– Azok a jogszabályi keretek, amik alapján dolgozunk, 2023-ban születtek egy társadalmi egyeztetésen – fogalmazott Both András, a Digitális Magyarország Ügynökség vezérigazgatója a Digitális Állampolgárság program aktuális eredményeiről és jövőképéről szóló sajtótájékoztatón. Az eseményen Rédey Krisztina, a Miniszterelnöki Kabinetiroda közigazgatási államtitkára és Bányai Zsolt, az IdomSoft Zrt. vezérigazgatója is részt vett.
Sok dezinformáció kering a Digitális Állampolgárság programról, közölték a részleteket
Különböző újdonságok fognak idén megjelenni a DÁP-ban.

Both András elmondta, hogy az Európai Unió és Magyarország egy irányba halad a digitális állampolgárság ügyében, mivel az uniós jogszabályok, az eIDAS 2. 2024 tavaszán született meg. Emlékeztetett, hogy 2024-ben nyílt meg hazánkban a digitális állampolgárság lehetősége, továbbá fokozatosan bevezetik, hogy a jövőben lehetőség legyen arra, hogy a felhasználók a mobiltelefonjaikkal egyre több helyen igazolhassák magukat, ahogy az tavaly szeptember óta már a rendőri igazoltatás esetén lehetséges. Az Ügyfélkapu+ és a DÁP kapcsán elmondta, hogy biztonságosabb a belépés és a hitelesítés, mint a sima Ügyfélkapu esetén.
Ma reggelig 2,6 millió Ügyfélkapu+-felhasználó regisztrált, míg 1,3 millióan töltötték le a DÁP alkalmazást, így közel négymillióan biztonságosabban vehetik igénybe a különböző szolgáltatásokat
– ismertette Both András.
Kitért rá, hogy egy felhasználónak akár Ügyfélkapu+ fiókja és DÁP alkalmazása is lehet egyszerre. A 2025-ös újdonságok kapcsán ismertette, hogy megjelenik a minősített elektronikus aláírás, a szelfis azonosítás, de új digitális okmányok is érkeznek – taj, adószám, lakcím, személyi azonosító igazolvány és jogosítvány –, továbbá személyes megjelenéskor lehetőség lesz az azonosításra az állami szereplőknél, illetve online bejelentkezési lehetőség a piaci szereplőknél, mint például a bankok. Ez 2025. június 1-jével indul, amit jogszabály is garantál.
További Belföld híreink
Megújulnak az állami alkalmazások, mint az Egészségablak, NAV és a MÁV felülete, továbbá megjelenik a DÁP alkalmazásban a gépjármű-adásvétel folyamatának a lehetősége, illetve az elektronikus igazolások, például a társadalombiztosítás és a jövedelemigazolás. Értesítési rendszerrel is bővül a DÁP alkalmazás a lejárt okmányokról és egészségügyi dokumentumokról, továbbá új biztonsági intézkedések is megjelennek.
Újságírói kérdésre elmondta, hogy lesznek programok, amivel segítik a felzárkóztatásban azokat, akik kevésbé mozognak otthonosan a digitális ügyintézés világában.
Rédey Krisztina, a Miniszterelnöki Kabinetiroda közigazgatási államtitkára ismertette, hogy a hagyományos Ügyfélkapu már nem felel meg az uniós előírásoknak.
Both András közölte, hogy a DÁP alkalmazás vagy az Ügyfélkapu+ szolgáltatás regisztrációjára később fennáll a lehetőség. Kiderült, hogy a Fővárosi Vízműveknél már lehetőség van a DÁP alkalmazással a bejelentkezésre, míg az MVM-nél is rövidesen élesedni fog a rendszer.
A hagyományos, szektorbeli azonosítási módokkal továbbra is be lehet lépni a különböző felületekre, így a DÁP alkalmazással való bejelentkezés csak egy lehetőség, amit felajánl a szolgáltató
– derült ki.
Ismertették azt is, hogy folyamatosak az egyeztetések az MNB-vel és a bankszövetséggel, hogy segítsék a bankok átállását a DÁP alkalmazás használatára. Both András közölte, hogy rengeteg dezinformáció jelent meg a digitális állampolgárságról, például az, hogy egy magáncégnek szervezték ki a fejlesztést, azonban az ezért felelős IdomSoft Zrt. állami cég, továbbá az sem igaz, hogy megszűnne az Ügyfélkapu, ugyanis január 16-tól az Ügyfélkapu bejelentkezési formája kibővül az Ügyfélkapu+ hitelesítési formával. Jelezte, hogy az NMHH folyamatos ellenőrzéseket végez, így alaptalan a vád, hogy adatgyűjtést végeznek – szerinte ez az információhiányból ered.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)
További Belföld híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Műszakival üzletelő csalókat fogtak el Nógrádban, tömegével állították ki a hamis okmányokat
Az ilyen mutatványok könnyen életveszélyes helyzetekhez vezethetnek később az utakon.

Betegségek a közösségi médiában – átverések és emberi sorsok
Sokan jó szándékból mutatják be gyógyíthatatlan betegségük, de vannak, akik visszaélnek ezzel.

Furcsa divathullámot követ a Z-generáció az ivászatban
Mutatjuk, mit jelent a zebracsíkozás, a nedves ivászat, a rawdogging, vagy a józan kíváncsi.

A Csipke Józsika LMBTQ-mese szerzője is felszólalt a Tisza-kongresszuson
Az illegális migrációt is támogatja, tökéletesen illik Magyar Péter és Manfred Weber csapatába.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Elemző: Magyar Péter nem készült fel a beszédre

Káosz a baloldalon: Gyurcsány olyat szólt be Magyar Péternek, hogy még Schiffer is lájkolta

A viharok éve lesz 2025? Pokoli időjárást jósol egy meteorológus - Videó

Zabálja a nyugati fegyvert Ukrajna, mert szovjet mód harcol – ez NATO-bírálat

Csúcskategóriás air fryer jön a Lidlbe, szenzációs áron lesz kapható

Kubatov Gábor máris reagált: ezt üzente a Ferencváros veresége után

Slot fontos feladattal bízta meg Szoboszlai Dominiket

Férfi kézilabda: a világ egyik legjobb védekező játékosa igazolhat Barcelonából Veszprémbe – sajtóhír

Puccsal fenyegették meg Zelenszkijt

Magyar Péter padlóra került, hazai pályán szenvedett súlyos vereséget

Hamarosan történni fog valami

Zelenszkij viselkedése sokkolta a neves ír újságírót
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Műszakival üzletelő csalókat fogtak el Nógrádban, tömegével állították ki a hamis okmányokat
Az ilyen mutatványok könnyen életveszélyes helyzetekhez vezethetnek később az utakon.

Betegségek a közösségi médiában – átverések és emberi sorsok
Sokan jó szándékból mutatják be gyógyíthatatlan betegségük, de vannak, akik visszaélnek ezzel.

Furcsa divathullámot követ a Z-generáció az ivászatban
Mutatjuk, mit jelent a zebracsíkozás, a nedves ivászat, a rawdogging, vagy a józan kíváncsi.

A Csipke Józsika LMBTQ-mese szerzője is felszólalt a Tisza-kongresszuson
Az illegális migrációt is támogatja, tökéletesen illik Magyar Péter és Manfred Weber csapatába.