Megállítottak egy autót a tapolcai rendőrük, és ellenőrizték a vezetőt és az utast is – adta hírül a rendőrségi portál.
Gyanús volt a furgon rendszáma a rendőröknek, a tulajdonos érvelését nem akarták elhinni
Egy életben csak egyszer történik ilyen szürreális eset.

A férfit azért igazoltatták, mert a járművön egyedileg készített rendszámot láttak, egy kartonpapírra írták fel a betűket és a számokat. A sofőr elmondta, hogy egy korábbi rendőri intézkedés során vették el tőle a hatósági jelzéseket, mert nem fizette be a rá kirótt pénzbírságot. Úgy gondolta, hogy így mégiscsak „szabályosabb”, mintha rendszám nélkül közlekedne vele.
További Belföld híreink
A járőrök előállították a férfit, majd a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, és egyedi azonosító jellel visszaélés megalapozott gyanúja miatt indítottak ellene eljárást.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Ursula von der Leyennel parolázik Karácsony, pedig Budapesten lenne tennivalója
Az Európai Bizottság elnöke magához hívatta a főpolgármestert.

Felháborodtak a ferencvárosiak, Puzsér Róbert kávézója a gyermekklinikának is keresztbe tesz
A kerületet vezető Baranyi Krisztina úgy tesz, mintha semmi sem történt volna.

Megjöttek az új adatok, a Fidesz őrzi első helyét
A Real–PR 93. felmérése szerint csak a nagypártok erősödtek.

Újabb viharok miatt adtak ki riasztást, nem csillapodik az időjárás + videó
Szélvihar és kiadós mennyiségű eső miatt adtak ki a figyelmeztetést.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk