Itt az esély felszámolni az illegális hulladéklerakó helyeket

Ismét igényelhetnek támogatást illegális hulladéklerakók felszámolására a civil és gazdálkodó szervezetek, az önkormányzatok valamint egyházak is – mondta az Energiaügyi Minisztérium környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkára hétfőn reggel a közmédiának nyilatkozva.

Forrás: Híradó.hu2024. 03. 18. 16:15
RAISZ Anikó
Budapest, 2024. március 13. Raisz Anikó, az Energiaügyi Minisztérium környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelõs államtitkára a Nemzeti Fenntartható Fejlõdési Tanács (NFFT) ülésén az Országházban 2024. március 13-án. MTI/Kovács Attila Fotó: Kovács Attila
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormányzat, illetve az Energiaügyi Minisztérium (EM) támogatásával újraindul a Tisztítsuk meg az országot! elnevezésű, hulladékfelszámolási pályázat, amelyen jogi személyek vehetnek részt, az igényelhető támogatás maximális összege pedig köbméterenként 45 ezer forint.

– A pályázat előzményeként már 2020-ban is nyílt hasonló lehetőség. Akkor két ütemben 474 sikeres pályázat nyomán több mint 165 ezer tonna illegális hulladékot sikerült felszámolni Magyarországon

– hangsúlyozta Raisz Anikó államtitkár.

A mostani, március 27-én éjfélig nyitva álló, a tisztakornyezet.nhkv.hu címen elérhető pályázaton az önkormányzatok maximum 75, az egyházi jogi személyek 50, a civil szervezetek 35, míg a gazdálkodó szervezetek 30 millió forintot igényelhetnek. A pályázók köbméterenként bruttó 45 ezer forint maximális összegig pályázhatnak – mondta az államtitkár.

 

Könnyen egy helyre szoknak az illegális hulladékot hordó emberek

Raisz Anikó szólt arról is, hogy a korábbi pályázat egyik tapasztalata, hogy ahol egyszer már elindult az illegális hulladék lerakása, ott a felszámolás után is nagyon gyakran folytatódik. Ezt szeretnék megakadályozni, ezért az önkormányzatok és az egyházi jogi személyek az igényelhető támogatás legfeljebb negyven százalékát felhasználhatják ingatlanvédelmi eszközök és rendszerek kiépítésére, bővítésére is.

Raisz Anikót a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta: 

Az illegális hulladékok legnagyobb részét építési, bontási törmelék és kommunális hulladék teszi ki, az illegális lerakók pedig bejelenthetők az okostelefonokra letölthető Hulladékradar applikáción keresztül.

Kitért rá: a lerakókról begyűjtött hulladék legnagyobb részét igyekeznek hasznosítani, és – mint például az építési törmelék esetében – alapanyagként kezelni.

A politikust kérdezték annak kapcsán is, hogy a közelmúltban Kenya fővárosában, Nairobiban részt vett az ENSZ Környezetvédelmi Közgyűlésén, amelynek alelnökévé is választották. Raisz Anikó ezzel kapcsolatban elmondta: e testület vezetésében mindazokat a programokat, tevékenységeket készítik majd elő, amelyek a következő – 2025-ben esedékes – közgyűlés asztalára kerülnek.

A globális kihívások leküzdése kapcsán úgy fogalmazott: „Magyarország jó helyen áll”, és igyekszik a környezetvédelmet, a fenntartható fejlődést szolgáló intézkedéseivel jó példával szolgálni a világ többi részének.

Borítókép: Raisz Anikó, az Energiaügyi Minisztérium környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkára a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács (NFFT) ülésén az Országházban 2024. március 13-án (Fotó: MTI/Kovács Attila)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.