Kiemelték: a NAV honlapján valamennyi lehetséges kedvezményezett megtalálható.

Füstölőt árult, de nem azt, amitől jó illat lesz a lakásban
Keresett is vele rendesen, még kiskorúnak is adott el belőle.
Kiemelték: a NAV honlapján valamennyi lehetséges kedvezményezett megtalálható.
Felajánlásokat kizárólag azok a civil szervezetek kaphatnak, amelyek korábban regisztráltak a NAV-nál, valamint a technikai számmal rendelkező, bevett egyházak és a kiemelt költségvetési előirányzat, amely az idén is a Nemzeti Tehetség Program – jegyezték meg.
A rendelkezőnyilatkozat elektronikusan, papíralapon vagy személyesen is benyújtható a NAV-hoz, akár a bevallás részeként, akár önálló nyilatkozatként is a „18EGYSZA” lapon.
Az adóhivatal szerint az szja 1+1 százalékáról rendelkezni legegyszerűbben ügyfélkapus hozzáféréssel a NAV webes kitöltőprogramjával lehet.
A korábbi évek gyakorlatával egyezően a munkáltatók továbbra is összegyűjthetik a munkavállalóik nyilatkozatát. A nyilatkozatot tartalmazó, kívül aláírt borítékot a munkáltatónak zárt csomagban kell továbbítania az adóhivatalhoz.
Tavalytól a bevett egyház technikai számára szóló rendelkezőnyilatkozatot a NAV mindaddig automatikusan figyelembe veszi, amíg a felajánló újabb nyilatkozattal nem jelöl meg másik technikai számos kedvezményezettet, vagy a korábbi nyilatkozatát nem vonja vissza. A civil kedvezményezett és a kiemelt költségvetési előirányzat számára viszont évente kell megtenni a felajánlást.
Keresett is vele rendesen, még kiskorúnak is adott el belőle.
Egy idős férfi kórházba került.
Természetes jelenség lehet.
Tabletet és telefont is loptak.
Keresett is vele rendesen, még kiskorúnak is adott el belőle.
Egy idős férfi kórházba került.
Természetes jelenség lehet.
Tabletet és telefont is loptak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.