Botrányos közjáték az RTL műsorában

A Sztárbox tavaly tízmilliós bírságot kapott.

2024. 09. 03. 10:54
Kabát Péter és Rácz Jenő az RTL Sztárbox című műsorában Fotó: Laszlo Balogh Forrás: RTL Sajtóklub
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Alighogy elkezdődött az RTL Klubon az amúgy is botrányos Sztárbox újabb évada, a műsor botrányba fulladt. A Bors beszámolója szerint ugyanis az első adás már kiverte a biztosítékot a nézőknél, amikor 

a műsorvezető számon kérte az orvosokat, miért viszik el a sérültet.

Mint írták, a vasárnapi adásban, amelyben többek közt Miller Dávid és Varga Ádám estek egymásnak, előbbi gyakorlatilag kiütötte ellenfelét.

– Az orvosi stáb aztán jött is megnézni, hogy minden rendben van-e vele, majd Miller is sportszerűen lecsekkolta ellenfelét, és a későbbiekben is korrekten nyilatkozott róla, azonban Héder Barna reakcióján nem tudják túltenni magukat a nézők – írta a portál, felidézve, hogy 

a műsorvezető éppen Millerrel csinált interjút, miközben az orvosi csapat Vargát támogatta le a ringből. Ekkor Héder Barna odaszólt, hogy ne vigyék már el, hiszen vele is beszélni akar.

A történteken a nézők is kiakadtak, valaki azt írta: „Rohadt idegesítő ez a szervezés. Kifekszik a földre a pali és nem fektetik el oldalra, hanem így nézik. Kérdezi a Barna, hogy most miért megy el? Nem is tudom, lehet mert az orvosok megnézik még egyszer. Komolyan ez olyan idegesítő!”

– Szomorú az RTL felől hogy nem érdekli őket a nézők véleménye, és mindent ugyanúgy csinálnak, mint tavaly – tette hozzá egy másik kommentelő. Tavaly egyébként 10 millió forintra büntette a csatornát a Média- és Hírközlési Hatóság a Sztárbox miatt.


 


 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.