– Már nem emlékszem, melyik hírportálon olvastam ezt a vonalat, ezt a szálat ebben a történetben, hogy sülysápi érintettség van, amit először nem vettem komolyan, nem vettem feltétlenül biztosnak – fogalmazott a Hír TV-nek Sülysáp fideszes polgármestere.
Megszólalt Sülysáp polgármestere a verőcei hajóbaleset áldozatairól + videó
Elmondta, hogyan derült ki, hogy az áldozatok között sülysápiak is vannak.
![Budapest, 2024. május 19.
Az Óbudai Közterület-Felügyelet hajója a Dunán az Újpesti vasúti hídnál, ahol egy balesetet szenvedett motorcsónak utasai után kutatnak 2024. május 19-én. A kisgéphajó egy szállodahajóval ütközött össze a Dunán Verõce közelében május 18-án éjjel. A motorcsónakban nyolcan utaztak, egyet közülük súlyos sérülésekkel kórházba vittek, két holttestet találtak.](https://cdn.magyarnemzet.hu/2024/05/DEDN4wgYX2QVKSrI3RC3DKZgYZYYsMHU2G1yyXgavR8/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwNzU5ZTc1Y2VjNTQ5NTU5MzU3ZjlhMDliYjY3MDNl.jpg)
Horinka László elmondta azt is, meddig gondolta azt, hogy nem biztos, hogy az áldozatok között sülysápi is van.
– Este egyik ismerősöm meg nem erősítette, hogy egy ismerőse érintett ebben a történetben, és úgy tudom egyébként, hogy öt sülysápi érintettje van a balesetnek – részletezte.
További Belföld híreink
Verőcei hajóbaleset
Könyörögtek a verőcei tragédia áldozatai, hogy lassítson a kishajó vezetője, kiderült, milyen sebességgel haladhatott + videó
Veszélyre figyelmeztettek a verőcei hajóbaleset és a Hableány tragédiájának áldozataira emlékezve a szakmai szervezetek
Megszólalt a verőcei hajókatasztrófa után eltűnt fiatal lány barátja + videó
![Verőcei hajóbaleset](assets/images/magyar-nemzet.png)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2024/07/nwxam8pAVpjZfRAFASlZul3DZSCa0Hn9R38umqTFOZA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2EzMGVkYzZiYjFmODQzNjk5OWUyMDRmZGExZGQ1MDk4.jpg)
„Ukrajna nem lehet tag!” – keményen üzentek a legfelsőbb kormányzati körökből keleti szomszédunknak
Tusványosról üzentek az ukránoknak.
![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2024/07/SJ5OmI_sYGAak3tAcU04ZkdOqM-gFeGF27bJ2-NOHv0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMjgzNzcyOTBjZTRkMGM4MjVmZDg4N2MyMTMyNWIz.jpg)
Orbán Viktor elárulta, melyik koncertre szeretne eljutni Tusványoson
Délután még a beszédét írta a miniszterelnök, de nem tervezi, hogy egész éjszaka ezen dolgozik majd.
![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2024/07/0diq2Ti4JNySoYzx4jpibF8zC4wCg9ll0v_O6QctQA0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMxYTIzNDRhZjE4ODQ1MjdhMmJiNjI5ZGU1M2RkMGUx.jpg)
Bejelentést tett Lázár János, jutalmat ad a MÁV dolgozóinak
Egyszeri jutalmat kapnak augusztusban a frontvonalban dolgozók, mert helytálltak az elmúlt hetekben.
![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2024/07/8lYc1leGPlBSElQrJ77Z7BQpaEM-hauduLW_tOo-Kss/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwNWZhZTM3ZTE2ZTQ3ZTViZDIyMTIwMWY1OWY5M2I1.jpg)
Újabb részletek: kétszer is megütötte az őt videózó férfit Magyar Péter + videó
Később, állítása szerint, Radnai Márk is megfenyegette őt verőemberek társaságában.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17439723_auto_resized.jpg)
Dömötör Csaba: A néppárti-baloldali többség jó nagy erővel rúgta fel az Európai Parlament szabályait
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17439107_auto_resized.jpg)
Párizsi magyar bosszúság: kiderült, két klasszisunk egymással hadakozhat
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17439629_auto_resized.jpg)
Társai végignézték a magyar olimpikon drámáját, az orvosok közölték a rossz hírt
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17439561_auto_resized.jpg)
33. alkalommal tart beszédet Orbán Viktor a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen + videó
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17428034_auto_resized.png)
Heti horoszkóp: ez a csillagjegy csalódást érezhet a napokban
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17438671_auto_resized.jpg)
Trump Zelenszkijnek: Vége! + videó
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17440667_auto_resized.jpg)
Újabb részletek: kétszer is megütötte az őt videózó férfit Magyar Péter
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17434055_auto_resized.jpg)
Halat filézett a MÁV egyik vonatának padlóján egy idős férfi: ilyen videót biztos, hogy még nem láttál
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17438311_auto_resized.jpg)
Nagy a riadalom a magyar csapatnál Párizsban, mi lesz háromszoros Európa-bajnokunkkal?
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17438161_auto_resized.jpg)
„Milák minden lépését megtervezte ebben a háborúban”
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17440916_auto_resized.jpg)
„Ukrajna nem lehet tag!” – keményen üzentek a legfelsőbb kormányzati körökből keleti szomszédunknak
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17440542_auto_resized.jpg)
A világ a párizsi olimpia esti megnyitóját várja + videó
Címoldalról ajánljuk