Tordai érintettsége a legegyértelműbben eddig egy dollárbaloldalhoz köthető ügyben merült fel. Emlékezetes: néhány hónapja házkutatást tartott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Tordai Csaba ügyvédi irodájában, ahol okirat-hamisítás bűncselekményét alátámasztó bizonyítékokat foglaltak le, a Karácsony Gergely által alapított 99 Mozgalom botrányos, félmilliárdos adománygyűjtése kapcsán.
Régi megoldóemberek
Az önkormányzat több más kulcsfontosságú pozícióiban is szép számban kaptak helyet a régi bizalmi emberek. A megfelelő személy kiválasztásánál jó pont lehetett a 2010 előtti baloldali kormányzás idején mutatott lojalitás, valamint ha kényesebb és kétesebb ügyek elintézését egyaránt rá lehetett bízni az adott illetőre. E leírás prototípus-szerűen illik a kíméletlen végrehajtó hírében álló Draskovics Tiborra, a Gyurcsány-korszak talán leguniverzálisabb megoldóemberére, akinek nevéhez több, komolyabb felháborodást kiváltó megszorító intézkedés is fűződik a 2010 előtti szocialista kormányok idejéből. Az említett időszakban számos különböző pozíciót betöltő Draskovics például 2004-ben – akkor épp pénzügyminiszterként – még a zárolásra kényszerített minisztériumokat is meglepte az általa bejelentett újabb, jelentős megvonásokkal. Ennek fényében nem meglepő, hogy Draskovics Tibort beejtőernyőztették a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. (BKK) igazgatóságának elnöki székébe, ahol egyből egy szürkezónás akcióban aktivizálta magát. A jelenleg a BKK-nál vezérigazgatóként tevékenykedő – és az utasokat a levágandó pulykához hasonlító – Walter Katalin pedig korábban Bajnai Gordon kabinetfőnöke volt. Katona Tamást, Gyurcsány korábbi pénzügyminisztériumi államtitkárát és az Államkincstár egykori elnökét a BKV Zrt. felügyelőbizottságának élére helyezték, de még a DK-vezér korábbi testőrének is találtak helyet a Városházán: Handl Tamásnak a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) igazgatói posztját foglalhatta el.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!