A koronavírus-járvány miatt megnőtt a jelentősége az otthoni munkavégzésnek, illetve a távoktatásnak, ezáltal a számítógépek magánhasználatának – figyelmeztet az amerikai Szövetségi Nyomozóiroda (FBI), ráirányítva a figyelmet, hogy a home office egyben a kiberbűnözők kedvét is meghozta. A Covid-19-járvánnyal ugyanis látványosan megnőttek a számítógépek elleni kibertámadások is. Ezek eleinte kimerültek az adathalászatban, főleg banki adatok megszerzése érdekében, ám napjainkra már megszaporodtak a zsarolólevelek is.
Áttértek a zsarolásra a kiberbűnözők
Az amerikai Szövetségi Nyomozóiroda felderítése szerint folyamatosan támadják világszerte a kiberbűnözők az otthon dolgozók vagy tanulók számítógépeit. A magyar polgári titkosszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete már hetek óta ugyanerre figyelmeztet. A bűnözők eddig zömmel az adathalászatot gyakorolták, újabban veszélyesebb vizekre eveztek.

A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete (NBSZ NKI) már hetek óta figyelmeztet a támadásokra és az otthon dolgozás rejtett veszélyeire. A titkosszolgálat szakemberei úgy tapasztalják, a kiberbűnözők az új koronavírus miatt kialakult helyzetet különféle módszerekkel próbálják kihasználni. Olyan, az emberek fokozott érdeklődésére épített megtévesztő technikákat alkalmaznak, amelyek a közeljövőben is megfelelő alapot jelenthetnek nekik a pandémiát felhasználó támadásaik során. A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat – nemzetközi partnereivel együttműködve – folyamatosan figyelemmel kíséri a globális kibertérben zajló, új koronavírussal összefüggő online támadásokat és fenyegetési trendeket. A megelőző intézkedések ebben az időszakban is kiemelt fontosságúak.

Fotó: 123RF
A távmunka jelen helyzetben sok munkáltatónak biztosíthat megoldást az üzletfolytonosság fenntartására, azonban a kiberbiztonsági szempontokról, a biztonságtudatos magatartásról az ilyen munkavégzés során sem szabad megfeledkezni, fogalmaznak a magyar szakemberek. A szervezet távoli munkavégzésre történő átalakítása ugyanis sérülékennyé teheti a munkahelyi infrastruktúrát, ezért kiemelten fontos a megszokott IT-biztonsági alapelvek megtartása az otthonról végzett munka bevezetése után is. Az NBSZ NKI weboldalán részletes ajánlásgyűjtemény érhető el azon szervezeteknek, amelyek a jelenlegi helyzetben azonnali megoldást akarnak találni a biztonságos home office-ra. Amennyiben a járvánnyal összefüggésben online támadást, csalást tapasztal valaki, kérik, haladéktalanul jelentse be az NBSZ NKI weboldalán elérhető, úgynevezett incidensbejelentő űrlapon, vagy e-mail üzenetben a [email protected] címen.
Az FBI, valamint annak IC3 (Internet Crime Complaint Center) központja is folyamatosan figyelemmel kíséri a koronavírussal összefüggő kiberfenyegetettségek alakulását. A szervezet a napokban figyelmeztetést adott ki a home office kapcsán. Az amerikai nyomozók szerint az elmúlt hetekben jelentősen nőtt az otthoni munkavégzőket érő támadások, illetve az online zsarolások száma. A kiberbűnözők elektronikus leveleket küldenek arról, hogy a címzettől privát fotókat, videókat sikerült megszerezniük, és ha nem fizet, akkor közzéteszik a felvételeket az interneten.
Honnan lehet tudni, hogy kiberbűnözővel van dolgunk? Onnan, hogy ismeretlenektől érkeznek levelek, amelyek sokszor tele vannak nyelvtani hibákkal. Az e-mailekben felhasználónevek, jelszavak is szerepelhetnek, korábbi adatszivárgások után nyilvánosságra került adatbázisokból. Zsarolás, fenyegetés van a levelekben. A bűnözők általában 48 órát adnak a váltságdíj kifizetésére, és sürgetik azt. A zsarolók bitcoinban vagy más kriptovalutában követelik az összeget.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Részeg vőlegény ütötte ki a kocsma vendégét
Ideges lett.

Magyarország az élvonalban: új lendületet kap a mesterséges intelligencia kutatása
Magyarország új lendületet ad a mesterséges intelligencia fejlesztésének és oktatásának.

Német érettségi: mutatjuk, mi volt a feladatlapokon
Középszinten az írásbeli időtartama 180 perc, emelt szintű írásbeli teljes időtartama 240 perc.

Kiderült, ki válthatja a visszavonuló Gyurcsány Ferencet a parlamentben
Az általunk megkérdezett elemző szerint ha mást választanának, az a párt végét jelentené.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Fagyos-hűvös lesz a hétvége

Orbán Viktor erre számít XIV. Leó pápától

György, Lajos és Sarolta nem bírtak magukkal a palota erkélyén: ismét ellopták a show-t — GALÉRIA

George Simion bejelentése: Románia kártérítést fog követelni Ukrajnától a fegyverszállítások miatt

Megvan az új pápa? Kiszivárgott a titkos jóslat a pápaválasztásról

Vesztett Horvátország: fizethetnek a magyaroknak, mint a katonatiszt

A brüsszeli vezetők felrobbannak ettől a videótól

Humphries klasszikus döntőt nyert Littler ellen Leedsben

Ez gyors volt! Máris kiderült mi áll Gyurcsány Ferenc lemondása mögött

Kicsoda Robert Prevost, azaz XIV. Leó pápa?

Minden magyar számára nagyszerű hírt jelentett be Orbán Viktor a költségvetésről

A DK élet-halál harcot vív a Tiszával Orbán Viktor szerint
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Részeg vőlegény ütötte ki a kocsma vendégét
Ideges lett.

Magyarország az élvonalban: új lendületet kap a mesterséges intelligencia kutatása
Magyarország új lendületet ad a mesterséges intelligencia fejlesztésének és oktatásának.

Német érettségi: mutatjuk, mi volt a feladatlapokon
Középszinten az írásbeli időtartama 180 perc, emelt szintű írásbeli teljes időtartama 240 perc.

Kiderült, ki válthatja a visszavonuló Gyurcsány Ferencet a parlamentben
Az általunk megkérdezett elemző szerint ha mást választanának, az a párt végét jelentené.