Digitális Polgári Köröket (DPK) hirdetett Orbán Viktor Tusványoson, ahol szombat délelőtt tartott beszédet. A miniszterelnök közölte, az első számú Digitális Polgári Kört már meg is alapították.
Amikor leteszem a mikrofont a mai előadásom végén, akkor annak honlapja már megindul, minden információ ott érhető el
– emelte ki a kormányfő, majd az ígéretét betartva már a beszéd után meg is jelent a közösségi oldalán egy link, ahol az emberek részt vehetnek Magyarország sorsának alakításában. Ehhez erre a linkre kell kattintani.
Orbán Viktor elmondta, a DPK megalakításának van választási jelentősége, de jóval túlmutat azon. – Önök is észrevehették, hogy az elmúlt másfél évtizedben valami megváltozott a világban – mondta, majd hozzátette: ami ebben sajátosan magyar, az a trollkodás, a durvaság. Aki nem liberális, azt megalázzák, az erre épülő digitális körök uralják a teret. – Tudomásul kell venni, hogy egy közösség digitális lábbal működik, a hazaszeret kultúráját kell létrehozni. A tiszás erővel szemben már létrehoztuk a Harcosok Klubját, de kell egy tér azoknak is, akik nem akarnak a politikai síkon részt venni ebben.
A nemzeti szuverenitás szempontjából is van jelentősége, a háborúpártiak már ott garázdálkodnak a digitális térben, erre kell nemzeti digitális algoritmus
– hangsúlyozta Orbán Viktor.