Gyurcsányék kezén a Városháza: Mártha Imre híven asszisztálta végig a baloldal megszorító politikáját az MVM vezetőjeként

Már a Gyurcsány–Bajnai-korszakban is fontos állami nagyvállalatok irányítását bízták Mártha Imrére, aki a Karácsony Gergely vezette Városházán is hasonló feladatot kapott a Budapesti Közművek vezérigazgatójaként. Ebben a szerepben a Mártha elsősorban a botrányaival és a luxus életvitelével hívta fel magára a figyelmet.

2024. 05. 04. 12:00
Fotó: Fotó: MTI/Máthé Zoltán
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bár a 2010-es években Mártha Imre visszatért a magánszektorba (egyebek mellett az Invitel távközlési csoportot vezette operatív főigazgatóként) az egyre többet politizáló cégvezér végül – még a Karácsony–Gyurcsány-féle fővárosi kinevezés előtt – a baloldali pártok közelébe került. Nevezetesen, amikor 2018-ban az MSZP, a DK és a Párbeszéd a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottságába jelölte, de az erről döntő parlamenti bizottság nem támogatta a jelölést. 

A Budapesti Közművek vezérigazgatójaként Mártha elsősorban a botrányaival és a luxus életvitelével hívta fel magára a figyelmet. Bár a tavaly októberi, három napig tartó kukássztrájk során Mártha személyesen ment tárgyalni a fizikai dolgozókhoz, nem sikerült megtalálnia velük a közös hangot. A kukásküldöttség egyik megjegyzése kellően érzékeltette a helyzetet: szerintük Mártha aznap viselt ruhái annyiba kerülhettek, mint az ott ülő alkalmazottak több havi fizetése. A húrt nem lehetett tovább feszíteni, a pénztelenségre hivatkozó Karácsonyék három nap után megegyeztek, ennek részeként bruttó kétszázezer forintos rezsitámogatást és 120 ezer forintos karácsonyi ajándékot kínáltak fel a kukásoknak.

Nyomozás a BKM-nél

A Mártha Imre vezette BKM finoman szólva sem nevezhető rendben működő vállalatnak, jelenleg nyomozás is zajlik a cég körüli egyik botrányos ügyben. Csalás bűntettének gyanújával a Budapesti Rendőr-főkapitányság indított vizsgálatot Tényi István feljelentése alapján. Mint megírtuk, a lapunkhoz eljutott belső vizsgálati megállapítások több komoly mulasztásra utalnak. Az egyik ilyen eset a fővárosi temetői zöldterület fenntartási munkáival kapcsolatos: a feladattal a BKM-hez tartozó temetkezési főigazgatóság ugyanis olyan kertészeti céget bízott meg, amely a feladatát nem teljesítette, ugyanakkor a Harmat Kert Kft. valótlan teljesítési igazolásait elfogadták. 

Ingatlanspekulációk – Mennyi Mártha fizetése?

Mindeközben Mártha leginkább a privát ingatlanspekulációiról, valamint a családi cégének a tengeren túli terjeszkedéséről beszél a nyilvános szereplései alkalmával, s a Facebook-oldalán is az extravagáns életvitelével kérkedik. Bár a Prisztás Józsefnek, a magyar alvilág néhai meghatározó alakjának a villájában lakó Mártha ingatlanvagyona akár a tízmilliárd forintot is meghaladhatja, meg sem fordult a közművezér fejében, hogy lemondjon arról a csaknem nyolcmillió forintos prémiumról, amelyet Karácsony Gergely főpolgármester irányzott elő számára az idei évre. 

Borítókép: Mártha Imre és Karácsony Gergely (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.