A keresztény világ ezen a napon azt ünnepli, amikor Jézus szenvedése előtt felment Jeruzsálembe, hogy az ünnepi pászkavacsorát ott költse el tanítványaival. Az Olajfák hegyénél két tanítványát előreküldte egy szamárcsikóért, amelyen még nem ült ember, majd ezen az állaton vonult be a városba. Az ujjongó nép tiszteletadásként pálmaágakkal integetett és így kiáltozott: Hozsanna Dávid fiának! Áldott, ki az Úr nevében jön! Hozsanna a magasságban! (Mt 21,8). Innen ered
az ünnepnap eredeti elnevezése, „pálmavasárnap az Úr szenvedéséről” (latinul: Dominica in palmis de Passione Domini).
Honnan ered a barkaszentelés?
Az egyházi liturgiában már az első századoktól gyökeret vertek a bevonulást felelevenítő szertartások. Jeruzsálemben 400-ban ünnepi menetben vonultak a pálmaágakat lengető hívek az Olajfák hegyéről a városba. Nem sokkal később Konstantinápolyban, majd a 11–12. században Rómában is meghonosodtak a virágvasárnapi szertartások, a hívek által magukkal hozott pálmaágak megáldásának szokása bizonyíthatóan a 8. század közepére nyúlik vissza.
Az ókori világban a pálma az élet, a reménység, a győzelem jelképe volt, és a vértanúkkal is összefüggésbe hozták.
Azokban az országokban, ahol nincs pálma, a korán bimbódzó fűzfa vesszejét, a barkát szentelik meg a katolikus templomokban. A barka beszerzésére az ünnep vigíliáján, azaz szombaton kerül sor, egyes településeken ez a harangozó feladata, máshol lányok, legények és gyerekek szedik. A virágvasárnapi szertartás a barkaszenteléssel kezdődik, majd körmenettel folytatódik. A szentmisén ekkor olvassák fel Jézus szenvedéstörténetét, a passiót. A megszentelt barkát a következő év hamvazószerdája előtt elégetik, ezzel jelöli meg a hívek homlokát a pap.