Kocsis Máté: Június kilencedikén megvédhetjük hazánk békéjét

A háború két évvel ezelőtti kitörése óta a Fidesz és a KDNP a béke pártján áll – jelentette ki a Fidesz országgyűlési frakciójának vezetője kedden, pártja országjáró kampánykörútjának tiszaújvárosi állomásán.

Forrás: MTI2024. 05. 28. 22:14
KOCSIS Máté
Kocsis Máté, a Fidesz országgyűlési frakcióvezetője beszél a Fidesz-KDNP választási fórumán Tiszaújvárosban 2024. május 28-án. (Fotó: MTI/Vajda János)
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kocsis Máté a Fidesz helyi választási fórumát megelőző sajtótájékoztatón elmondta, hogy

az a háborús pszichózis, ami most az európai vezetést jellemzi, teljesen érthetetlen, és az érthetetlensége mellett nagyon veszélyes is.

Hozzátette, a június 9-i választás egy olyan kérdésben hoz majd igazságot, melyről még nem szavaztak az európai polgárok, ez pedig a háború kérdése. Tisztázni kell Magyarországon is, hogy mely politikai erők azok, amelyek támogatják a háborút és melyek azok, amelyek a békét szeretnék – emelte ki.

Kocsis Máté hangsúlyozta, a Fidesszel és a KDNP-vel  szemben álló baloldali politikusok a háború pártján állnak. Még akkor is így van ez, ha ők ezt tagadják, és ez azért van így, mert az ő finanszírozóik, az ő külföldi támogatóik a háború álláspontját képviselik, így előbb-utóbb a magyar baloldali képviselők is azt fogják képviselni – tette hozzá.

Kiemelte: Magyarországon az az alapvető érdek, hogy az ország ne küldjön az Európai Parlamentbe háborúpárti baloldali politikusokat vagy minél kevesebbet.

Megjegyezte, június 9-én a választók megvédhetik Magyarország békéjét, és elmondhatják a véleményüket háború és béke kérdésében, emellett helyi vezetőket is választanak.

A frakcióvezető elmondta, a párttal arra biztatnak mindenkit, hogy vegyen részt a június 9-i választáson, támogassa a Fidesz és a KDNP békepárti jelöltjeit az EP-listán, a megyei listákon és a helyi önkormányzatokban is a településeken. Hozzátette, ez azért is fontos, mert a következő öt év európai vezetése nem lehet olyan, amilyen most, és változást kell elérni Brüsszelben. 

Kiemelte, hogy

minél több szavazattal küld a Fidesz képviselőket, annál nagyobb lesz a politikai legitimitása a magyar álláspontnak. A párttal abban érdekeltek, hogy a következő öt év ne azt jelentse, hogy az ország akaratán kívül belesodródik egy háborúba, hanem azt, hogy a békepárti erők egyre nagyobb hangon, egyre inkább a béke irányába tudják terelni az európai közbeszédet – mondta.

Kocsis Máté arról is beszélt, hogy a választási kampányokban nemcsak azért igyekeznek a párttal eljutni az ország valamennyi pontjára, hogy az emberek megismerhessék a párt álláspontját, hanem azért is, hogy a párt is megismerhesse az emberek álláspontját.

KOCSIS Máté; KONCZ Zsófia
Fotó: MTI/Vajda János

Koncz Zsófia, a térség fideszes országgyűlési képviselője a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a június 9-i választás tétje óriási, hiszen – mint mondta – a háború vagy a béke álláspontja közül kell választani.

Úgy fogalmazott, azt látják, hogy Európában óriási háborús készülődés zajlik, a NATO Ukrajna-missziót szeretne indítani, és bizony június 9-én arról kell dönteni, hogy mi, magyarok békét szeretnénk. 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.