Álhíreket közölt a DK a várólistákról a NEAK szerint

A Gyurcsány-párt azt állította, hogy soha nem látott hosszúságú műtéti várólisták vannak.

2020. 06. 23. 20:32
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Cáfolta a Demokratikus Koalíció (DK) műtéti várólistákról tett állításait a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK). „Valótlan, és az emberek megtévesztésére alkalmas hírek jelentek meg a sajtóban a várólistákról a Demokratikus Koalíció szóvivőjének közleménye alapján. Az ellenzéki párt állításával ellentétben a műtétre várakozók száma jelentősen, közel 60 százalékkal csökkent 2012 óta” – írták a keddi kommünikéjükben. Mint ismert, a DK azt állította, hogy a soha nem látott hosszúságú várólisták vannak, és ez szerintük az elhibázott egészségügyi politika eredménye. Kijelentették azt is, a kormány az elmúlt tíz évben „szalmát keresztbe nem tett azért, hogy a magyarok egészségügyi ellátásán javítson”.

A NEAK szerint azonban az egészségügyi kormányzat és az alapkezelő számos intézkedéssel segíti, hogy a veszélyhelyzet megszűnését követően minél hamarabb elvégezhessék az elhalasztott ellátásokat. „Ennek érdekében a járóbeteg-szakellátás keretében óraszám korlátozás nélkül nyújtható egészségügyi ellátás, továbbá a NEAK biztosította a fekvőbeteg-szakellátók részére a halasztott igények regisztrálását, ezzel is támogatva a gyors újratervezési intézkedések meghozatalát” – fogalmaztak. Hozzátették: a mintegy három hónapos kiesés a tervezett operációk körében legfeljebb három hónap többlet várakozási időt okozhat. A többlet műtéti idők, kapacitások biztosításával azonban a szolgáltatók várhatóan ezt az elmaradást ennél rövidebb időn belül bepótolják.

Felidézték: Magyarországon 2012. július 1-jétől működik a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő felügyeletében az az online valósidejű, bárki számára elérhető országos intézményi várólista-nyilvántartás, amely mindig hiteles és pontos adatot nyújt a várólistákról. – A kötelező műtéti várólisták tekintetében a várakozók száma 70 ezerről 31 ezer főre csökkent márciusig. A veszélyhelyzet június 17-i elmúlásával a műtéti várólistákon lévők száma az előjegyzettekkel együtt 28,5 ezer fő volt. A kormányzat 2014 elejétől kezdődően évente mintegy ötmilliárd forintot nyújtott a hosszú várakozási idők csökkentésére. A tavalyi év végéig erre a célra összesen mintegy 26 milliárd forint többletforrást fizettek ki, s az ötmilliárd forintnyi többletforrás idén is biztosított – ismertették.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.