Mindák Gergely grafikushallgatóként kezdett alkotni, majd színházi installációival hívta fel magára a figyelmet, de a legtöbben talán a Sziget Fesztiválon csodálhatták meg műveit, ahol az Art Zone központi installációját tervezte, majd valósította meg többedmagával. A multifunkcionális művész ezúttal egy különleges kiállításra készül, ami május 14-én nyílik Budapesten, a Karinthy Szalonban. Mindák Gergely saját recept alapján készült betonból formált meg vizes élőhelyeken felbukkanó természeti alakzatokat, például ártérben lévő fűzfát, duzzasztózsilipet, uszadékfát vagy hidat.
A szobrok akváriumokba kerülnek, és a Green Aquával együttműködve mocsári és úszónövények, békalencsék, erdei mohák alkotta környezetből magasodnak ki. A formák kialakítása egyedi, az akváriumos berendezéseket pedig Takashi Amano japán természetfotós alkotásai ihlették.
Ez a kiállítás az ember természettel való együttélését, kapcsolódását és az ebből fakadó kölcsönhatások, változások témáit járja körül
– fogalmazott Mindák Gergely. – Alapinspirációja a város határa, egy terület, ami sem az idézőjeles vadonhoz, sem a kiépített mesterséges környezetünkhöz nem tartozik igazán, úgy, hogy mégis mindkettőnek része. Ezek az átmeneti területek jelennek meg a kiállított szobrokban, installációkban. A kiállítás címe, Az Édentől nem messze is egy ilyen átmeneti helyzetre utal. Az Édentől keletre című regényben hangzik el a kifejezés: „timsel”, annyit jelent: „lehetőség”, vagyis választást enged az embernek.
Úgy vélem, hogy épp olyan átmeneti időszakban élünk, amikor még megvan ez a lehetőségünk egy komoly választásra.
A szobrok ennek a választásunknak a két lehetséges kimenetelére utalnak: az egyik esetben amíg ez lehetséges, terjeszkedünk a környezet rovására, majd az e terjeszkedés következtében kialakuló ellenhatások ereje alatt nagy valószínűséggel megroppanva visszasimulunk a természetbe, ahonnan származunk. A másik lehetőségünk, hogy az együttműködést választjuk, és a természetet (amelynek így is már szinte minden zuga magán viseli valamilyen formában az emberi tevékenységek nyomát) „beengedjük a városainkba”, megtanulunk kölcsön- és nem ellenhatásban létezni vele. Ebben az esetben akár egy kertben, ha nem is az Édenben, de attól talán nem túl messze folytatódik az emberiség története.
