Átverte a budafokiakat Karácsony Gergely

Jobb közlekedés helyett ígéreteket és közlekedési káoszt kaptak a helyiek Karácsony Gergelytől.

2024. 05. 09. 19:11
Fotó: HT
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szentkirályi Alexandra, a Fidesz főpolgármester-jelöltje és Karsay Ferenc, a XXII. kerület polgármestere közösen járta be azokat a kerületi helyszíneket, ahol a baloldali vezetésű főváros adósa maradt a kerületieknek.

Savoyai Jenő téri villamosmegálló átépítése, bicikliút a Duna-parton, fővárosi kezelésű utak karbantartása, Budafok-belváros közlekedésének megújítása

 – írta közösség oldalán Karsay Ferenc, majd hozzátette, Karácsony Gergely egyik ígérete sem teljesült. 

A Karácsony által vezetett főváros a lakosok és a kerület vezetésének megkérdezése nélkül úgy döntött, hogy a védett Duna-partból – ahol kerékpárút ugyan nem lehet – parkolót csinál, vagyis a belvárosból hozzánk költöztetik a szálloda-, rendezvény- és bulihajókat

– emelte ki a polgármester. Hozzátette, Szentkirályi Alexandra jól ismeri ezeket a problémákat és jártas a főváros sikeres működtetésében, most pedig kiáll a kerületben hiányzó fővárosi fejlesztések mellett. 

Borítókép: Szentkirályi Alexandra és Karsay Ferenc (Forrás: Facebook/Karsay Ferenc)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.