Milliókat keres Gyurcsány volt politikai tanácsadója Baján

Úgy tűnik, hogy Baja balliberális polgármestere nem sajnálja a közpénzt saját imázsának javítására, ugyanis évente sok millió forintot költ kommunikációs tanácsadásra, valamint két fotós-videós szakember is elkíséri hivatalos elfoglaltságaira.

2024. 05. 31. 6:41
GYURCSÁNY Ferenc
Gyurcsány Ferenc, a DK vezére (Fotó: MTI/Mohai Balázs)
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elképesztő összegeket költött az elmúlt években kommunikációra és önreklámozásra Baja balliberális vezetője, Nyirati Klára. Miközben a baloldal narratívája szerint épp kivéreztetik az önkormányzatokat, a fotósok, a videósok és a kommunikációs guruk bérével nem spórolnak.

 

Helyi média

A Baja Hangja Kft. – a Bácskai Napló, a Baja Rádió és a Baja Televízió kiadója – 2020 márciusában 32,3 millió forintot kapott az önkormányzattól egy támogatási szerződésben. Ez az összeg még abban az évben tovább emelkedett, és meghaladta a negvenmillió forintot. A következő évben, 2021-ben már 81,9 millió forintra árazták az említett médiumok költségvetését, ám ezt kétszer is megemelték: előbb októberben 96,4 millió forintra, majd karácsony előtt 106,6 millióra.

A médiacég eközben két vezetőváltáson is átesett. 2020 decemberében távozott az eredetileg kinevezett Kovács Zoltán, aki azt ígérte a testületnek, hogy vezetésével Baján hallásszabadság lesz, vagyis a helyben ellenzékbe szorult jobboldal véleménye is megjelenhet az önkormányzati médiumokban. Ezt a véleményt Nyirati Klára is helyeselte az egyik 2019-es interjújában, amelyet frissen megválasztott polgármesterként adott. 

Kovács Zoltán távozása után Nyirati önhatalmúlag leigazolta a Pesti Est korábbi főszerkesztő-lapigazgatóját, Viszmeg Krisztinát, aki száműzte a fideszes képviselőket – nemcsak az önkormányzatiakat, hanem a térség országgyűlési képviselőjét is – a lapból. Viszmeg tíz hónapig maradt a Baja Hangja vezetője, majd visszatért és azóta is ügyvezető igazgató Kovács Zoltán.

 

Gyurcsány embere tartja a markát

Nyirati Klára a polgármestersége alatt maga mellé vette Keszthelyi Andrást, aki Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc korábbi tanácsadója. A kommunikációs guru Dobrev Klárával, Gál J. Zoltánnal és Braun Róberttel Medgyessy legszűkebb kampánycsapatának tagja volt 2001–2002-ben. Gyurcsány Ferenc kormányfői időszakában Gál J. Zoltánnak, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkárának csapatához tartozott, amelyben még benne volt Batiz András és László Boglár.

Az önkormányzat által kötött szerződések szerint Keszthelyinek részt kell vennie a kommunikációs folyamatok kialakításában és tervezésében, workshopokat kell tartania, valamint a szerződésben nem részletezett kommunikációs feladatokat is el kell látnia havi 250 ezer forintért. A szerződések egyik pikáns részlete, hogy mindezt az otthonából végezheti el.

Keszthelyi Andrással összesen három szerződést kötött az önkormányzat. Az első 2021. április 1. és 2021. december 31., a második 2022. szeptember 1. és 2022. december 31., a harmadik pedig a 2023. január 1. és 2024. október 31. közötti időszakra szólt, illetve szól. Vagyis összesen több mint 8,5 millió forintot tehetett zsebre ezen időszak alatt.

 

Dráguló videós szakember

Nyirati Klárának Keszthelyin kívül van egy népes polgármesteri kabinete is, így rejtély, hogy a kommunikációs munkákat miért szervezte ki egy jól ismert gyurcsányista tanácsadónak.

Rajta kívül leszerződtetett egy Horváth Dávid nevű egyéni vállalkozót is, akinek a technikai háttér biztosítása, valamint a fotós és videós anyagok készítése volt a feladata 2021. július 01. és 2021. december 31. között havi 250 ezer; 2022. szeptember 1. és 2022. december 31. között havi 350 ezer, 2023. január 1-je óta pedig először négyszáz-, majd 450 ezer, végül pedig már 495 ezer forintért.

További érdekesség, hogy a bajai önkormányzat 2024. február elsejétől előfizetett egy cseh cég, a Munipolis s.r.o. szolgáltatására. A szerződés szerint a 3,9 millió forintos díj az alkalmazás testreszabását is tartalmazza, vagyis a rendszer használata nem igényel speciális képzést, szakembert. Nyirati Klára mégis szükségét érezte annak, hogy havi 480 ezer forintért három hónapra megbízza Horváth Balázs Józsefet a Munipolis kommunikációs rendszer feltöltésével, kezelésével. Horváth mindemellett szintén fotós és videós tartalmak elkészítését vállalta, vagyis ilyen feladatokra két specialista is Nyirati rendelkezésére áll.

 

Borítókép: Gyurcsány Ferenc, a DK vezére (Fotó: MTI/Mohai Balázs)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.