Befejezte a hatóság a vizsgálatot annak a fiatal lánynak az ügyében, akit még tavaly gyilkoltak meg, a 31 éves Köves Esztert így végre utolsó útjára kísérheti a családja. „Fájó szívvel tudatjuk, hogy Köves Eszter 2024. év április hó 7. napján, életének 31. évében, tragikus körülmények között elhunyt. Drága halottunktól 2025. év július 18. napján, 14 órakor a Lélekhajó Temetkezési Kft. ravatalozótermében, polgári szertartás szerint búcsúzunk. Drága emléke szívünkben él!” – írta a fiatal lány édesanyja a közösségi oldalán.

A Bors felidézte, Köves Eszter eltűnését még tavaly májusban jelentették be a rendőrségen. Később kiderült, hogy többről van szó: 2025. február 16-án emberölés gyanújával kihallgatták a lány volt barátját, M. Viktort. A férfi beismerte, hogy a budapesti, Király utcai albérletükben olyan brutálisan bántalmazta a lányt, hogy a helyszínen életét vesztette. M. Viktor ezután a barátját kérte meg, segítsen eltüntetni a lány holttestét, amelyet egy bőröndbe csomagoltak, elvitték a XVII. kerületi Helikopter lakóparkba, majd elásták. Eszter holttestét végül a nyomozók találták meg.
A lány édesanyja korábban arról beszélt, Eszter éppen hozzá, Spanyolországba készült, végül sosem indulhatott el.
Abban reménykedem, hogy Viktor igazat mond, és tényleg nem szenvedett Eszter egy percet sem. Tudom, már teljesen mindegy, de maga a tudat lenne elviselhetőbb így
– mondta korábban.
A lány édesapja is megszólalt, miután lánya földi maradványait megtalálták a nyomozók. A férfi elmondta, örül, hogy végre megtalálták a lányát.
– Így rengeteg bizonyíték lesz a két elkövető ellen és nem ússzák meg szárazon. Azt akarom, hogy életfogytiglanit kapjon azért, amit a lányommal tett – fogalmazott.