Öt magyar iskolában alakítanak ki digitális tantermeket, ahol digitális eszközökkel és alkotópedagógián alapuló oktatással segítik majd a diákok fejlődését. A Mészáros Csoport által támogatott High-Tech Suli program újabb 200 millió forinttal fejleszti a hazai oktatást, a pályázatra ismét általános iskolák jelentkezhettek. Az idei évben 90 alapítvány pályázott a mintegy 40 millió forintos fejlesztésre, a legjobb szakmai anyagokat benyújtó intézmények közül öt iskola nyerte el a lehetőséget, hogy csatlakozzon a programhoz.
– Minden egyes pályázat mögött elhivatott pedagógusok és lelkes iskolai közösségek munkája áll. Különösen örömteli volt számunkra, hogy a pályázók többsége nemcsak az eszközökre, hanem a diákok fejlődésének támogatására, a tanulói élményre és a tanári együttműködésre helyezte a hangsúlyt. Ez jól mutatja, hogy mennyire tudatosan készültek a jelentkezők a programra – fogalmazott Várkonyi Andrea, az Alapítvány az Innovatív Oktatásért kuratóriumi elnöke, aki a sikeres pályázatot benyújtó intézmények neveit is elárulta:
- Királyegyházai Általános Iskola
- Vakok Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménye, Óvodája, Általános Iskolája, Szakiskolája, Készségfejlesztő Iskolája, Fejlesztő Nevelés-Oktatást Végző Iskolája, Kollégiuma és Gyermekotthona
- Győri SZC Haller János Általános Iskola
- Nyékládházi Kossuth Lajos Általános Iskola
- Szegedi Bárczi Gusztáv Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda és Általános Iskola.
Bár a tantermekben olyan eszközök kapnak helyet, mint 3D nyomtatók, lézervágók és okoseszközök, a valódi fókusz a módszertanon és a szemléletváltáson van.
A program részeként a pedagógusok féléves módszertani képzésen vesznek részt, amelynek során megtanulják, hogyan építhetik be a digitális eszközöket a tanórákba – nem látványosságként, hanem valódi oktatási eszközként.
Emellett havi bérkiegészítést is kapnak a programban végzett többletmunkájukért.
– Az elmúlt évek során valódi közösséggé formálódott a High-Tech Suli program: egy olyan országos hálózattá, ahol az iskolák nemcsak eszközöket kapnak, hanem tudást, inspirációt és az egymástól tanulás lehetőségét is. A program nemcsak a tanítás minőségét javítja, hanem segít a diákoknak abban is, hogy olyan készségeket szerezzenek, amelyekkel biztosabban boldogulnak majd a munkaerőpiacon, legyen szó kreativitásról, problémamegoldásról vagy együttműködésről – emelte ki Horváth Ádám, a High-Tech Suli program szakmai vezetője.

A pályázat kapcsán elmondták, egyre tudatosabb és felkészültebb iskolák jelentkeznek a programba, idén különösen aktívnak bizonyultak az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények (EGYMI-k), összesen hét ilyen intézmény jelentkezett, és többen közülük magas pontszámmal végeztek, ami a módszertani felkészültségüket és tudatos tervezésüket is tükrözi. A jelentkezők földrajzi eloszlása is sokszínű képet mutat: számos pályázat érkezett kisvárosokból és hátrányos helyzetű településekről is, ahol különösen nagy szükség van az innovatív oktatási lehetőségekre.
Az új tantermek várhatóan szeptemberre készülnek el, így a diákok már a 2025/2026-os tanévet ezekben a korszerű termekben kezdhetik meg.