és további milliókat követelt azzal az ígérettel, hogy csak úgy tud szerettükön segíteni, illetve csak úgy tudja az ügyben érintetteket befolyásolni, ha továbbra is fizetnek neki. Egyszer például a védő 50 millió forintot kért, ellenkező esetben megígérte, olyan iratokat fog átadni a nyomozóhatóságnak, hogy a vállalkozó „élete végéig börtönben fog rohadni”.

Emellett a feljelentés arra is kitért, hogy még a feljelentő gyermekeit is megkörnyékezte az ügyvéd, akiknek azt mondta, apjukat meg fogják ölni a börtönben, így soha többet nem fogják látni, erre készüljenek. 

Ezek után a férfi lányától elkérte „megőrzésre” apja nagy értékű, összesen 14 millió forintot érő óráit azzal az indokkal, hogy azokat egy lehetséges házkutatás során úgyis lefoglalnák, az ügyvédi irodában viszont biztonságban lesznek. A feljelentő 2020 januárjában került házi őrizetnek megfelelő bűnügyi felügyeletbe, majd egyből fel is vette a kapcsolatot az ügyvéddel, aki közölte vele, hogy az órákat már eladta, ezek után arról tájékoztatta ügyfelét, hogy még ő tartozik neki pénzzel. A feljelentésben azt is megemlítették, hogy az ügyvéd megkereste az üzletember édesapját, akinek azt állította, hogy fia XVI. kerületi albérletét hamarosan megszállják a rendőrök, ám előtte ő „körülnézne”. A feljelentő szerint az ügyvéd két másik személlyel együtt gyakorlatilag kirabolta az albérletét, kifosztották a széfjét, amiből elvitték például a húszmillió forintot érő aranytömbjét, ezek mellett még az éjjeli szekrényét és a ruhásszekrényét is kipakolták, ráadásul egy, a sértetthez tartozó raktárt is kirámoltak.

Megjegyzendő, hogy a fentebb említettek a zsaroláson kívül több más bűncselekmény gyanúját is felvethetik, így nem kizárt, hogy az ügyvéddel összefüggésben további eljárások indulnak majd, már csak azért is, mert úgy tudjuk, többeket is hasonló módon semmiztek ki, mint a feljelentést tevő üzletembert.

Borítókép: illusztráció (Fotó: Pexels)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.